Fire This Time Newspaper 14. kötetének 3-5. számában, valamint a Global Research 2020. július 3-i számában

Alison Bodine kanadai békeaktivista felszólalása az Egyesült Nemzeti Háborúellenes Koalíció nemzeti konferenciáján, amit 2020. február 21-23. között a New York-i Népi Fórumon tartottak.

Először is, remélem, mindenki látta a médiákban, vagy a közösségi médiákban a Brit Kolumbia északi részén, a palagáz továbbítására kiépülő gázvezeték ellen a törzsi vezetőikkel együtt tiltakozó Wet'suwet'¹ nép melletti szolidaritási akciókat. Részben erről a harcról kívánok ma beszélni, de mondandóm középpontjában annak fontosságát kívánom kiemelni, hogy a háborúellenes mozgalom és az éghajlati igazságosságért folytatott mozgalom szervezőinek együtt kell működniük.

A háború és a megszállás pusztító emberi és környezeti hatásai

Három rövid példával szeretném érzékeltetni a háború környezeti hatásait.

Január 24-én több mint egymillió ember tüntetett Irakban. Az utcák megteltek Bagdadban, és bámulatra méltó módon az emberek azt követelték, hogy az USA azonnal vonuljon ki Irakból (U.S. Out of Iraq Now!).

Irak egy olyan ország, amelyet az Egyesült Államok megszállt és 17 éve pusztít. Több mint egymillió embert öltek meg, nem is beszélve azokról a milliókról, akik meghaltak még a 2003-ban kezdődött háború előtt, amikor 1991 és 2003 között az Egyesült Államok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa súlyos szankciókat vezetett be az ország ellen. Irak egy elpusztult ország, ahol az Egyesült Államok 500 nagy és kis katonai bázist hozott létre a 17 éves megszállás alatt, és számtalan lőszert, bombát, vegyi fegyvereket, szegényített urániumot vetett be, valamint mérgező műanyagokkal megtöltött gödröket ásott, nehézfegyverzettel, aknákkal lőtte az országot.

Nem csoda, ha a pusztulást látva az irakiak követelik, hogy az USA azonnal vonuljon ki az országból. De szeretném a vitánkat méginkább az éghajlati igazságosságra koncentrálni azzal, hogy a példával megmutatom, mit jelent az éghajlati pusztulás és az éghajlati igazságosság az embereknek Irakban.

2010-ben, az International Journal of Environmental Research and Public Health közölt egy cikket, ahol arról számoltak be, hogy 38-szorosára nőtt a leukémia, tízszeresére a mellrák aránya, és a csecsemőhalandóság nyolcszor magasabb, mint a szomszédos Kuvaitban, miután akkor már hét éve tartott az amerikai háború és a megszállás Irakban. Ennek fő oka a használt vegyi fegyverekben keresendő, és különösen a szegényített uránban, amelynek felezési ideje 4,5 milliárd év. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának 2007-es jelentése szerint 1000 és 2000 tonna szegényített uránt lőttek ki Irakban.

Bemutatok egy képet, ahol Nagaszaki városa egy nyüzsgő városi területként jelenik meg, majd az atombomba robbanását követően a helyén egy lapos, elhagyatott pusztaság látható. A képen a körök a nullától kiindulva mért többezer lábnyi távolságot jelzik.

De vissza az USA-hoz és Kanadához. Kanadában, egy bennszülött dené nemzeti közösség az északnyugati területeken „özvegyek falvaként” vált ismertté, mert a férfiak rákban haltak meg, ami akkor fejlődött ki bennük, amikor uránt bányásztak a területen. Ez ugyanaz az uránium volt, amit a Hirosima és Nagaszaki bombázásához használtak. A közösség rádium- és uránbányái a zagyot a tóba és a hulladéklerakókba eresztették. Ennek pusztító hatásai még ma is tapasztalhatók a közösségben.

Ez elvezet minket ahhoz, amit már sokszor hangsúlyoztunk ezen a konferencián: az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a világ legnagyobb szennyezője. Évente 1,2 milliárd tonna üvegházhatású gázkibocsátásról beszélünk. Ez 257 millió autó egy éves fogyasztásának felel meg.

