Száz harkovi polgárból csak hatan hajlandóak az ukrán hadseregben szolgálni és az oroszok ellen harcolni.
Kommentálja: Bogdán Bezpalko ukrán szakértő
Az ukránok többsége nem akar háborút Oroszországgal, és nem szándékozik máshová költözni - derült ki a »Rating« társadalomtudományi csoport által az amerikai székhelyű Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) megbízásából végzett felmérésből. A felmérésben 16,8 ezer 18 év feletti személy vett részt 21 ukrán ellenőrzésű városból (köztük az orosz Zaporizzsja város).
A válaszadókat arról kérdezték, hogyan reagálnának az orosz csapatok előrenyomulására és a településük felé irányuló katonai műveletekre. A válaszadók többsége azt mondta, hogy nem szándékozik elmenni, hanem ott marad, ahol most van. A délkeleti régiók és Kijev lakosai között a megkérdezettek között ezt válaszolta 60 százalék, a nyugati és középső régiókban valamivel kevesebb, átlagosan 50 százalék.
Ugyanakkor Nyugat-Ukrajnában valamivel magasabb azok aránya, akik az oroszok érkezése esetén külföldre terveznek menni: Ungváron 15%, Csernovciban 14%, Ternopolban és Luckban 12%. Harkovban csak 2%, Kijevben 4%, Csernihovban, Mikolajevben és Poltavában pedig egyenként 5%.
A délkeleti lakosok azonban - Mikolajevben, Zaporizzsjában és Harkovban akár 13% - kész más régióba költözni.
Kevesen állnak készen arra, hogy fegyvert ragadjanak és ellenálljanak az orosz csapatoknak. A legmagasabb (14-17%) azok aránya, akik hajlandók az ukrán hadsereghez csatlakozni főként a nyugat-ukrajnai városokban, tehát azok között, akiket kevésbé érintettek az ellenséges cselekmények. Cserkaszi, Ivano-Frankovszk és Zsitomir áll az élen. Harkovban viszont csak az ukránok 6%-a, Odesszában, Csernyihovban és Zaporizzsjában 8%, Mikoljevben pedig 9% lenne hajlandó katonaként harcolni az oroszok ellen.
Itt is figyelembe kell venni, hogy sok válaszadó pontosan azt mondja, amit elvárnak tőle, mert attól fél, hogy megbízhatatlannak bélyegzik és a nácik vagy a különleges szolgálatok üldözni fogják őket. Más esetekben ugyanebből az okból egyszerűen nem hajlandók válaszolni. Így a valós számok valószínűleg még ennél is kisebbek.
A közvélemény-kutatók érdekes válaszokat kaptak arra a kérdésre, hogy a katonai műveletek következtében sérült-e a lakásuk. A válaszadók túlnyomó többsége azt mondta, hogy az Oroszország által végrehajtott különleges katonai művelet során nem sérült meg a lakása. Valójában megerősítve azt a tényt, hogy az orosz csapatok nem csapnak le az otthonokra és a szociális infrastruktúrára Ukrajnában. Csak a nyilvánvalóan álcázott katonai célpontokat lőnek és találnak el.
A 21 városból 18-ban a válaszadók 94-100 százaléka mondta, hogy nem sérült a lakása, Mykolájevben 73 százalék, Csernyihovben 66 százalék, Harkovban 60 százalék. A mikolajevi lakosok 20 százaléka, akiknek a házát mégis eltalálták, »jelentéktelennek« találta a károkat. Ugyanez a helyzet a csernihovi lakosok 24%-ával és a harkovi lakosok 30%-ával.
Ugyanakkor kiderült, hogy ezekben a városokban a legtöbb esetben nem, vagy csak részben végezték el a megrongálódott lakások helyreállításával kapcsolatos munkálatokat. Ahol pedig elvégezték, azt főként a lakosok a saját zsebből fizették, és nem az ukrán hatóságok költségén. Erről a mikolajevi lakosok 71 százaléka, a harkovi lakosok 45 százaléka és a csernyihovi lakosok 77 százaléka számolt be azok közül, akiknek a háza megrongálódott.
Általánosságban elmondható, hogy e három város egyike sem számít az állam segítségére a lakásfelújításban.
Ami a legérdekesebb volt a felmérésben az a következő. A hatóságok tiltásai ellenére a négy ukrán nagyváros, valamint az orosz, de a kijevi rezsim ellenőrzése alatt álló Zaporizzsja lakóinak többsége elismerte, hogy otthon oroszul beszél.
