Másodszor akkor karanténoztunk, amikor feleségem visszajött Dániába ahol élünk. Visszajövetele körül, február elején ért a csúcsra Kínában a járvány, a dán munkahelyén ezért felmerült hogy ott esetleg megfertőződhetett. Elővigyázatosságból így kéthetes karantént kértek kínai kolleginájuktól koppenhágai kartársai.

Most márciusban harmadszor vonultunk elzártságba - a dán (és az európai és a világ)társadalom nagyrészével együtt. Kína időközben sikerrel megállította a járványt és lassan újraindul – de a világ Kínán kívüli része éppen most áll le lassan, recsegve-ropogva. (Midőn ezt írom, Modi indiai miniszterelnök éppen a teljes indiai lakosság, 1.3 milliárd ember számára rendel el szigorú kijárási tilalmat.)

Életem három kultúra közös halmazában vagy legalábbis vonzáskörében élem. Három kormány járványügyi intézkedéseit s a kínai, a dán és a magyar társadalom reakcióit követem közelről. A vírus ugyanaz, de az intézkedések és reakciók teljesen mások, a politikai kultúra hosszú múltra visszatekintő (longue durée) mintái szerint alakulnak.

Amikor Kínában 2019 decemberében először megjelent az új vírus, a pártállam első reakciója a tagadás volt. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy „az ég magas, a császár messze van” közmondást követve a vuhani párttikárok eltitkolták a pekingi feljebbvalók elől az újtípusú tüdőgyulladás tényét, vagy rögtön pekingi pártközpont utasította őket a rossz hír eltussolására. Mindkét forgatókönyv mellett szólnak érvek. A helyi titkolódzást indokolja hogy rossz helyi hírek esetén nemcsak elmaradna a „minden rendben, a gazdaság nő” jelentésekért járó célprémium, hanem fejek is hullanának. A központi cenzúra mellett pedig a hatalmas ország belső rendjének megőrzése, és a világpolitikai, nagyhatalmi presztízs megtartása szól.

A tagadás időszakában a felelősség a helyi szintről nyilván egyre inkább Peking felé tolódott (bár a pekingi vezetés ma már szeretné mindezt a vuhai vezetők nyajába varrni). Mindenesetre az új vírusról először beszélő és író orvosok ellen rémhírterjesztés vádjával rendőrségi eljárást indítottak, a témát pedig cenzúrázták a közösségi és a hagyományos médiában. A kutatók azonban hamarosan azonosították az új vírustörzset, s hamarosan az is kiderült, hogy a fertőzés emberről emberre terjed.

Miután az esetek száma egyre nőtt Vuhanban, a központi kormány 2020 január 23-án teljes erővel lecsapott. Vuhanban és Hubei tartomány más városaiban karantént vezettek be. A modern közegészségügy történetében példátlan intézkedés 57 millió embert zárt el a külvilágtól. Minderről nyugati média is nagyban tudósított. A nyugati média szörnyülködve mutatta be az üres, posztapokaliptikus vuhani utcákat (ez a látvány ma mindennapos a nyugati világban), majd a helyi video-bloggerek jelentéseit használva a túlzsúfolt vuhani kórházakat és kiborult nővéreket is. Arról is sok hírt kaptunk, amikor a vuhani rendőrség pártállami szokás szerint nyom nélkül eltüntette a bloggereket.

A nyugati média azonban valamiről megfeledkezett, pedig a karantén mellett ez volt a lényeg. A Hubei karanténnal egyidőben egész Kína leállt. A január végi újévi szünet után nem indult újra az élet és a termelés Kínában. Zárva maradtak a gyárak, irodák, éttermek, a közösségi élet színterei (azóta ezek lassan, fokozatosan újraindultak-újraindultak). Zárva maradt minden iskola és egyetem (s zárva is tart, online oktatással, mind a mai napig).

Minderről, a kínai élet hétköznapjairól, az országos bezárkózásról legfeljebb utólag és keveset, nem pedig jelenidőben értesült a világ közvéleménye. A problémat „vuhani vírusnak”, az Ő Problémájuknak mutatta be a mi vs. ők, Nyugat vs. Ázsia kettősségében gondolkodó, orientalista keretekben képet adó nyugati média. Mintha a vírus tisztelné a kulturális megkülönböztetést, s nem egyforma emberi testeket keresne a glóbusz terében.

Januárban és februárban sajnos nem indult el a globális tanulási folyamat sem a kormányok, sem a társadalmak szinjén arról, hogy mindehhez nekünk is közünk lehet, és csak lezárással, társadalmi elkülönüléssel lehetne megelőzni a nemzeti és a globális járványt.

Fenn vagyok a Kínában elő magyarok Facebook-oldalán. Januárban és februárban rengeteg értetlenkedő írás jelent meg a falon, arról, miért nem vizsgálják a Kínából érkezőket Ferihegyen. Miért lehet tökszabadon utazgatni a belül már szigorúan ellenőrzött Kínából? Miért nem szigorítják (szigorították meg akkor) a beutazást az európai kormányok? Januárban és februárban kellett volna meglépni a mai karanténlépéseket, nem csak most márciusban ahhoz, hogy időben megelőzzük a járványt.

