Jugoszlávia Görögország mellett az egyedüli olyan ország volt, ahol sikerült az országot saját erőből felszabadítani a náci megszállóktól és az őket támogató helyi segítők csapataitól.

Mindkét ország felszabadító mozgalmaiban a kommunisták döntő szerepet játszottak. Jugoszláviában az etnikai ellenségeskedések jelentősen megnehezítették az ellenállást. A nácik által támogatott usztasa-rezsim Horvátországban szerbek és zsidók százezreit gyilkolta le. A Nagy-Szerbiát megvalósítani akaró csetnikek számos háborús bűnt követtek el szerb, horvát, albán és bosnyák civilek ellen. A partizánok mozgalmának „testvériség és egység” politikája az etnikai ellentétek feloldását segítette. A jugoszláv partizánok gyakorlatilag a Szovjetunió támogatása nélkül és Winston Churchill brit kormányfő akarata ellenére nőtték ki magukat Európa messze legerősebb partizán mozgalmává.

90 százalék a Nemzeti Felszabadítási Front mellett 

Miután semmilyen támogatást nem kaptak, és nem is akartak kapni, a jugoszláv partizánok senkitől, még Sztálintól sem akartak előírásokat elfogadni. Így vált a „proletár brigádok” ismertetőjelévé a sapkán lévő vörös csillag – jóllehet Sztálin a proletár brigádok megnevezést és a vörös csillagot is elutasította, mert azok túl egyértelműen a kommunista irányzatot jelezték és ezért a szövetségeseknél – USA és Nagy-Britannia – nem nézték jó szemmel. A Nemzeti Felszabadítási Front (ANVOJ) Antifasiszta Tanácsának második ülésén, amelyet 1943-ban Jajce-ben[i] tartottak meg, ideiglenes kormányt alakítottak, amely a Londonban emigrációban élő király hatalmának elismerését, legitimitását váltotta fel. Ezt a lépést, és azt, hogy Peter király Jugoszláviába való visszatérését megtiltották  – Moszkva részéről „hátba szúrt tőrként” elítélték.

Belgrádot 1944. október 20-án döntően a Vörös Hadsereg szabadította fel. Josip Brosz Tito (1892-1980), a partizánmozgalom vezetője és „marsallja” azonban nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a Vörös Hadsereg Jugoszlávia területét olyan hamar, ahogy csak lehetséges, elhagyja. Jugoszláviának a nácik és az usztasa-rezsim által ellenőrzött területeit a jugoszláv partizánok egyedül szabadították fel, óriási veszteségek árán.

A háború végén Jugoszláviában a partizánmozgalom volt a domináns erő. Hadseregük mintegy 800.000 főt számlált. Az 1945. november 11-i alkotmányozó parlamenti választásokon a Nemzeti Felszabadítási Front a szavazatok mintegy 90 %-t nyerte el, kifejezve a lelkesedést és elismerést. A háború utáni évek árnyoldalát képezte ugyanakkor a partizánok kemény bosszúja a náci megszállás ideje alatt az usztasák és csetnikek által elkövetett szörnyűségekért. Tömeges kivégzések sem voltak ritkák.

A háború végén, 1946 májusában az életkörülmények Jugoszláviában katasztrofálisak voltak. A gazdaságilag kevéssé fejlett agrárországot a háború borzasztóan lepusztította. A lakosság 11 százaléka, 1,7 millió ember vesztette életét a háborúban. Az infrastruktúrát teljesen szétrombolták, hiány volt élelmiszerben, a lakosság egészségügyi állapota a háború, az élelmiszerszűkösség és a háborús sebesülések, ellátási hiányok miatt katasztrofális volt. Alultápláltan, túldolgozottan, a források óriási hiányai közepette kezdtek neki az emberek a házak, hidak, utcák, vasúti pályák újjáépítéséhez, mindent megtettek, hogy a gyárakat minél hamarabb újraindíthassák. Szovjet példa alapján Tito partizánkormánya a gyors iparosítást, a nehézipar gyors kiépítését szorgalmazta, amelyet Belgrádból szigorúan hierarchikusan strukturált, centralizált bürokratikus rendszer irányított. Jóllehet Szovjetunióra, mint a nagy példaképre tekintettek, a jugoszlávok mégis elhatározták, hogy maguk döntik el, hogy mit tesznek és mit nem tesznek. A saját erőből való felszabadulás büszkesége volt a jugoszláv kommunisták öntudatosságának alapja.

