BALMIX - A kelet-európaiak “privilégiuma”

Az EU belső piaca az egyenlőtlen munkamegosztásra épül. Kelet-európai munkások és munkásnők százezreit éhbérért foglalkoztatják.

Spárgaszüretelő Kerzens-ben. Svájc. Foto: Flickr/LID.

Néhány nappal az ortodox húsvét ünnepe előtt, román munkások és munkásnők ezrei Cluj (Kolozsvár) repülőterén szoros sorokban[1] zsúfolódtak össze. Útban voltak Németország felé, hogy a világjárvány kellős közepén spárgát szüreteljenek. Jóllehet a román állam a »Social Distancing« (távolságtartás) szabályait rigorózus szigorúsággal érvényesíti és rekordszámban oszt ki büntetéseket a karantén szabályok megsértőinek, mégis, az egész országból – köztük olyan régiókból, ahol katonai korlátozások érvényesülnek – hoztak tömött buszokkal munkásokat és rakták ki őket Kolozsvár repülőterén, ahol aztán órákon keresztül kellett minden védőfelszerelés nélkül várakozniuk.

Akármennyire is sokkoló, ez a jelenet jól mutatja azt az alapelvet, hogy a „távolságtartás” és a „maradj otthon” intézkedések, amelyek a COVID-19 elterjedését vannak hivatva megakadályozni, valójában olyan privilégiumok, amelyek nem mindenki számára biztosítottak. A lockdown (zárlat-maradj otthon!) ellenére emberek millióinak kell munkába menniük, nemcsak azért, hogy megéljenek, hanem azért, mert pont az ő munkájuk a fontos és az elengedhetetlen, azért, hogy a a bezárkózás, a maradj otthon, mások számára fenntartható legyen. Az élelmiszereket le kell szüretelni, fel kell dolgozni és el kell szállítani. Az infrastruktúrát fent kell tartani, és az alapellátásnak működnie kell. Mindez nem lenne lehetséges azok nélkül az emberek nélkül, akik hajlandók ezeket az alapvető feladatokat elvégezni. És a vállalatok mindent megtesznek azért, hogy ezeket a munkásokat megtalálják.

Európa korona-munkásai

Ugyanez vonatkozik a román spárgaszüretelőkre. A földeken elrohadó termésre[2] való hivatkozással a német állam kisegítette a mezőgazdaságot és meggyőzte a románokat arról, hogy engedélyezzék, hogy a kisegítő munkások, erre a célra bérelt repülőgépekkel, külföldre utazhassanak.

A román állam pedig az tette, amit elvártak tőle – nemcsak az európai hegemóniának való vak engedelmességből, hanem mert már három évtizede az a gyakorlat, hogy a román állam olcsó és „rugalmasan” foglalkoztatott munkaerővel látja el az EU államokat. Ezt követően további repülőjáratokat[3] engedélyeztek Nagy-Britanniába, hogy oda is kiutazhassanak a román munkások. Kevesebb, mint egy hónappal előtte engedélyezték román gondozóknak és ápolóknak[4], hogy Ausztriába utazhassanak, hogy ott a koronavírus ellen küzdjenek, jóllehet a román egészségügy egyike a leggyengébbeknek[5] Európában.

A munkásokkal szerződő vállalatok és a kormány minden ellenkező ígérgetése ellenére hamar kiderült, hogy a munkások, a gondozók és az ápolók a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. És talán az sem meglepő, hogy sokuknak rá kellett jönniük, hogy a bérek sem olyan nagyvonalúak, mint ahogy azt a munkásszervezők megígérték nekik. Több videofelvétel mutatja, ahogy a munkásokat és munkásnőket szűk barakkokban összezsúfolják, néhányan közülük a földön alszanak.

Elzárva a világtól, úti okmányaik nélkül – amelyeket a vállalatok beszedtek tőlük – elvárták a román alkalmai munkásoktól, hogy a hét minden napján napi 10 órát dolgozzanak és szállásukat és ellátásukat is ők maguk fizessék. Pont akkor, amikor ezekről az embertelen körülményekről egyre több információ és videofelvétel jelent meg a világhálón és a közösségi médiákban, hirtelen, tragikus körülmények között meghalt egy román munkás, egy Freiburg-i spárgafarmon, miután megfertőződött a koronavírussal. Két héttel később 300 román szerződéses dolgozó[6] vírustesztje lett pozitív egy Pforzheim-i húsfeldolgozó üzemben.

