marx21.de 2020. szeptember 11.

Jan Maas interjúja Mario Nain szemtanúval

1973. szeptember 11-én a chilei hadsereg az USA segítségével puccsal döntötte meg Salvador Allende megválasztott szocialista kormányát.

marx21: Hol voltál 1973. szeptember 11-én?

Mario Nain: A fővárosban, Santiago-ban. 7 óra körül hallottam a puccsról. A hadsereg kijárási tilalmat vezetett be: civilek nem mehettek ki, csak a katonák és más állami alkalmazottak, például tűzoltók.

A Radio Magellanes még mindig kormányzati ellenőrzés alatt állt. Körülbelül 11 vagy 12 óráig hallottuk Allende elnököt, utána nem hallottunk semmit. De láttunk vadászgépeket és robbanásokat hallottunk a belvárosban. Később megtudtuk, hogy bombázták a kormány székhelyét. Helikopterekről lőttek Allende magánházát és néhány nyomornegyedet és gyárat is, amelyeket a dolgozók védtek.

Azon a napon ölték meg Allendet és néhány más embert. Mi volt az első reakciód?

Teljes pánik és zavartság lett úrrá rajtam. Tagja voltam Allende Szocialista Pártjának. Akkor nagyon fiatal voltam, 17 éves. Ebben a korban az ember már elég érett politikailag, ha szegény országban él. Mindenért meg kell küzdeni. Egy nyomornegyedben születtem, ahol nem volt áram, folyó víz, sem iskola.

A katonaság lezárta az egész negyedet, 20 ezer embernek nem volt se ki, se be. Egy rövid időre engedtek csak vásárolni menni. Aztán megint kijárási tilalom volt, és aki az utcán volt, azokat szó szerint nyomban agyonlőtték.

Egy szomszédunkat is aznap lőtték agyon. Mikor aztán kimehettünk, hogy megkeressük, hátában rengeteg lőtt sebbel találtunk rá, és amikor megfordítottuk, láttuk, már nem volt gyomra.

Az új diktatúra kezdettől fogva kíméletlenül üldözte az Allende-kormány minden támogatóját. Néhány nap alatt a tábornokok ezreket gyilkoltak meg a futballstadionban. Hogyan szöktél meg

Elrejtőztem. Ismert politikai aktivista voltam. Mint mondtam, harcoltam a jogaimért a negyedben lakó barátaimmal együtt.

Az Allende-kormány idején a nyomornegyedek lakói nagyon jól megszerveződtek. Még az élelmiszerek elosztására is szerveztünk bizottságokat.

Az emberek nagyon szolidárisak voltak. Ha valaki úgy került a negyedbe, hogy nem volt háza, együtt építettünk neki egyet. Ez tényleg közös eredmény volt.

Aztán elfogtak és két és fél évig koncentrációs táborban voltam. Majd külföldre menekültem.

Szeptember 11-e a feje tetejére állította az életemet. Ez már többé nem volt az a mindennapi élet, amit még az azt megelőző napon is éltem. Egyetlen nap alatt teljes káosszá vált minden.

Allende népfront-kormányt vezetett. A Népi Egység (Unidad Popular) szövetséget a Szocialista Párt, a Kommunista Párt, a Radikális Párt, és kis baloldali csoportok alkották. Az 1970-es választásokon a Szövetség leváltotta a kereszténydemokratákat. Miért döntötte meg a hadsereg a népfronti kormányt?

A hadsereg a forradalmi mozgalmat le akarta állítani. Chilében akkoriban a társadalom teljesen megosztott volt. Két erő harcolt egymással: egyrészről a jobboldal, amit az Amerikai Egyesült Államok támogatott, másrészről ott volt a munkásosztály, akiknek a parasztság, a nyomoregyedek lakói, valamint a chilei őslakosok, a mapuche-k voltak a szövetségesei.

Naponta folyt a harc demonstrációkon, gyárfoglalásokkal, valamint a parasztok és hajléktalanok földfoglalásaival. Harcoltunk a fasisztákkal, a rendőrséggel. 1972 júniusában egyfajta kettős hatalom állt fel, amikor a munkások felállították a Cordones Industriales-eket.

A Cordones-ek tanácsok voltak, önigazgató szervezetek. A szállítási vállalkozók egyik szabotázsakciója során hozták létre ezeket. Chilében az ellátás főként az országúti teherforgalomban bonyolódott.