Szakítás Sztálinnal és a nyugati nagyhatalmak reakciója

Mindez először a külpolitikában vált világossá, mivel az új jugoszláv kormány radikálisabb vonalat követett, mint a Szovjetunió. Mialatt Sztálin 1945 és 1947 között megkísérelte a nyugatiak félelmeit eloszlatni és a Szovjetuniót az újjáépítés megbízható partnereként bemutatni, a Tito-kormány nagy elhatározottsággal saját irányvonalát követte – egészen a katonai összeütközések határáig. Triesztre fenntartott igényük heves konfliktusokat váltott ki az USA-ban és Nagy-Britanniában. Mivel a Tito-kormány nem kapta meg ehhez a Szovjetuniótól elvárt támogatást, az öntudatos jugoszláv kormány félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a szovjet vezetéssel szembeni csalódottságát. A jugoszláv vezetés, Sztálin parancsa ellenére, támogatást nyújtott Görögország kommunista lázadóinak. Ezen túlmenően a jugoszláv vezetés lépéseket tett arra, hogy Bulgária kommunista kormányfőjével, Georgi Dimitrovval (1882-1949) közösen balkáni konföderációt alakítson. Ez már az első világháború befejeződése óta tervezett olyan baloldali projekt volt, amely a különböző balkáni államok egyesítését célozta.

Ez Sztálin számára már túl sok volt. A világ, 1948. június 28-án, az Amsfeld-i csata 559. évfordulóján egy újságcikkből értesült Jugoszláviának a Kommunista Információs Hivatalból (Kominform) való kidobásáról, amely a kommunista pártok szövetsége volt 1947-1956 között. 1948 év végén Jugoszlávia a kominform-országok teljes gazdasági blokádja alá került. Ennek következtében Jugoszlávia és az „Ostblock” (keleti blokk) országai közötti gazdasági kapcsolatok 1959-ig gyakorlatilag megszűntek.

Az USA és szövetségesei ebben a helyzetben meglepő rugalmasságot mutattak. Az a kilátás, hogy körültekintéssel sikerülhet a szovjet blokkból Moszkva egyik szoros szövetségesét kioldani, elegendő indíték volt az USA adminisztráció számára, hogy Jugoszláviának a kért „segítséget minden ellenszolgáltatás nélkül” megadja. Gyors segítségükkel sikerült megakadályozni, hogy Jugoszlávia egyes régióiban éhínség törjön ki.

Önrendelkezés és a piac konkurenciája

A jugoszláv kommunista párt vezetése már 1949 tavaszától dolgozott azon a koncepción, amelyet később munkás önrendelkezési rendszernek neveztek el. Kiindulva abból a marxi gondolatból, miszerint a szocializmusban az állam „elhal”, a munkás önrendelkezés koncepcióját Edward Karfdelj és más akadémikusok dolgozták ki. 1950 júniusában született meg az állami vállalatok igazgatásáról szóló törvény, amelyben a munkás önrendelkezést hivatalosan is megteremtették. 1952-től ezt a törvényt minden területre kiterjesztették, különösen a szociális intézményrendszerre (kórházak, iskolák, óvodák). Új státuszt teremtett a kollektív tulajdon keretében a munkások számára, amely azután a különböző reformok folyamán folyamatosan módosult.

Szinte párhuzamosan ezzel vezették be a települések önrendelkező igazgatását, amely a közvetlen demokrácia új formájaként lehetővé tette, hogy az emberek saját kezükbe vegyék ügyeik irányítását. Különösen az 1950-es évek zajlottak kaotikusan, de egyidejűleg meghatározott területeken meglepően kreatívan. Minden ellentmondásossága ellenére – amelyek az 1950-es éveket jellemezték – meglepő dolgokat sikerült elérni a „közvetlen demokrácia” ügyében. Ugyanakkor a munkás önigazgatás új rendszere az emancipatórikus jegyek mellett már kezdettől fogva destruktív elemeket is felszabadított: a piaci erőket. A piaci erők felerősítették nemcsak a dolgozók között meglévő szociális különbségeket, hanem a dolgozók és a vezetés közötti egyenlőtlenségeket is. Mindez nem a szolidáris együttműködést, hanem az egyes üzemek közötti konkurenciát erősítették. Ott, ahol a nyereség maximálása a saját vállalat számára a legfontosabb elvárás, ott a társadalmi összetartás háttérbe szorul, a könyökhasználat mentalitása lesz az uralkodó a szolidaritással szemben. A jugoszláv vezetés meg sem kísérlete, hogy ezt a dinamikát visszaszorítsa. Az 50-es évek folyamán a piaci mechanizmusok hatékonyságát egyenesen idealizálták, amely így az 1969-as év eleji reformok meghatározó ereje lett.

A szerző, Paul Michel kiadója az Új ISP kiadónál megjelent könyvnek, melynek címe:  Die jugoslawische Arbeiterselbstverwaltung – Licht und Schatten (A jugoszláv munkásönigazatás – fény és árnyék).

A cikk eredetileg április 21-én jelent meg. Forrás: https://wirkommen.akweb.de/gesellschaft/befreit-aus-eigener-kraft/
ak : Analízis és Kritika. Baloldali viták és gyakorlat folyóirata

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

[i] https://de.wikipedia.org/wiki/AVNOJ-Beschl%C3%BCsse