A Fehéroroszországban meghirdetett történelmi emlékév a hősi örökség megőrzésével és a nép életének – minden korszakáról – valóságával fog foglalkozni. Erről és még sok másról is szó esett a Lukasenko elnökkel a történelempolitika megvalósításáról folytatott tanácskozáson.
A köztársaságnak rendszereznie kell a történelmi kutatást és az emlékhelyeket, meg kell határoznia azokat az időpontokat, eseményeket és személyiségeket, amelyeket a jövőben meg kell örökíteni, és a fiatalok hazafias nevelését az elődök hőstettei alapján kell megvalósítani. "Ez az ország nemzetbiztonságának egyik legfontosabb iránya" - hangsúlyozta az elnök.
A legnagyobb figyelmet a történelempolitikai kérdésekre fordítják. A közelmúltig a köztársaság igyekezett nem politizálni a történelmet. Az ország irányvonala a jó kapcsolatok megőrzésére irányult, elsősorban a szomszédokkal. A revansizmus, a nacionalizmus, a sovinizmus és más, a történelmet, a kultúrát és más népeket diszkrimináló eszmék minden megnyilvánulását visszaszorították Fehéroroszországban. Az ország nem vívott emlékezetes háborúkat államiságának megerősítése érdekében, és igyekezett nem megbántani azok a nemzeti érzéseit, akikkel egykor közös államokban éltek, bár erre bőven lett volna oka.
А. Lukasenko kijelentette, hogy egyes szomszédok saját történelempolitikát építenek, intézményeket és programokat alakítanak ki, a történelmi események fogalmát nagyon konkrét politikai célokhoz, pártokhoz, egyes politikusokhoz és egyebekhez igazítják. "Egyesek számára Fehéroroszország ugródeszka, hogy Oroszországra támadjanak. Mások “fantomfájdalmaktól” szenvednek - mindannyian itt keresik történelmi földjüket. Az előbbinek és az utóbbinak sincs szüksége a szuverén Fehéroroszországra és a fehérorosz népre" - mondta az elnök.
Az államfő megjegyezte, hogy sok pénzt költöttek ezekre a célokra, különösen az 1990-es években, amikor a történelem és a társadalom megosztó féktelen átpolitizálásának időszaka elkezdődött. Ez "nem történhetett volna Soros és Soros belső segítsége nélkül, akik magukra vállalták, hogy új tankönyveket adnak ki Fehéroroszország történelméről", így "1994-ig sikerült sok mindent átírni és a gyerekek egy részének megtaníttatni". A fehérorosz nép történelmének egyes korszakai "romantizálásának" és kiemelésének, kidomborításának eredményei, amelyeket azokban az években erőltettek, ma már jól láthatóak.
"Néhány fiatal úgy véli, hogy Napóleon, aki megígérte helyreállítani a Lengyel Litván Nemzetközösséget, felszabadító volt. Miért lenne meglepő, ha országszerte több litván és lengyel nemes portréja lenne kirakva, mint például a Nagy Honvédő Háború vagy modern történelmünk hőseinek emlékműve" - hozott példát Lukasenko. - Az ilyen "hazafias" nevelés gyümölcsét 2020-ban láthattuk. De minden rosszban van valami jó is. Ezeknek az eseményeknek köszönhetően most már mindenki ismeri a szülőföld megszállása és a fehérorosz nép elárulása szimbólumának valódi történetét. Sokan, akik régen fehér-piros-fehér[i] rongyokat akasztottak az ablakukba, ma már szégyellik ezt. Megértették, hogy ki uralkodott rajtuk. A rossz dolog azonban az, hogy ebben az esetben reagálnunk kellett az eseményekre, miközben meg kellett volna előznünk azokat.
A nemzeti történelmünk, tőlünk távol vált már régóta információs csatatérré. "Ma, a világ befolyási övezeteinek globális újrafelosztásának körülményei között a történelem az önfennmaradás politikai stratégiájának eszköze. Mint ilyen, nemzetbiztonsági tényező" - hangsúlyozta a fehérorosz vezető.