Így van. De a Cordones-ek egyben egy másfajta társadalom lehetséges kezdetei is voltak. Egy olyan társadalomé, amiben a kapzsiság és a profit eltűnhet és az emberek közösen birtokolhatják a termékeket és az adott vállalatok gépeit.

Miért jelentett ez kettős hatalmat?

A népfront-kormány a tőke igen enyhe kisajátítását kezdte meg. 150, főként multinacionális vállalat kezében lévő üzem kisajátítását és államosítását kezdeményezte.

A Cordones-ek azonban teljesen mást akartak. Nem akarták az államosítást, hanem az üzemek munkás-kezekbe adását. A vállalatok demokratikus irányítását akarták. Meg akarták vitatni, hogy mit és hova termeljenek, s hogy a termelés az emberek szükségleteit szolgálja-e, vagy a profit iránti kapzsiságot?

Miért volt ez a kettős hatalom az uralkodó osztálynak veszélyes?

Ha az uralmon lévők nem tettek volna semmit, akkor a forradalmi elmélet kézzel fogható lehetőséggé vált volna.

Népfront kormány volt, a munkások átvettek üzemeket. Miért tudott mégis a hadsereg győzni?

Elsősorban a népfront-kormány miatt. Azt gondolták, hogy lehetséges a társadalmat parlamenti úton megváltoztatni. A kormány azt gondolta, hogy az uralkodó osztály a demokratikusan megválasztott kormányt tiszteletben tartja.

Vajon Allende chilei útja a szocializmus felé fékezte le a Cordones-eket?

Pontosan így van. Éppen ezért Chile ma világos példája annak, hogy a társadalmat nem lehet parlamenti vitákkal megjavítani. A probléma megoldásának egyetlen útját a Cordones Industriales jelentette volna.

Azt mondtad, hogy az USA támogatta a katonai puccsot. Hogyan?

Az 1970-es választások után az USA rövid időn belül megalakította a 40-es bizottságot. Kissinger, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója volt ennek a csoportnak a tanácsadója. Ők kidolgozták a chilei kormány megdöntésének stratégiáját.

Amikor Allende hivatalba lépett, Kissinger meggyilkoltatta a népfontot támogató Schneider tábornokot. Ez megfélemlítő kísérlet volt. A 40-es bizottság politikája vegyesen alkalmazott terrort, megvesztegetést, szabotázsokat és kizárásokat. Az USA kormánya nem akart semmiféle szocialista forradalmat megtűrni az amerikai kontinensen.

Miért volt Chile ennyire fontos az amerikai kormánynak?

Az USA Latin-Amerikát saját hátsó udvarának tekintette, amit senki sem érinthet meg. Az USA többször is harcolt a gerillamozgalmak ellen: 1959-ben Kubában, később Nicaraguában, El Salvadorban, Argentínában és Uruguayban.

Chilében más volt a helyzet. A forradalom központja nem vidéken volt. A chilei forradalmi mozgalom szíve a városokban vert.

Pinochet tábornok 17 évig uralkodott a puccs után. Milyen hatása volt diktatúrájának?

Ha ma a neoliberalizmusról beszélünk, akkor a privatizációt, hosszabb munkaidőt, az olyan alapvető szolgáltatások csökkentését értjük, mint az oktatás, az egészségügy, sőt a vízszolgáltatás.

Chilében ezt más néven vezették be. Abban az időben ezt monetarizmusnak hívták. Mindent privatizáltak, minden szolgáltatást csökkentettek: az oktatást, az egészségügyet, a lakhatást. Meghosszabbították a munkaidőt. A szakszervezeti mozgalom nem működhetett.

Chile népe volt a kísérleti nyúla annak, amit ma neoliberalizmusnak nevezünk. Az uralmon lévők ezt csak azért tehették meg, mert Chilében legyőzték a munkásosztályt és a többi elnyomottat. Így végre tudták hajtani a „chicago-i fiúk” politikáját.

Kik voltak a „chicago-i fiúk”?

A Chicagói Egyetem közgazdászai, mint Friedman és tanára Hayek. Amikor a hadsereg átvette Chile-t, a világ az első nagy gazdasági válságát élte a második világháború óta. Az uralkodó osztály új gazdaságpolitikát dolgozott ki.

1973-ban Chile a gyakorlatba ültette azt, amit az uralkodó osztály teoretikusai kigondoltak: a válságból való kilépést a monetarizmusban látták, de ez nem segített.

Fordította: Kleinheincz Ferenc