Kreatívak és kitartóak. Varsóhoz hasonlóan Lengyelországban rengetegen demonstrálnak reakciós bírák és politikusok ellen (2020. 10.26.) A plakáton található lengyel feliratok fordítása: A (felső, kis betűs) felirat To jest wojna (Ez háború), illetve (a nagy piros betűs felirat) a Wypierdalac, mely utóbbinak a szalonképes fordítása: Menj a fenébe!”[1]
Magda Malinowska és Agnieszka Mroz szakszervezeti aktivisták Poznan-ból. Mindketten az Amazon kiszállító raktárában dolgoznak, ahol az „Arbeiteriniziative“ (Munkáskezdeményezés) baloldali szakszervezet képviselői. 2016-ban a „Szociális Nőkongresszus“ alapító között voltak, amely közös hálózatot alakított ki a szakszervezeti – és lakásbérlő mozgalom női aktivistáival.
Lengyelországban hetek óta tüntetnek az abortusz törvény szigorítása ellen. Meglepte Önt a tiltakozások elterjedtsége és mértéke?
Magda Malinowska (M.M.): Összehasonlítva az áprilisi tiltakozásokkal ez mindenképpen meglepetés, főleg, hogy minden gyülekezés tilos. Ahelyett, hogy a járvány az embereket félelemmel töltené el, a tüntetések most sokkal nagyobbak, mint 2016-ban és 2018-ban, amikor a „Fekete tiltakozások” segítségével sikerült a teljes abortusztilalmat előíró törvény elfogadását megakadályozni. Nemcsak, hogy 450.000 ember számos helyen kiment az utcára, de aktívak maradtak az állam minden elnyomó intézkedése ellenére.
Agnieszka Mroz (A.M.): Engem leginkább az lepett meg, hogy a másik oldal egyáltalán elment odáig, hogy az ügyet az alkotmánybíróság elé vigye. Másrészt 2016-ban létrejött egy infrastruktúra, amelyet most újból életre tudtunk kelteni: információs csatornákat a Facebook csoportokon keresztül, a villám szimbolikáját, amihez hozzájárult a nők tapasztalai arról, hogy nagy utcai demonstrációk lehetségesek. Ezekre az előfeltételekre építhettünk.
Mi történt a nőkkel, ami által a tüntetések ilyen óriási mértékeket ölthettek?
M.M.: Már a 2016-ban és 2018-ban lezajlott óriási tüntetések után az a benyomás alakult ki bennünk, hogy a kormány nem merészeli ezt a témát újra elővenni. És akkor most ez az alattomos húzás az alkotmánybírósággal: parlament által hozott döntéseket újból hatályon kívül lehet helyezni, de ez az alkotmánybíróság döntései esetében nagyon nehéz. Ugyanakkor nagyon vitatott, hogy az alkotmánybíróság egyáltalán rendelkezik-e jogosultsággal ahhoz, hogy ilyen ítéleteket hozzon.
A tüntetéseken gyakran elhangzott az a szlogen, hogy „a forradalom a nők ügye”. Ezek a tiltakozások rendelkeznek valóban olyan dinamikával, amelyek a jelenlegi lengyel társadalmon túlmutatnak?
A.M.: Már a mostani tiltakozások előtt nemcsak Lengyelországban, de más országokban is viták folytak arról, hogy a járvány terhei egyenlőtlenül oszlanak meg férfiak és nők között. A nők viselték a legnagyobb terheket, amikor az iskolákat és óvodákat bezárták. A nők hagyományos kettős megterhelése mindenki számára új intenzitással jelent meg. A nőket iszonyúan feldühítette, hogy akkor, amikor a nők amúgyis két ember helyett dolgoznak, a kormány megtiltja nekik, hogy a „tudatosan vállalt anyaság” mellett dönthessenek. (»Swiadome macierzynstwo«, = „tudatosan vállalt anyaság” az a racionális, saját jogon meghozott döntés, amely figyelembe veszi az anyagi körülményeket és a tudatos családtervezést.) Ha mi ebben az összefüggésben egy szociális forradalomról beszélünk, akkor ez a minősítés az egész reprodukciós – és gondozói munkát is magában foglalja. Ezek a munkák a kapitalizmusban rendszerszinten alulértékeltek és vagy ingyenes munkát jelentenek vagy olyan alacsony béreket, amelyek egyszerűen nevetségesek.
M.M.: Ehhez járul, hogy az állami egészségügyi rendszer Lengyelországban nagyon alacsony szintű. Krónikusan alulfinanszírozott, és minden egyes kormány tovább csökkenti az egészségügy költségvetését. Ha most elveszik tőlünk azt a jogot, hogy a magzat sérülése esetén a terhességet meg lehessen szakítani, akkor ez egy egészségügyi alapszolgáltatás megtiltását jelenti.
Még valami: minden egyes alkalommal, amikor az állami egészségügyi rendszer csődöt mond, a nők kötelesek az így keletkező hiányokat kompenzálni. Ez vonatkozik a beteg gyerekek ellátásától kezdve az idős emberek gondozásáig. Itt nem pusztán világnézeti különbségekről van szó, hanem arról, hogy az állami egészségügyi-és gondozói rendszer minden egyes hiányosságának kompenzálása a nőkre hárul. A PiS kormány nem az első kormány, aki ezt teszi. 1990 óta minden kormány ezt tette.
A tüntetéseket szociálpolitikai harcként jellemzi. Nem keletkezik még óriásibb dinamika abból, hogy a kormány erőszakkal behatol az emberek intim szférájába és bizonyos megatártasokat ki akar kényszeríteni?