Így kezdődött. Szigorú rendszabályaival, a digitális diktatúra drákói eszközeivel Kínának márciusban sikerült megállítania a járvány terjedését. Januártól az egész országban mindenkinek maszkot kellett viselnie az otthonán kívül. Január 23-tól a legtöbb városi háztömböt, illetve a falvakat lezárták, s innen kezdve csak egy, sorompóval lezárt helyen lehetett ki-és belépni. A kijáratot tömbbizalmik (helyi milícia, rendfenntartók) őrizték. Minden háztartásból napi egy ember mehetett bevásárolni. Idegeneknek tilos volt a belépés, a bentlakóknak ki- és belépéskor láztesztet kellett végezniük. Éjszaka senki nem mozoghatott. A futárszolgálatok is a tömbbizalminál adták le a csomagokat. Mindezt online programok, app-ek támogatták. Sok lakótelepen az ablak előtt repülő drónokkal mérték a lakásban élők hőmérsékletét. A metróban a vécében a személyzet rádparacsolt, ha nem mostál rendesen kezet vécéhasználat után.

A járványt azonban nemcsak a kínai diktatúrában sikerült megállítani. A sikeres járványelhárítás felé halad demokratikus, jogállami körülmények között Dél-Korea, Hong Kong, Tajvan, Japán és Szingapúr is. Ezekben az országokban is sikerült jelentősen lelassítani, szinte megállítani a járvány terjedését. Ma már a külföldről második hullámban érkező fertőzöttek jelentik a gondot. Hogyan sikerült lényegében megfékezni a vírus terjedését? Több tényező hatott erre: a 2003-as SARS-járvány és több más dél-kelet-ázsiai járvány tapasztalatai nyomán hosszú időn át, folyamatosan készültek fel a dél-kelet-ázsiai egészségügyi rendszerek. Emellet a nyugati app-eket messze leköröző high-tech alkalmazások és a közösségelvű, társadalmi felelősséget és önfeláldozást hangsúlyozó konfuciánus erkölcs együttesen segítette a sikert.

De mi a túrót csináltak a nyugati világ egészségügyi miniszterei 2003-as SARS óta? Miért gondolták, hogy a járványok csak az ázsiaiak problémái maradnak? 2000 óta rendszeresen olvastam cikket a fősodrú médiában arról, hogy nem az a kérdés, hogy jönni fognak-e az új világjárványok, hanem csak az, hogy mikor. A nyugati világ egészségügyi miniszterei nem olvasták ezeket a cikkket?

És ha igen, akkor a nyugati világban miért nincs sehol elég maszk, gumikesztű, műanyag orvosi köpeny, a kórházi kapacitások szűkösségét már nem is említve? Miért kell most az egész világnak Kínának könyörögnie szállítmányokért vagy a kínai digitális milliárdos Jack Ma adományaiért?

Európa, Amerika és a világ többi része már rögtön az elején feladta a járvány elhárításának tervét, a járványmentesítés gondolatát. Itt senki nem beszél a járvány leküzdéséről, csak a lassításáról, a járványgörbe laposításáról.

Micsoda különbség.

Európaiként, nyugatiként szégyellem magam civilizációm gyengesége miatt. A közösségelvű, konfuciánus Dél-Kelet-Ázsia jobban teljesít. Az ő szemükben gyenge, kaotikus bagázs vagyunk, fegyelmezetlen, elmaradott banda Trumpostul, unióstul. Micsoda kupleráj, hagyják meghalni a szüleiket, nagyszüleiket.

Persze van különség Európán belül is. Dániaban Mette Frederiksen, 42 éves szociáldemokrata a miniszterelnök. Az egész kormányzati magatartás tárgyszerű, a járvány lassítását tartja szem előtt. A kormánykommunikáció tök civil mederben folyik. Mette, ahogy mindenki hívja, néhány naponta kiáll a kormányzati sajtótájékoztatóra kormányának néhány kulcstagjával. Először vázolja az egészségügyi helyzetet, aztán a szükséges intézkedéseket és teendőket. Az intézkedések pár hét alatt a közösségi közlekedés sűrítésétől a gazdaság nagy részének leállításán át a határok lezárásáig és a gazdasági mentőcsomagig terjednek.

A dán miniszterelnök tárgyszerű szavakkal, konkrétan, takarékra vett drámai hangon beszél. Metaforák nuku, csak a dán társadalom összetartásáának fontosságát, közös érdekeinket hangsúlyozza. Aztán az egészségügyi, és szükség szerint a külügy-, a belügy- vagy a gazdasági miniszter, s általában az egészségügyi rendszer vezetője (néha a rendőrfőnök) beszél. Mindenki röviden, tényszerűen, lényegretörően szól. Végül újságírói kérdésekre válaszolnak, van hogy nyolcan is váltogatják egymást a sajtáj során, adják-veszik a szót a témafelelősség szerint.