Kanadában a Nemzetvédelmi Minisztérium is óriási mértékben hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához. Ennek egy része Kanada és más imperialista országok harci gépeinek tankolásán keresztül történik. A kanadai kormány gyakran azt állítja, hogy nem vesznek részt az USA által vezetett háborúkban, de aztán feltöltik az összes sugárhajtású gépet, ami ledobja a bombákat. A kanadai hadsereg 65 millió font súlyú üzemanyagot biztosított 2014 és 2019 között az Irak és Szíria elleni bombázásokhoz használt repülőgépek tankolásához. Ez természetesen összehasonlíthatatlan azoknak a járműveknek az üzemanyag-fogyasztásával, amit e teremben bármelyikünk is vezet.

A fosszilis üzemanyagok legnagyobb intézményi fogyasztója az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma. Kanadában pedig a Nemzetvédelmi Minisztérium a kőolaj legnagyobb felhasználója, egyben ez Kanada legnagyobb földbirtokosa is.

Ez hozzáadódik az olyan vegyi és radioaktív fegyverek környezeti és emberi hatásaihoz, mint például az Agent Orange és a szegényített urán. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek katonai támaszpontjai továbbra is mérgezőek és szennyezőek.

Egy másik, a környezettel és a háborúval kapcsolatos vita szempontjából fontos téma a katonai káros-anyag kibocsátások, mert az üvegházhatást okozó gázok egyes forrásait kizárják a szövetségi csökkentési célokból, mivel fontos szerepet játszanak „minden kanadai nemzeti biztonságának biztosításában”, ahogyan Kanada korábbi környezetvédelmi minisztere, Catherine McKenna ezzel indokolta, hogy a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium bejelentett kibocsátásait miért nem számították be a kanadai kibocsátás-csökkentési célokba.

A katonai kibocsátásokat kifejezetten kizárták az ENSZ 2015-ös Párizsi Megállapodásban kitűzött célok közül. Ezeknek a megállapodásoknak az alapján az országok „kötelesek” - amennyire a Párizsi Megállapodás bármit is „megkövetelhet” -, hogy jelentést tegyenek katonai kibocsátásukról. Ennek ellenére az országokat nem kötelezik vagy ösztönzik arra, hogy bármit is tegyenek ezek csökkentése érdekében. A Párizsi Megállapodás és a Kiotói Megállapodások alapján született nemzetközi éghajlati megállapodásokban a katonai kibocsátások még a vita részét sem képezték. A katonai kibocsátásokat továbbra is úgynevezett szükséges költségnek tekintik bolygónk számára.

Aztán felmerül a katonai költségvetés kérdése. Például a közelmúltban az Egyesült Államokban ismét a világ legnagyobb katonai költségvetését fogadták el. Ahelyett, hogy emberi és környezeti pusztításra fordítják, ez a pénz az éghajlati igazságosság szolgálatára lenne fordítható, azaz az egészségügyre, az oktatásra, a munkahelyekre, a tömegközlekedésre és még sok másra.

Amikor a környezetvédelemről és háborúról beszélünk, eszünkbe juthatnak Martin Luther King szava: „Tudományos képességeink már meghaladják szellemi képességeinket: rakétákat tudunk már vezetni, de az embereket félrevezetjük. ”

Nos, hol is van a Földünket megóvni képes technológia?

A háború nálunk, Kanadában, avagy a Wet’suwet’ nép és a bennszülöttek jogaiért folyó küzdelem

Az imperialista országok, például az Egyesült Államok és Kanada háborúikat otthoni, saját népeik ellen is folytatják. Azt gondolom, hogy időnként vannak olyan felfokozott idők, amikor ez a valóság felrázhatja az elnyomott embereket. És ez történt a kanadai őslakosokkal az elmúlt hetekben.