Megjegyezte, hogy senki sem fogja átírni a történelmet, de mostantól kezdve számos tényt nem hallgatnak el, még akkor sem, ha azok sértik valakinek az ambícióit vagy a nemzeti érzéseit, mint például a fehérorosz, lengyel, litván és ukrán kollaboránsok által elkövetett bűntettek a Nagy Honvédő Háború idején. "Elfogadhatatlan, hogy kritikusan tekintsünk a szovjet örökségre, miközben szerényen elhallgatjuk a korszak eredményeit és győzelmeit. Igazságtalan felmagasztalni egyes történelmi korszakokat, miközben figyelmen kívül hagyják a fehéroroszok megalázásának és megkülönböztetésének tényeit " - mondta Lukasenko.
Történelmi térkép Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség területe kivetítve a mai ország területére
Az elnök a fehéroroszországi történelmi korszakok, köztük a Litván Nagyfejedelemség és a Rzeczpospolita[ii] idejének megfelelő értékelése mellett foglal állást: "Ha ma a litvánok és a lengyelek tagadják a fehérorosz nép hozzájárulását a területünkön kialakított olyan történelmi államisági formákhoz, mint a Litván Nagyfejedelemség és a Rzeczpospolita vagy más néven Lengyel Nemzetközösség, mi akadályoz meg minket abban, hogy ezeket az időszakokat megfelelően értékeljük?". Például a Rzeczpospolita időszakát, nevezzük nevén, mint a fehérorosz föld megszállását a lengyelek által – és ezt a történelemtankönyvekben, kastélyokban és múzeumi kiállításokon is. És nevezzük meg a fehéroroszok etnocídiumát, nemzetírtását... amikor betiltották az anyanyelvet, kultúrát, hitet. A mágnások fehérorosz parasztokat cseréltek kutyákra. De a nép túlélte és megőrizte identitását.
Polocki emlékhely
"És vegyük a Litván Nagyfejedelemséget" - folytatta Lukasenko. -” A modern litvánok tulajdonképpen kisajátították ennek az államalakulatnak az örökségét. De mi volt ott litván? A nyelv a miénk volt, az alkotmány - a statútum (törvény) szintén a miénk volt. Az uralkodó hit – az ortodoxia volt. A területe pedig - főként belorusz, ukrán, és részben orosz régiókból tevődött össze. Az emberek 80%-ban a mi embereink, vagyis szlávok voltak. És ezek az államiság fő ismérvei és jelei... Amikor a Polocki Fejedelemség[iii] és a Turovi Fejedelemség[iv] a szellemiség és a felvilágosodás központjaiként ragyogott Európa-szerte, a litvánok ősei még a pogányság sötétségében éltek és primitív gazdálkodást folytattak.”
Az elnök felszólított arra is, hogy ne feledkezzünk meg a szovjet időszak eredményeiről, mert "a fehéroroszok mint nemzet véglegesen a szovjet korszakban alakultak ki, amikor a fehérorosz állam története ténylegesen elkezdődött".
A fehérorosz nép ma is folytatja történelmének írását, az állam nemzeti-történelmi fejlődésének meghatározását és értelmezését, figyelembe véve a nemzeti emlékezet terén jelentkező új kihívásokat és veszélyeket. Az egyik fő feladat az, hogy a jövőben megakadályozzuk az országot aláásó eszmék kialakulását. Ezért az események értékelésére és a történelmi személyiségek szerepére a fehérorosz állam történetében világos koncepciót kell kidolgozni.
Az ülésen meghallgatták az ország történelempolitikájának végrehajtására vonatkozó javaslatokat, amelyeket Lukasenko kormánya a Nemzetgyűléssel, a tudományos körökkel és más érdekelt személyekkel együttműködve dolgozott ki.