A.M.: Egy ilyen tömegmozgalomnak mindig több gyökere és áramlata van. Március 8-án a nőnapra talán 1000 ember tudtunk mobilizálni, ugyanakkor a nősztrájk legutóbbi tüntetésén Poznan-ban 30.000-en vettek részt. Ez volt az egyik legnagyobb tüntetés a városban 1990 óta. Ha ezeknél a tüntetéseknél csak arról lenne szó, hogy két kultúra közötti különbségeket sztrájk formájában küzdjük le, vagy csak arról az egyéni jogról lenne szó, hogy a terhességet meg lehessen szakítani, akkor nem tudtuk volna a tiltakozások ilyen mértékét elérni. Általános az a meggyőződés, hogy az abortusztilalom elsősorban a szegény nőket érinti.
M. M.: Természetesen fontos az az aspektus, hogy az emberek meg akarják tiltani, hogy az állam beavatkozzon intim szférájukba. De a tiltakozások anyagi háttere is igen jelentős. Számos elvtársnőnk utazott a varsói központi tüntetésre, hogy ott a „szociális blokk”-ban vonuljanak fel. Mindig vannak olyan résztvevőink, akik fogyatékkal élő hozzátartozókat gondoznak, akik felhívják a figyelmet arra, hogy ebben az országban ilyen személyeknek az emberhez méltó gondozása semmilyen módon nem biztosított. Az alacsony születési ráta Lengyelországban szintén azt bizonyítja, hogy a tudatunkban nagyon erősen jelen van az anyagi vonatkozása annak, mit jelent Lengyelországban nőnek lenni. Viszont ott, ahol lengyel nők bevándorlóként élnek, mint Németországban vagy Angliában, lényegesen több gyereket szülnek. Ezért vezette be a PiS ezt a „500 plus” gyerekpénzt. Egyszerűen tenniük kellett valamit, hogy a nőknek a szociális biztonság minimumát megadják. Mindenki érzi közülünk, hogy itt a testünkről van szó, de azt is tudjuk, hogy sok minden az anyagi helyzettől függ.
Milyen mértékben jelennek meg az önök követelései kolléganőik körében az üzemekben? Érdekli őket ezt a téma?
A.M.: Először is mozgalmunk perspektívái biztosan attól függnek, hogy mi mint szakszervezeti aktivisták mennyire vagyunk aktívak. Lengyelországban intenzív viták folynak arról, hogy milyen arculata legyen a feminizmusnak a jövőben, és hogy kinek kell a követeléseket megfogalmaznia. Mi egy szociális feminizmust akarunk és azért harcolunk, hogy felmutassuk az összefüggéseket az abortuszkérdés, a lakbérek problémái és az üzemei konfliktusok között és az abortuszhoz való jogot összekapcsoljuk meghatározott egészségügyi szolgáltatásokhoz való joggal.
Fellépünk a liberális ellenzék azon kísérlete ellen, hogy ezt a mozgalmat leegyszerűsítse „Fenébe a PiS-el” (Fick die PiS) jelszóra. És akkor, ha már, akkor ne „Fenébe a PiS-el”, hanem „Fenébe a kormánnyal” („Fickt die Regierung”) legyen és ne csak a mostanival, hanem a korábbiakkal is, akik az úgynevezett abortuszkompromisszumot megszavazták. Számos nőnek az a véleménye, hogy nem elég pusztán Jaroslaw Kaczynski pártfőnök ellen tiltakozni.
Hogyan látják a mozgalom jövőjét? Realisztikus az a szlogen, hogy „Kaczynski, a nők meg fogják dönteni kormányodat”?
M. M.: Nekem úgy tűnik, hogy a kormány nem ebben az évben nem bukik meg. Mindenesetre nőtt annak a valószínűsége, hogy a kormány elveszíti a következő választásokat. De mi ismerjük azokat, akik a PiS-től át akarják venni a hatalmat. Nekünk nőknek velük nem lesz jobb az életminőségünk és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésünk. Meg kell mutatnunk, hogy mi nemcsak egy feminista mozgalom vagyunk, hanem a dolgozók hangja is. Ha a dolgozók hangja megint eltűnik, akkor nagy veszélyét látom annak, hogy az emberek megint a PiS-re szavaznak, mert a PiS számukra legalább egy-két szociális teljesítményt nyújtott.
A. M.: A PiS-nek biztosan problémái lesznek a fiatal nők generációjával. Ami dühít a német és más nemzetközi médiákban: csak azt írják meg, hogy november 11-én jobboldaliak ezrei vonultak Varsón keresztül. Fontos azonban azt is kihangsúlyozni, hogy főleg fiatal férfiak masíroztak, gyakorlatilag egyetlen nő sem volt közöttük. A fiatal generáció erősen polarizálódik: a férfiak jobboldaliak lesznek, a nők baloldaliak.
Pont a fiatal nők azok, akik mozgalmunkat kifejezetten kreatív ötletekkel gazdagították. Például itt Poznan-ban egy üresen álló kórház szimbolikus elfoglalásával, azt követelve, hogy ott egy abortusz klinikát hozzanak létre. Nemcsak magukkal tőrödnek, hanem különböző függőségi helyzetben lévők érdekeivel, mint amilyenek az öregek vagy a gyerekek. Ez két egymástól teljesen eltérő víziója a társadalomnak, és nekünk, baloldali aktivistáknak fáj, ha csak a gyűlölettől eltorzult arcú fiatal férfiakat mutatják. Külföldön állandóan hallom a kérdést: Miért ennyire jobboldaliak a lengyelek? Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak!
[1] https://hvg.hu/360/20201105_Villam_es_vallfa német fordításban: „Fick die PiS” jelenik meg.
Forrás: Junge Welt, 2020.11.23.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