Háború zajlik az őslakosok ellen Kanadában, már az őslakosok földjének gyarmatosítása óta. A kanadai állam gyökerei ugyanolyan gyökerekkel bírnak, mint az Egyesült Államok. Ezeket a népirtás, a bennszülötteket az európai, kanadai szokásokra szoktató bentlakásos iskolák és a rezervátum-rendszerek jellemzik. Ez a történelem és a gyarmatosítás jelenlegi valósága tükröződik az őslakosoknak és a nem őslakosoknak a Wet’suwet' néppel vállalt szolidaritási mozgalmában.

Fontos megérteni, hogy egy évvel ezelőtt a kanadai rendőrség először megtámadta a Wet’suwet emberek területeit, és egy egész évig ott tartózkodtak. Ezután januárban a helyzet tovább eszkalálódott, mivel a rendőrség tovább hatolt be a területre, és eltávolította az embereket egy útról, hogy utat adjon a part menti gázvezeték (Coastal GasLink) fejlesztésének, de ez sérti a Wet'suwet' emberek érdekeit. A Brit Columbia egy bizonytalan státusú terület, a föld 92% -ára soha nem írtak alá szerződést. Tehát örökségi jogon a törzsi főnökök és kormányzási rendszerük a törvény az ezeken eddig nem engedményezett területeken.

A Coastal GasLink csővezeték palagázt szállít. Különösen a Brit Columbia tartományban már sokat beszéltek arról, hogy a part menti csővezeték miként fogja „helyettesíteni a szenet a világ számára”, és ugyanakkor nincs nagy hatással az üvegházhatású gázok kibocsátására. A kitermelt földgáz kibocsátási hatása azonban csak akkor tekinthető kisebbnek, ha figyelmen kívül hagyjuk a metánt és a mérgeket, amelyek a kinyeréskor szabadulnak fel, és figyelembe vesszük, hogy elégetéskor Kanadának nem kell számolnia ezen kibocsátási célok számbavételével.

Ideje egyesíteni a háború-ellenes és az éghajlati igazságosságért folytatott mozgalmat

Végül a háborúellenes mozgalom és az éghajlati igazságosságért folytatott mozgalom egyesítéséről szólok. Ennek egyik módja az, ha az elnyomott nemzetek, köztük az őslakos nemzetek önrendelkezésének biztosításának követelése mindig része legyen követeléseinknek. Ez mindig is része volt a háború és megszállás elleni mobilizációs kanadai mozgalmunknak (MAWO), és a MAWO következetesen kiterjesztette ezt az követelést a határokon átnyúló mozgalmak felé, amelyet megerősíteni és továbbfejleszteni szeretnénk, beleértve ezt a konferenciát is.

Azt hiszem, négy stratégia és követelmény van, amelyeket be kell vonnunk a háborúellenes, szennyezés-ellenes és antiimperialista mozgalmunkba. Az első az, hogy olyan mozgalmat kell felépítenünk, amely fellép az imperialista háborúk és a megszállás ellen. Ma – ahogyan azt a MAWO-ban mondjuk - „a háború és a megszállás új korszakában” élünk, azaz a 2001-ben kezdődött véget nem érő háborúk korszakában, amelyekkel szemben folyamatosan szervezkedünk. Ezt a korszakot a súlyos gazdasági válsággal és a gyorsan csökkenő profitrátával szembesülő kapitalista országok hegemóniájának visszaszerzésére irányuló háborús kampány jellemzi a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Latin-Amerikában. Ezek az országok a háború útján haladnak új piacok és erőforrások megszerzése érdekében, ami bolygónk további pusztítását jelenti.

Másodszor – mint mondtam – munkánk részének kell lennie az elnyomott nemzetek önrendelkezéséért folytatott harcnak, az őslakosoktól és a feketéktől kezdve a támadás és megszállás alatt álló elnyomott országokig. Ez a fontos követelmény arra szólít fel bennünket, hogy stratégiai egységgel rendelkezzünk bármilyen, akár hazai, akár nemzetközi megszállás ellen. Nem csak arról beszélhetünk, hogy az Egyesült Államok más országokat foglal el, hanem arról is, hogy mit jelent, ha az elnyomott népek az Egyesült Államok és Kanada határain belül vannak.