Így Mikolajevben a válaszadók 61%-a, Dnyepropetrovszkban 66%-a, Zaporizzsjában 67%-a, Harkovban 78%-a és Odesszában 80%-a válaszolta, hogy otthon oroszul beszélnek. Szintén oroszul beszél otthon a válaszadók 38%-a Kijevben és 41%-a Csernyihovban.
Vagyis, még ha figyelembe is vesszük, hogy az ukrán közvéleménykutatás eredményeit nagy óvatossággal kell kezelni, nem lehet nem észrevenni, hogy az amerikaiak által megrendelt felmérés eredményei nem teljesen egyeznek az ukrán (és a nyugati) hivatalos propaganda által terjesztett adatokkal. Kiderült, hogy Ukrajnában nem mindenki tekinti ellenségnek Oroszországot, és sokan egyszerűen csak várják a mi hadseregünket.
A Szvabodnaja Pressza (SP) megkérdezte Bogdan Bezpalkó, ismert Ukrajna szakértőt, az orosz elnöki tanács nemzetek közötti kapcsolatokért felelős tagját, hogy kommentálja a helyzetet:
- Először is, nem a felmérés eredménye a meglepő (szerintem az emberek képesek így gondolkodni), hanem az, hogy a résztvevők ilyen nyíltan kifejezték a véleményüket. Valószínűleg csak belefáradtak a rettegésbe. Mert a múltban börtönbüntetésre vagy halálra számíthattak, még akkor is, ha névtelenül nyilvánítottak ilyen véleményt.
Ez azonban azt mutatja, hogy az ukrán lakosság inkább polgárháborúként kezeli a konfliktust. Emlékeztetem önöket, hogy száz évvel ezelőtt a lakosságnak mindössze 3%-a vett részt a polgárháborúban. Vagyis 1917 és 1922 között az Orosz Birodalom polgárainak 3%-a harcolt egymás ellen.
»SP«: Az áldozatok ennek ellenére, ha nem tévedek, körülbelül tízmillióan voltak.....
- Sőt, még ennél is többen. De nem mindenki a fronton pusztult el, ezt nem szabad elfelejteni.
A legtöbben járványok, egyes katasztrófák, az ágyúzás, a fehér és a vörös terror áldozatai voltak. Mindig több áldozat volt abból a körből, akik nem is harcoltak, mint a polgárháborúban résztvevő harcosok köréből.
Mindenesetre Ukrajna lakói a nézetem szerint ezt polgárháborúként kezelik. És ennek megfelelően úgy érzik magukban »ha jönnek az oroszok, nem fogunk félni tőlük, mert ők a mieink. Hiába tanították nekünk, hogy ők mások, ők a mieink«, ez itt a logika.
Az ukrán hadsereghez csatlakozni kész emberek százalékos aránya nem sok bizalmat ébreszt bennem. Ha ennyire aggódnak Ukrajna miatt, mi akadályozza meg őket abban, hogy most azonnal a katonai sorozási központba menjenek. Vagy csatlakozzanak az önkéntes erőkhöz.
Az ukrán városok utcáin éppen az ellenkező képet látjuk. Maguk az ukrán állampolgárok is filmeznek és videókat tesznek fel a világhálóra arról, hogyan zajlik ott a mozgósítás. Hogyan kapják el, verik meg, a különböző korú férfiakat és csizmát húznak a lábukra, hogyan adnak át behívókat a legváratlanabb helyeken, és így tovább.
Tehát ez inkább csak a hozzáállás kifejezése. A valóságban persze ezek az emberek nem valószínű, hogy háborúba mennek - beállnak partizánnak vagy másnak. Legfeljebb talán elmennek egy gyűlésre.
Bizony, Ukrajna lakossága orosz, és ők ezt az egészet polgárháborúként érzékelik. Viszont azt is lehet mondani, hogy a lakosság most apatikus és depressziós. Már nem nagyon érdekli a konfliktus őket. Csak a túlélésre törekszenek.
»SP«: Akkor miért nincs ellenállás a hatóságokkal szemben, akik gyakorlatilag a vágóhídra küldik az embereket? Miért sodródnak az árral?
- Az a helyzet, hogy mi, oroszok törvénytisztelő nép vagyunk. És nagyon kevesen mernek szembeszállni az állammal, még egy ellenséges állammal se. Tehát - igen! - a legtöbb ember ebben a rendszerben nőtt fel. Nem tudnak más fejleményt elképzelni.