Emil Hurezeanu román nagykövet válasza ugyan bő lére volt eresztve, de a lényeget nem érintette. Dicshimnuszokat zengett a német vállalatok és a német hivatalok a román munkások érdekében tett erőfeszítéseiről. Viszont meg sem említette a koronavírus-fertőzés következményeivel küzdő honfitársainak jelenlegi helyzetét és sorsát. Ahelyett, hogy a román munkások és munkásnők jogait képviselte volna külföldön, inkább azzal volt elfoglalva, hogy továbbra is fenntartsa, kerül, amibe kerül a munkás-migrálást, keletről nyugatra.

A kelet-európaiak paradox privilégiuma: a munkás-migrálás

Akármennyire is szörnyen hangzik, ebben semmi újdonság és egyediség sincs. Latin-amerikai parasztok százezrei robotolnak elviselhetetlen körülmények[7] között az USA földjein. Észak-Afrikából és Dél-Ázsiából érkező, dokumentumokkal nem rendelkező migránsokat zsákmányolnak ki a rabszolgaság körülményeire emlékeztető kíméletlenséggel a spanyol, olasz és görög farmokon. Az egész világon mindenütt – különösen a mezőgazdaságban – a fizikai munkásokat kizsákmányolják és visszaélnek kiszolgáltatott helyzetükkel.

Viszont az a mód, ahogy román és más kelet-európai munkásokat és munkásnőket biztonságuk teljes figyelmen kívül hagyásával, és kormányaikkal egyetértésben elszállítják, leleplezi az EU-n belüli munkás-migrálás jellegét. Az EU belső piacának határai nyitottak a kelet-európai munkás-migránsok előtt, ami lehetővé teszi számukra, hogy az állítólag azonos értékű tagállamok határait átléphessék. E mögött a formális egyenlőség mögött azonban megbújik az anyagi szükség néma kényszere, amely százezreket arra kényszerít, hogy a szegényebb Délről és Keletről Nyugat felé igyekezzenek.

Európa szívét a magas profitot realizáló ipar adja. Ennek a nyereségnek az egyik alapja, eredete, az az olcsó kelet-európai munkaerő, amelyet a centrum különböző államai importálnak. Ebben nincs semmi újdonság, viszont ritkán kerül említésre az „Európa Projekt” alapvető jellemzőiről szóló vitákban. Az utóbbi évtizedekben professzionális munkaerő-közvetítő cégek épültek ki az egész Unióban és ez a legalitás látszatát kölcsönzi ennek az iparágnak, amelyet most megrengetnek a szegény migránsokról szóló híradások, akik a világjárvány idején arra kényszerülnek, hogy német farmokon és élelmiszerfeldolgozó üzemekben dolgozzanak.

A román munkások nagyon értékes befektetésnek számítanak Nyugaton, mert hajlandóak a rabszolgamunkát elvégezni a helyi munkásokénál lényegesen kevesebb pénzért, és mert 2007-től, az EU keleti kibővítése óta legálisan beutazhatnak. Kelet-Európa munkás-migránsait ez a körülmény a rugalmas munkaerő irigylésre biztosan nem méltó helyzetébe hozza, akik ugyanakkor az EU-n kívülről érkező migránsokkal, menekültekkel és hivatalos dokumentumok nélküli munkásokkal szemben kedvezményezettek, „privilegizáltak”. EU-útlevelüknek köszönhetően utazási költségeik alacsonyabbak és ez kedvezőbbé teszi dolgoztatásukat. Miért kellene vállalatoknak dokumentumokkal nem rendelkező migránsok becsempészésével foglalkozni, ha a kelet-európaiak önként jönnek és saját maguk fizetik ki az útiköltségeiket?

Ezek a szabályok teszik a német, olasz, spanyol és angol mezőgazdaság közép-és nagyüzemei számára lehetővé, hogy jelentős profitot realizáljanak, mialatt a hozzájuk „kiközvetített” munkásokra olyan feltételeket kényszerítenek, amelyek ellen azok elegendő forrás hiányában nem tudnak védekezni. Ahogy a közmondás is szól: „Egy éhes külföldi munkás annyit ér, mint két helybeli munkás.” Perverz módon a munkás-migránsok által előállított termékek a román és francia üzletek polcain landolnak, és kiszorítják a helyi termelőket a helyi piacokról. Utóbbiak ezután azért, hogy a versenyhelyzetben is megállják helyüket, kénytelenek vagy saját munkásaikat elbocsátani vagy pedig béreiket csökkenteni. Ez egy ördögi kör, így termelődik még több kelet-európai munkanélküli, akik aztán kénytelenek külföldre menni dolgozni.

