1920. március 1-én Magyarország Horthy Miklós személyében kormányzót kapott.
Horthy plakát 1920-ból: Kormányos a vörös áradat ellen.
Horthy körüli vezetői kultusz
Magyarországon 1919 óta Horthy ellentengernagyot plakátokon, képeslapokon, szórólapokon célzatosan erős kormányzóként ábrázolták, aki kormánynál állva, politika felett álló háborús hősként, „a piszkos politika hullámaiban erős sziklaként”, a nemzet megmentője, akinek szavai vas és márvány szilárdságával fejezik ki Magyarország reményeit. 1920-ban a kecskeméti regionális újság a korra jellemző tiszteletadással ír az apáról, a vezetőről, az apostolról: „Árva gyermekek voltuk egy egész szörnyűséges esztendőn keresztül…(Most) már Magyarország nem árva. Ismét van apánk, akit szeretni tudunk, vezetőnk, akit követünk, apostolunk, aki visszaadja a hitünket önmagunkban.” (Ld. Turbusz David: A Horthy-kultusz (Der Horthykult), Rubicon Magazin Nr. 1–2/2009 S. 40, Budapest 2009.)
Minden egyes rendszerváltás Európában, akár forradalmi vagy ellenforradalmi, új kultuszokhoz és megváltoztatott ünnepnapokhoz vezetett. Horthy vezetői kultusza 9 új ünnep-és emléknapot hozott, köztük december 6-át, Miklós (Mikulás) napját, keresztnevét megünnepelendő, november 16-át, Horthy Budapestre való bevonulásának napját, június 18-át Horthy születésnapját, március 1-ét, kormányzóvá választásának napját. Minden május 15-én megemlékeztek Horthy Otranto-ban aratott győzelméről. A legfőbb hadúr névnapja a hadsereg ünnepnapja lett, fáklyás felvonulással és operaházi ünnepi előadással.
1938-ban 70. születésnapján felpörgött a tiszteletadás: három év alatt 28 könyv jelent meg bel-és külföldön Horthyról. Közöttük egy vastag genealógiai mű, annak érdekében, hogy bizonyítsa, hogy Horthy, a nemzet vezetője, kalandos utakon keresztül, de a legendás Árpád vezértől származik. Az ilyen kitüntetett tisztelettel övezett személy esetében végül felmerült a dinasztiaalapító ötlet is, hogy hivatala örökölhető legyen. 1942-ben fiát kormányzó helyettesé és kijelölt utódjává választatta. A terv meghiúsult.
Van-e a mai Magyarországon, tehetjük fel kortársként a kérdést, Horthy-reneszánsz? November 16-án, Horthy születésnapján fáklyás felvonulást rendeztek a Duna parton, összekötve mellszobrának felavatásával, először Horthy bukása óta. Ezzel egyidejűleg hangos ellentüntetés is volt: „Mocskos nácik”, „Nem akarunk Horthy restaurációt” kiabálták az ellentüntetők.
A Magyar Királyság 1000-töl 1918-ig, majd újból 1920-tól egy negyedszázadig állt fenn. A lényegesen kisebbé lett ország számára az új korszak 1920. március elején kezdődött. A terror befolyása alatt álló nemzeti parlament 141 szavazatból 131-el Nagybányai Horthy Miklós főparancsnokot, tábornagyot választotta meg az állam vezetőjévé. A címe magyarul kormányzó, ami regenst jelent, vagyis a Monarchia vezetőjének helyettesét (németül: Rechtsverweser). A szavazás napján Horthy tiszti különítményeivel az egész parlamentet és környékét megszállta, akik puszta jelenlétükkel a képviselőket megfelelő nyomás alá helyezték.
Egy ország tengerpart nélkül, egy birodalom király nélkül, egy olyan ellentengernagy vezetővel, aki nem rendelkezik tengeri flottával – így gúnyolódtak annak idején Magyarországon. De az ellentengernagy legalább dunai hajókkal rendelkezett. A helyzet azonban az ilyen viccek ellenére nagyon komoly volt: a szegény, nyomorgó magyarok túlnyomó többségének nem volt oka nevetni. 3 millió koldus országáról beszéltek ekkor. A kisszámú gazdagok viszont a két világháború között luxusban fürödtek.