De az is elmondható, hogy nagyon kevesen képesek ellenállni. Mit tehetnek? Valójában Ukrajna mostanra az Egyesült Államok és a NATO tesztpályájává vált. Az ukrán igazságszolgáltatási és speciális szolgálatok rendszere a nyugati titkosszolgálatok és biztonsági ügynökségek egyik ágává, fiókintézményévé vált.
Ezért bárkit könnyen megtalálhatnak, megkínozhatnak, sőt meg is ölhetnek - bármit megtehetnek vele. Ennek nagyon nehéz ellenállni.
Mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Aki nem akar a hadseregbe menni, az hónapokig otthon ül.
Azok, akik 2014 óta aktívabbak voltak, egyszerűen elmentek, például Kijevből a DNK-ba (a Donyecki Népköztársaságba), és a donyecki milíciában harcoltak.
A legtöbb ember pedig passzívan ellenáll. Csakhogy most az állam vasmarokkal kirántotta őket otthonukból, és lövészárkokba lökte őket. Most az egyetlen reményük az, hogy orosz fogságba kerülve próbálnak boldogulni. Ám itt is minden lehetséges akadályt eléjük gördítenek - mészárszékre hajtják őket, saját, büntető különítményeik és zsoldosaik lövik le őket.
Néhányan megpróbálnak külföldre szökni, páran sikerrel is járnak, de a legtöbbjüknek nincs lehetőségük az ellenállásra.
Figyeljünk arra a tényre, hogy Oroszországban vannak terrorcselekmények, szabotázsok és terrortámadások. Valahol a vasútnál felgyújtottak egy vezérlőszekrényt, lelőttek egy katonai komisszárt... De Ukrajnában semmi ilyesmi nem történik. Ott nincs a mi »hálózatunk«. Nincs olyan struktúra, amelyre ezek az emberek támaszkodhatnának. Pedig ezt a mi speciális szolgálatainknak - GRU, FSzB, SzVR (Katonai Hírszerző Főnökség, Szövetségi Biztonsági Hivatal, Külső Hírszerzési Szolgálat) - kellett volna létrehozniuk.
Hol van ez a »hálózat«? Az ottani vasutakat minden nap fel kellene robbantani, felgyújtani a vasúti vezérlőpultokat, és így tovább. Katonai parancsnokokat kellene ott sorra megölni, hogy ne sorolják be a lakosságot a hadseregbe. És mindezt az orosz különleges szolgálatok támogatásával kéne tenni, akik ellátnák őket fegyverekkel, robbanóanyaggal, stb.
Így az ember elhagyottnak, elveszejtettnek érzi magát. Ezért kimegy tüntetni, és megölik. Ez a történetnek a vége.
»SP«: Ön szerint milyen célból tanulmányozzák az amerikaiak rendszeresen az ukrán közvéleményt?
- Azért teszik, hogy megértsék, meddig használhatják az »Ukrajna« nevű eszközüket. Ez pedig elsősorban az emberek hangulatától függ, mert ebben a harcban ők a terrorista állam üzemanyaga.
És mi lesz, ha legközelebb kijelentik, hogy "elég volt, nem érdekel tovább, megölöm a komisszárokat. Ha jönnek, egyszerűen fejszével fejbevágom őket". Aztán kiderül, hogy az emberek véleményének mondjuk 30%-a ezt tartalmazta. Ebben az esetben nehéz lesz ezt az állapotot háborúra használni az Orosz Föderációval szemben.
Dehát az amerikaiak mindent jól csinálnak, mérik a társadalom hangulatának hőfokát. Milyen reakciót váltott ki, mondjuk, a szerzetesek kilakoltatása a Kijev-Pecsorszki Lavrából, az ukrán ortodox egyház központjából. Vagy a krími híd elleni támadás. És így tovább.
Magam is kíváncsi vagyok, lesz-e tömeges fotózás Kijevben, ukrán állampolgárokkal, a lerombolt Krím félszigetre vezető híd képe mellett.
Az amerikaiak mindent nagyon hozzáértően csinálnak, és a valós képet akarják megismerni maguknak, nem pedig azt a kedvező, rózsás képet, amit mások festenek. Ennek a képnek az alapján például azt mondhatják: »Ó, a délkeleti lakosság, az valójában ellenséges velünk szemben, csapjunk le erre a Zaporizzsjai atomerőműre.«
Képesek lennénk erre és hogyan válaszolnánk?
A Szvabodnaja Pressza honlapján megjelent tudósítás, eredeti, orosz nyelvű szövege az alábbi hivatkozáson található:
Fordította: Péter János