„Még ha a politika széliránya a baloldal értekei szerint meg is fordulna, min változtatna az?”

Becslések szerint 2004 óta, az EU keleti nyitása óta, a munkás-migrálás megduplázódott[8], és persze keletről-nyugatra irányul. A bérből élőknek ez a képlékeny halmaza, jogoktól megfosztva és elzárva a munkások érdekvédelmi szervezeteitől, kiterjed a mezőgazdaság mellett az ápolói-gondozói ágazatokra, a szállításra, az építőiparra, a vendéglátásra, a hotelszektorra és a turizmusra.

A munkás-migránsokat duplán érintette, a koronavírus elterjedése a nyugat-európai országokban, különösen Olaszországban és Spanyolországban, ahol a legtöbb román munkás dolgozott. Amikor a korlátozások a gazdaságot megbénították, a legtöbbjüket elbocsátották. Vissza kellett menniük Romániába, a társadalmi összetartozásnak abba a minimumába, amelyben ott részük lehetett. Nyugaton kizárták őket, mint eldobható munkásokat, akik nem jogosultak szociális és más juttatásokra, amelyek a társadalombiztosítási szolgáltatások részei. Otthon egy halálos betegség hordozóiként kirekesztették őket – nemcsak a vírus miatt, hanem azért is, mert munkanélküli és kiszolgáltatott munkásokként is, még jobban megterhelik az amúgyis gyenge és a szétesés szélén álló társadalmi-szociális rendszert.

Ezzel világosan lelepleződik az Európai Unió társadalmi szerződése: a centrum országai felhalmozzák azt a profitot, amelyet az olcsó kelet-európai munkások termelnek, a felmerülő költségek jelentős részét azonban magukra a dolgozókra és származási országaikra terhelik rá. Ezen viszonyok ismeretében felesleges minden további kommentár az „európai szolidaritás” valódi természetéről.

Mélyen egyenlőtlen fejlődés

A jelenlegi helyzet nem a koronavírussal kezdődött és még csak nem is egy részlete az EU-n belüli nagyobb kapcsolati hálónak. Nem, mert ez maga az a strukturális helyzet, ahogy az európai kapitalizmus működik. A valóságban ez az Uniót összetartó erő, számos gazdasági ágazat – mint a gondozói területek, az ipar és a turizmus – versenyképességének a kulcsa. Még perverzebb a dologban az, hogy ezeket a kizsákmányoló viszonyokat úgy mutatják be, mint a kelet-európaiak „privilégiumait”, amelyekért hálásaknak kell lenniük.

Jellemző, hogy a mainstream-médiák kommentátorai a kelet-európai munkások mobilitását a késő-szocialista átalakulás és az EU bővítés sikertörténeteként adják el, amelyért hálásnak kell lenni. Cinikusan azt is mondhatnánk: igazuk van. Mert a közel 4 millió román munkavállaló számára –, akik az utóbbi három évtizedben munkát keresve elhagyták az országot –, otthon talán még rosszabb lett volna nem kizsákmányoltnak lenni.

Egyidejűleg a Romániába befektetett nyugati tőke az egyik legmagasabb nyereségrátával dolgozik. A vállalati nyereségek után fizetendő adótételek már elérik az adóparadicsomok szintjét, a bérekre és jövedelmekre kivetett adók pedig aránytalanul magasabbak, és külföldi cégek profitjaikat az adóoptimalizáció[9] segítségével még tovább tudják növelni. Emellett a román állam intézményileg túl gyenge és politikailag sem érdekelt abban, hogy az adókat behajtsa. Ehelyett Romániában a gazdasági növekedést olcsó ipari munkával tartják fent, amely főleg a Németországba és Svájcba exportált termékeket állítja elő. Ez a lényege, így működik az európai exportgazdaság.

„A világjárvány leleplezte az EU szociáldarwinizmusát.”

Thomas Piketty [10] leírta, ahogy a Nyugat az Európai Unión belüli egyenlőtlen fejlődés következtében és az egykori kommunista országok forrásainak és profitjának elsajátításából gazdagodott. A bérkülönbségek a történetnek csak az egyik elemét képviselik – az óriás nyereséget a befektetések, az egykori állami tulajdonok privatizálása, az alacsony adók és azok a nagyvonalú törvények biztosítják, amelyek egyszerűvé (ha nem éppen legálissá) teszik a nyereségek lefölözését. Ezeknek az extra nyereségeknek csupán egy töredéke jut vissza a felturbózott EU-költségvetési mechanizmusok révén azokba a régiókba, ahonnan a hihetetlenül magas profitok származnak.

