A munkaidő csökkentése és megosztása, fizetéscsökkenés nélkül és új, pótlólagos dolgozók alkalmazásával, a baloldal jól ismert követelése. A mai korszakra jellemző a hosszú távú munkanélküliség és az erős nyomás a rugalmasság, illetve a rendelkezésre állás irányába – ezért a munkahét négynaposra csökkentése valódi társadalmi előrelépés lehetett volna a dolgozók számára, ha párosult volna a munkaidő tényleges csökkentésével.

Azonban a 2022. február 15-én, kedden hajnalban létrejött kormányzati megállapodással a jogalkotó megnyitja a négynapos hét optimalizálásának lehetőségét azáltal, hogy a tényleges munkaidőt négy napra sűríti, de a munkaidő csökkentése NÉLKÜL. Messze vagyunk tehát a munkaidőcsökkentés eredeti, progresszív javaslatától, amely illeszkedett a nyolcórás munkanap vívmányához.

Mert a heti munkaórák tényleges csökkentése nélkül, a munkaidő összetömörítése miatt ez a négy nap mindenekelőtt négy olyan napot jelent majd a dolgozóknak, amikor komoly nehézségekkel és fáradtsággal, de még a munkahelyi balesetveszéllyel is szembe kell nézniük, miközben meg kell oldaniuk a gyermekgondozás és a tanórán kívüli tevékenységek gondját, de a saját pihenési idejük megszervezése se lesz könnyű feladat. Ezzel a munkáltatók követeléseivel szembeni kudarccal sajnos lezárultak azok a lehetőségek, hogy javítani lehessen a munkakörülményeken a jólét és a rendelkezésre álló szabadidő szempontjából.

Érdemes megjegyezni, hogy a távmunka, a társadalomszervezés új formája, amely a járvány idején azt mutatta, hogy a dolgozók örömmel fogadják és ragaszkodnak hozzá, egyáltalán nem szerepel a megállapodásban. Ezen nem csodálkozunk tekintve, hogy a munkáltatók ellenezték! 

A kormány lemondott a munka - család - pihenés és szabadidő közötti jobb és harmonikusabb élet lehetőségéről és ezzel a De Croo-kormány ismét bizonyítja politikai döntéseit befolyásoló vállalkozásbarát hozzáállását és a liberális dereguláció elvének erejét. 

A megállapodás dokumentuma sokkal több, mint egy szociális javaslat, amelyet a jogalkotó a társadalmi kapcsolatok programozásának keretében fogalmazott meg. Ez egy hosszú távú akció egy adott intézkedése. A reakciós erők már a második világháború vége óta próbálják visszavenni és leépíteni az Ellenállás Nemzeti Tanácsa^[1] által kiépített szociális vívmányokat – amelyek a kezdetektől sokkolták őket és már akkoriban megfogadták, hogy előbb-utóbb felszámolják azokat.^[2]   

Belgiumban most ezt az Alexander De Croo kormány valósítja meg - sajnos, a zöldek (ECOLO) és a Szocialista Párt (PS^[3]) cinkosságával - mind a javasolt intézkedések, mind a szociális konzultáció tervezett visszalépései tekintetében. Bizonyíték erre a nyolcórás munkanap, mint kötelező hivatkozási pont és társadalmi referencia eltörlése.^[4]  

Ugyanez a masszív könyörtelenség magyarázza a közszolgáltatások módszeres leépítését. Pedig a legutóbbi válságok – világjárvány, árvizek, sárgamellényesek – megmutatták, milyen fontosak ezek a szolgáltatások a leggyengébbek számára, és mennyire helyes azt mondani, hogy a szociális ellátórendszerek és szolgáltatások jelentik azt a közvetett bért, amely az alapvető javakat mindenki számára elérhetővé teszi.^[5]

^[1] L. Henri MALBERG: Incorrigiblement communiste [Megmásíthatatlanul kommunista], Editions de l’atelier.

^[2] A franciaországi Munkaadók Szövetségének (MEDEF – magyar változata a Gyáriparosok Országos Szövetsége) elnöke szégyentelenül kijelentette: "módszeresen vissza kell lépni a CNR elért vívmányaitól".

^[3] Ez is megerősíti az európai szociáldemokratáknak azt a több évtizede tartó, következetes politikai döntését, miszerint elhagyják a munkásosztályokat a középosztály, a magasabb diplomával rendelkezők és a felsőbb adókategóriákhoz tartozók javára.

^[4] Igen tanulságos ebből a szempontból a szociáldemokrata Di Rupo kijelentése a Soir február 19-i számában: "A négynapos munkahét egy vívmány".

^[5] „Egy szociális, ökológiai és világi köztársaságért": Kollektív felhívás, megjelent: L'Humanité 2022. február 18-án, 23. o.