Harmadszor, a NATO és az Egyesült Államok katonai támaszpontjai nélküli világért kell harcolnunk a környezetszennyezés miatt, valamint azért is, mert az Egyesült Államok ezeket a bázisokat arra használja, hogy fokozza háborúit és az országok megszállását, és ennek következtében további ökológiai pusztulást okoz.

Végül úgy gondolom, hogy a környezetvédelmi küzdelem kapcsolódik a szankciók és blokádok elleni mozgalomhoz, amelyek szintén háborút jelentenek. Ezek a támadások nem engedik meg az országoknak, hogy fejlesszék gazdaságukat, vagy pedig erőforrásaikat az emberek javára használják fel. A szankciók és blokádok érvényesítik a világ legnagyobb vállalatainak hegemóniáját, amelyek egyben a világ legnagyobb szennyezői.

Ha összekapcsoljuk ezt a négy elemet, amelyek egy rendszerbe kötik a háborút itthon és külföldön, így építhetünk fel egy antiimperialista mozgalmat, így tudunk tovább fejlődni egy pusztán háború elleni küzdelemről az imperializmus elleni küzdelem felé. Úgy gondolom, hogy nem hozhatunk létre hatékony háborúellenes mozgalmat anélkül, hogy ne összpontosítanánk minden elnyomott nemzetre és ne hangsúlyoznánk az önrendelkezés szlogenjét.

Azt mondanám, hogy minden elnyomott nemzet önrendelkezését követelő jelszó ugyanolyan fontos, mint Marx és Engels „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelszava.

Az elnyomott nemzetek népei háborúval és megszállással, valamint az önrendelkezésük megtagadásával szembesülnek, és ez egyesíti őket az imperializmus elleni küzdelemben. A tőkés-osztály kizsákmányolása és jogaik megtagadása elleni harc egyesíti a munkásokat a közös küzdelemre.

A háborúellenes és az éghajlati igazságosságért folyó mozgalomban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy egy nemzetközi mozgalmat építünk. Az emberek küzdelmei hasonlóak a hatalmas erőforrás-kitermelési projektekkel szemben az Észak-Dakotai Standing Rock rezervátumban vagy Brazíliában az Amazonas esőerdőben. A fenntartható világért folytatott küzdelem az elnyomott népek közötti nemzetközi együttműködést igényli. Szolidaritásra és, ami még fontosabb, a határokon átnyúló egységre van szükségünk ahhoz, hogy erősek és hatékonyak legyünk.

Sok lehetőség van a háborúellenes aktivisták számára, hogy a háborúellenes mozgalmat az éghajlati igazságosságért folytatott mozgalomba bevigyék. 2019 szeptemberében a világ minden táján hatalmas tiltakozások zajlottak; több mint 9 millió ember vett részt a globális éghajlatváltozási akciókban. És azt hiszem, továbbra is ki kell használnunk ezt az utcai mozgósítást. Stratégiailag össze kell vonnunk a háborúellenes és a környezetvédelmi mozgalmat. A háború elleni küzdelem a környezet károsodása elleni küzdelem, az éghajlati igazságosságért folytatott küzdelem pedig egyben a háború és a megszállás elleni küzdelem. A történelem olyan korszakában vagyunk, hogy ez a két célból folytatott harc egyetlen cél érdekében történik: az életünk és a bolygó megmentése érdekében.

Azt hiszem most szembesülünk azzal a lehetőséggel, hogy felépítsünk egy jobb és fenntartható világot. Nem szabad inaktívnak vagy depressziósnak érezni magunkat az éghajlati válság, a végtelen háborúk és a megszállások miatt. E pusztítással szemben nincs más választásunk, mint hogy a kihívással szembeszálljunk.

Az emberek, akik ma az éghajlatváltozás ellen vonulnak az utcára, képesek megérteni, hogy nemcsak egy tiszta bolygóért harcolunk. Nem számít, ha tiszta bolygónk van, ha a föld még mindig tele van szegénységgel, emberi szenvedéssel, háborúkkal és megszállásokkal. A háborúellenes és az éghajlati igazságosságért folytatott mozgalomnak most igazán egyetlen oka van: mentsük meg a bolygót! Együtt győzni fogunk!

Fordította: Kleinheincz Ferenc