Mette - kétgyermekes anya – külön időpontban válaszolt a gyerekek videón feltett kérdéseire. Ugyanabban a miniszterelnöki teremben és díszletek között, ugyanolyan tárgyszerűen. Semmi selypegés, csak egy-két mondatos, logikus, tárgyszerű válaszok.

A dán királynő egyszer mondott rövid, szép beszédet a társadalmi felelősségről és arról, hogy most azzal fejezhetjük ki szeretetünket, ha otthon maradunk. Az összes intézkedés konszenzust élvez a többpárti kormányban, a kulcsdöntéseket a teljes parlament támogatja. A közszolgálati tévé minden nap beszámol az igazolt fertőzöttek, a gyógyultak és az elhunytak számáról. Rendszeresen megszólalnak orvosok, nővérek a kórházból - és a járvány veszélyeztetettjei, az idősek, illetve a gazdaséág, ezen belül a vendéglátóipar képviselői. A kákán csomót keresve sem találok kritizálnivalót. Az egész országot a kiútkeresés, a megoldás foglalkoztatja. Nem tudok egyetlen döntést sem említeni, amivel ne értettem volna egyet.

Kivéve az alapkérdést: mindezt egy-két hónappal ezelőtt, januárban vagy legkésőbb februárban kellett volna meglépni március helyett, nemcsak Dániában, hanem az egész világon ahhoz, hogy megelőzzük a koronavírus-járványt. Miért kellett megvárni, amíg a vírus az egész világban elterjed? Eső után köpönyeg.

Édes naplóm, kedves meg nem született unokáim! Mit mondhatnék a hazámról, ami talán még részben a ti hazátok is lesz? Magyarországon puccsra készül Übü király és pléhkatonáit vezényli rohamra a vírus ellen. Közben a kórházakban nincs elég maszk, az orvosok és nővérek jelentős része megfelelő védőfelszerelés nélkül érintkezik a betegekkel. Ebben az országban kevés tesztet végeznek a WHO hangsúlyos ajánlása ellenére, a tesztelés alatt nem különítik el a pácienseket, az orvosok jelentős része idős a kivándorlás miatt, stb. Az első repülőnyi maszk- és védőruházatot csak március 23-án küldte Kína.

Orbán többek között stadionokra és az egyházakra költötte, a gázszerelőjének, a sógorának, és off-shore-számlákra utalta a korrupt közbeszerzéseken elosztott EU-s százmilliárdokat. Az egészségügyre nem jutott belőle. Most, amikor számonkérésre kerülne a sor, fő törekvése, hogy ráverje az ellenzékre a járvány felelősségét. Már a sajtótájékoztatók koreográfiája is jól mutatja a felelősség hárítását. Orbán-kormány maga és a kormány tagjai helyett egy szerencsétlen tisztviselőt és mindenféle egyenruhást küld a kamerák elé, akik kicsavarják a kérdezni probáló tévériporter kezéből a mikrofont. Pár napja meg is szűntek az elő sajtájok, egy emailcímen lehet érdeklődni a kormány szándékai felől.

A miniszterelnök a nemzeti egység létrehozása és tárgyszerű szakpolitikák helyett - szokás szerint - megint ellenséget mutat fel, boszorkányüldözést kezd, s egyre inkább katonai nyelvet használ. A migránsok, Soros, Juncker, a romák és a bírók után most az ellenzéki pártok mumusát mutatja mamelukjainak.

A magyar demokratikus ellenzék tegnap, március 24-én nem támogatta a kormány rendkívüli törvényjavaslatát, amely Orbánnak határidő nélküli, teljes felhatalmazást adott volna a rendeleti kormányzásra = a diktatúrára. A törvényjavaslatnak 80%-os támogatásra lett volna szüksége a Parlamentben. Az ellenzéki nem után a rezsimpropaganda azonnal az ellenzéki pártok ellen fordult.

Az első plakátok már tegnap megjelentek, természetesen névtelenül, de már a kormány is az új nótát fújja. Az aljas üzenet szándékosan összekeveri a felhatalmazásról szóló törvény elutasítását a járványellenes szakpolitikák lassításának szándékával. A járvány megfékezésére irányuló bármely közegészségügyi, társadalmi, gazdasági stb. szakpolitikát pedig felhatalmazési törvény nélkül is meg lehet teremteni és végre lehet hajtani. Ahogy ez bármely más országban történik.

Nagy csel, nagy gáncs. Felmerül, hogy az egész 80 százalékos parlamenti próba elsősorban színjáték volt, ami arra szolgált, hogy utána bármilyen járványügyi problémát az ellenzék nyakába lehessen varrni. E terv létére utal az azonnali propagandaroham ez ellenzék ellen a tegnapi parlamenti szavazás után.