Hogyan tudnának ezek az országok alacsony deficittel gazdálkodni, amikor egyidejűleg kellene beruházniuk az infrastruktúrába, az egészségügyi és oktatási rendszerbe? Természetesen ez lehetetlen. Az a példastatuálás, amely Görögországgal[11] történt, messze a legismertebb eset, de a periféria országainak helyzete az euro zónán kívül is hasonló.

Egy Unió, amelynek csak a neve az

Amikor a koronavírus Nyugat-Európában pusztított, a mainstream média joggal hiányolta az Olaszországgal való szolidaritást[12], mivel az országot egy halálos világjárvány tetőpontján szomszédjai cserbenhagyták. Hasonlót lehetett volna mondani Kelet-Európa vonatkozásában is – de mint mindig, erről egy szó sem hangzott el. Újból és újból megmutatkozik, hogy amikor az igazán alapvető problémákról van szó, akkor az Európai Unió szervezetileg és szisztematikusan a nemzeti érdekeket részesíti előnyben, az összeurópai szolidaritás hátrányára.

A nyugat-európai baloldaliak fülsüketítő hallgatása ezekben a témákban még kiábrándítóbb. Nem csodálkozunk, hogy a baloldaliak nagy része még mindig az EU politikai döntéseinek koherens magyarázataival[13] van elfoglalva, amely a „szolidaritás” fogatlan és elvont kinyilatkozásán nem megy túl. A baloldaliak egy része meg van arról győződve, hogy a háborút követő jóléti államhoz visszatérés csak a nemzeti határokon belül lehetséges, ezért a migráns munkásoknak nem kínálnak túl sokat. Ezzel szemben viszont a valódi kihívás a baloldalon abban áll, hogy a kiszolgáltatottak helyzetéből kiindulva és ugyanakkor az intézményi keretekben gondolkodva kell megfogalmazni a szervezett munkásság és a baloldaliak felé a különböző követeléseket. Ha üres a kezünk és csak szólamaink vannak, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a munkások osztálya olyan országokban, mint Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország úgy döntenek, hogy a strukturális egyenlőtlenségek ellen úgy lépnek fel, hogy a nacionalizmus és a protekcionizmus olyan demagógjai mögé állnak be, mint Orbán Viktor[14]. Romániában a politikai klíma érezhetően más, mert a lakosság jelentős része az EU egyenlőtlen munkamegosztására van ráutalva. A lakosság inkább „előnynek” tartja – ahogy ezt Klaus Iohannis román államelnök minden félreértést elkerülendő, világosan ki is mondta, amikor a túlzsúfolt kolozsvári repülőtérről kérdezték – ha Európában kizsákmányolják, ahelyett, hogy otthon nyomorogna. Ott, ahol a fizetések Európában a legalacsonyabbak és ahol az állam a bruttó nemzeti termék (GDP) legkisebb részét fordítja az egészségügyre és a szociális ellátásra. De még ha a politikai szelek a baloldaliaknak kedvező irányba fordulnának is, mi változna? Az Európai Unió állapota, amely bebetonozza az országok és régiók közötti történelmileg kialakult egyenlőtlenségeket, pusztán politikai reformok útján nem megváltoztatható, függetlenül attól, milyen mélyek és messzire hatóak lennének ezek a reformok. Kisebb lépésekben ugyanakkor csökkenteni lehetne a migráns munkások kiszolgáltatottságát, az egész Európát érintő intézkedésekkel. Erősíteni lehetne és kellene a migráns munkásokat és elő lehetne készíteni az utat a radikálisabb javaslatoknak.

Ilyen intézkedések közé tartozik egy reális egzisztenciát biztosító munkabér bevezetése minden európai országban. Románia nettó-minimálbére havi 290 euró, amelyből nagyobb városokban még a lakbért sem lehet kifizetni. A minimálbér lényeges emelése csökkentené a külföldre való költözés nyomását, és növelné mind a fogyasztást mind pedig az adóbevételeket. A feltétel nélküli alapjövedelem[15] európai szinten történő bevezetésére vonatkozó javaslatok nagyon figyelemre méltóak, mert ezzel a legveszélyeztetettebb csoportokat lehetne közvetlenül tehermentesíteni. Megszüntetné azt a kényszert, hogy veszélyes körülmények között a puszta túlélésért kelljen dolgozniuk, ami sokak sorsa volt most a világjárvány közepette.