Az eredeti orosz nyelvű anyagot az alábbi hivatkozáson lehet elérni az OFKP honlapján:
(Fordította: Péter János)
[i] A fehér-piros-fehér zászló körülbelül száz évvel ezelőtt jelent meg, mint a fehérorosz nemzeti mozgalom szimbóluma. A februári forradalom idején, amikor nemzeti alakulatokat kezdtek létrehozni, a fehérorosz tisztek és katonák egyre gyakrabban használtak fehér-piros-fehér szalagot az egyenruhájukon, ami megkülönböztette őket az egykori cári hadsereg más nemzetiségű katonáitól. Az 1917-es februári forradalom idején a fehér-piros-fehér zászlót a nemzeti mozgalom azonnal elfogadta. 1917 decemberében hivatalosan elismerték az összfehéroroszországi kongresszuson. A Belarusz Népköztársaság (BNR) 1918-as megalakulása után pedig az egyik állami jelkép lett. Azóta a fehér-piros-fehér zászló a fehérorosz nemzeti mozgalom fő szimbóluma, amely egyúttal a fehéroroszok függetlenségi vágyát is megtestesíti.
A fehér-piros-fehér zászló történetének legvitatottabb pillanata a második világháború alatti náci megszállás időszaka. Ma a jelenlegi fehérorosz vezetés a fehér-piros-fehér zászlót "náci" zászlónak nevezi, mivel a nemzeti szimbolikát a kollaboránsok használták. BSzSzK állami szuverenitásáról szóló nyilatkozat elfogadása és a Belarusz Köztársaság 1991 szeptemberében történt átnevezése után a Belarusz Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa pontosan a fehér-piros-fehér zászlót hagyta jóvá állami zászlóként. Miért változtatták meg utólag? A fehér-piros-fehér zászlót a fehérorosz társadalom jelentős része negatívan fogadta, beleértve a veteránszervezeteket. Ennek eredményeként 1995. május 14-én egy népszavazás eredményeként lecserélték az állami zászlót.
[ii] A Rzeczpospolita kifejezést Lengyelországban a 16. század eleje óta használják. Lengyelországhoz igazították a római fogalmat, mivel Lengyelországban a római Res Publicához hasonló, egyedi köztársasági rendszer működött.
A rzeczpospolita jelentését jól jellemzi a commonwealth kifejezés. Ennek következtében a Rzeczpospolita Polska szó szerinti jelentése "Lengyel Nemzetközösség" vagy "Lengyel Köztársaság". Bár az első Rzeczpospolita választás után monarchia volt, a királynak nem volt valódi hatalma, mivel az államügyek nagy részét a parlament és a szenátus, az úgynevezett Szejm szabályozta.
A Lengyel-Litván Nemzetközösség latin neve Res Publica Poloniae volt.
[iii] A Polocki Fejedelemség (belorusz nyelven Полацкае княства, oroszul Полоцкое княжество) a Kijevi Rusztól elkülönülő keleti szláv állam volt a mai Fehéroroszország területén. Fővárosa Polock volt. A 13. század közepén elfoglalták a litvánok, névleges önállóságát 1392-ben veszítette el.
[iv] A Turovi Fejedelemség , más néven Turovi és Pinszki Fejedelemség ( fehéroroszul : Турава-Пінскае княства , oroszul : Турово-Пинское княжество , ukránul : Турово-Пінське князівство ) vagy Turovian Rusz'-nak is nevezték, egy középkori keleti szláv fejedelemség és fontos egysége a Kijevi Oroszország a 10. század óta a modern déli Fehéroroszország és Észak- Ukrajna területén . A turovi fejedelmek a 10.-11. század elején gyakran a Rusz (az ősi Oroszorszég megnevezése) nagyfejedelmeként is uralkodtak .
A fejedelemség fővárosa Turov volt (ma Turaŭ néven szerepel), más fontos városai pedig: Pinszk , Mazyr , Slutsk , Lutsk , Berestia és Volodymyr.
Belorusszia Oroszország felöl