Radikális követelés lenne például, hogy Kelet-Európa ne legyen az olcsó munkaerő tartalékok régiója[16]. A kelet-európai munkások és munkásnők nemcsak nyugati kollégáikhoz képest részesülnek sokkal alacsonyabb munkabérben, hanem a saját termelékenységükhöz viszonyítva is. Kelet-Európában működő vállalatoknál az európai jog segítségével ki kell kényszeríteni, hogy fizessenek magasabb béreket, és csökkentség a nyereségrátájukat. A valódi munkajog újbóli bevezetése alapvető jelentőségű. A kelet-európai országok a nyugati befektetők megnyerése érdekében adókulcsaikat csökkentették és a szocialista korszakból fennmaradt, a munkavállalókat védő munkajogi törvényeket eltörölték. Mindez drasztikusan felerősítette a különböző bizonytalan foglalkoztatási helyzeteket és letette az alapkövet az európai tartalék-munkássereg kialakulásához.

Mindaddig, amíg a kelet-európaiak nagy számban Nyugatra migrálnak, hogy az EU centrum államaiban dolgozzanak, ezen országok kormányait nyomás alá kell helyezni, hogy minden munkásért nagyobb felelősséget vállaljanak, akik a határaikon belül dolgoznak. A szociális és egészségügyi ellátás kiépítése és megerősítése európai szinten a munkavállalók számára nagyobb védelmet biztosítana és a társadalom újratermelésének költségeit egyenlőbben osztaná el a tagállamok között.

Mindezek mérsékelt és alapvető javaslatok, de központi jelentőségűek, amikor kelet-európai (és más országok) migráns munkavállalóinak millióit akarjuk megvédeni, akik minden nap elképzelhetetlen veszélyeknek vannak kitéve és durva ellenérzéseket kell elviselniük, csupán azért, mert meg akarják keresni az életfenntartásukhoz szükséges munkabért. A világjárvány leleplezte az EU szociáldarwinizmusát. Ha a baloldal ezzel szemben nem lép fel erőteljesen és kritikusan, akkor Orbán és Le Pen reakciós alternatívája lesz az egyetlen politikai ajánlat.

A cikk németül május 18-án jelent meg és itt olvasható: https://jacobin.de/artikel/eu-spargel-erntehelfer-migration-rumaenen-europa/

Románból németre fordította: Martin Neise, németből magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

[1] https://www.kreiszeitung.de/deutschland/coronavirus-deutschland-erntehelfer-bauern-rumaenien-minister-barbara-otte-kinast-zr-13648854.html

[2] https://www.rbb24.de/wirtschaft/thema/2020/coronavirus/beitraege_neu/2020/04/beelitz-spargel-saison-start-erntehelfer-brandenburg.html

[3] https://news.sky.com/story/coronavirus-jobs-row-as-romanian-fruit-pickers-arrive-for-harvest-11974364

[4] https://www.romania-insider.com/euractiv-austria-health-workers-romania

[5] https://www.faz.net/aktuell/gesellschaft/gesundheit/coronavirus/warum-die-corona-krise-rumaenien-besonders-hart-trifft-16683551.html

[6] https://www.tagesspiegel.de/gesellschaft/panorama/coronavirus-ausbruch-in-baden-wuerttemberg-etwa-300-schlachthof-mitarbeiter-infiziert/25786070.html

[7] https://www.jacobinmag.com/2016/08/farmworkers-local-locavore-agriculture-exploitation/

[8] https://www.intereconomics.eu/contents/year/2019/number/1/article/fifteen-years-of-convergence-east-west-imbalance-and-what-the-eu-should-do-about-it.html

[9] https://books.google.ro/books?id=UrsoDAAAQBAJ&pg=PA71&lpg=PA71&dq=profit+transfers+romania&source=bl&ots=_l3e6wbuT_&sig=ACfU3U060QYmTQT71jNw61B-4pU_zH9uaw&hl=ro&sa=X&ved=2ahUKEwjv9rusvKnpAhXlkYsKHdxADRIQ6AEwAXoECAkQAQ#v=onepage&q=profit%20transfers%20romania&f=false

[10] https://www.lemonde.fr/blog/piketty/2018/01/16/2018-the-year-of-europe/