Egy új korszak, már megint. Nem kevesebb, mint 4 hatalomváltást kellett Budapestnek az 1918 évi „őszirózsás” forradalom óta átélnie. 4 rendszerváltást, mintegy 4 havi ritmusban. Az egész a háborúban kifáradt katonák sapkájára tűzött „őszirózsájával”, Karl Habsburg király trónfosztásával és novemberben a köztársaság megalapításával kezdődött. Majd követte 1919 márciusában a Tanácsköztársaság kikiáltása: amely azonban csak 4 hónapig tudott fennmaradni, a megszálló román hadsereg Magyarországra való bevonulásáig. A megszállás 1919. augusztustól novemberig tartott. Ez idő alatt a korábbi uralkodó elit megint magához ragadta a hatalmat, és minden szociális eredményt azonnal megsemmisített. Majd: napra pontosan a polgári-demokratikus köztársaság első évfordulóján 1919. november 16-án Horthy bevonul Budapestre, hogy a várost megadásra szólítsa fel. Az egész országot több ezer halálos áldozatot követelő véres üldözések árasztják el.
Az ezt követő januári parlamenti választásoknak a demokráciához nem sok köze volt. Jóllehet minden férfi és nő választójoggal rendelkezett. A két extrém jobboldali párt elsöprő választási győzelme azonban úgy jött létre, hogy besegítettek ebben a győzelembe. Akadályoztatás és állami repressziók miatt a Szociáldemokrácia egyáltalán nem tudott részt venni a választásokon, az illegális Kommunista Pártról nem is beszélve.
Magyarország új alkotmánya szerint ismét királyság lett. A fogalom első részét Horthy soha nem vette túl komolyan, ahogy ez hamarosan mindenki számára világossá vált. Az eközben Svájcban tartózkodó Habsburg uralkodó azonban igen. Mivel őt Budapesten annak rendje és módja szerint királlyá koronázták és formálisan soha nem mondott le a trónról. Ezért 1921-ben újból el akarta foglalni a magyar királyi trónt. De terveit egykori flottakapitánya nélkül kovácsolta, és a „legitimisták” vagyis a királyhű magyarok támogatása sem volt olyan nagymértékű, ahogy azt elvárta. A Királyi helyettes Horthy egyáltalán nem gondolt arra, hogy átadja a helyét (miközben három szomszédos ország is azzal fenyegetett, hogy bevonul Magyarországra). Karlt elfogatta – majd micsoda szégyen! – kiadta az angoloknak, akik egy páncélos ágyúnaszádon Magyarország utolsó királyát száműzetésbe szállították. Az antant hatalmakkal szemben Horthynak biztosítania kellett, hogy egyetlen Habsburg sem fogja ezután Szent István koronáját viselni. Egy „trónfosztási törvény” a Habsburg dinasztiát örökre megfosztotta királyságuktól. Ha volt is valaha olyan szándéka, hogy helyét átadja egy hercegi uralkodónak, ezt a szándékát hamarosan feladta. Azt a királyi jogot, hogy a parlamentet bezárhassa és feloszlathassa, hamarosan törvényileg is biztosította magának. Az a mértéktelen vezetői kultusz, amely a „a haza megmentőjeként”kialakult körülötte, helyettesítette a királyi nosztalgiát.
A Horthy rezsim a nagybirtokosok, az egyház és a tőke támogatásával célul tűzte a korábbi rendi állam visszaállítását. Bármilyen furcsán is hangzik, 1920 és 1930 között „balra nyitott”, ahogy ezt a korszakot jól ismerő Lázár István írja: „nem elvből vagy szimpátiából, hanem kényszer hatására”. Annyira jobbról indult, hogy azon a térfélen már nem maradt semmi sem számára. Horthyt és követőit egyébként végig egy kisebbségi érzés bántotta, mivel nem ők verték le a gyűlölt Tanácsköztársaságot. „Nem győztesek voltak, legfeljebb bosszúállók és haszonélvezők”.
Céljuk továbbra is az volt, hogy mindkét forradalmat, az 1918. novemberi köztársasági forradalmat és az 1919. márciusi Tanácsköztársaságot meg nem történtté egyék. Politikájuk egyik fő iránya kezdettől fogva a zsidóellenesség volt. Már az első évben, 1920. szeptember 21-én meghozták a Felsőfokú intézményekre vonatkozó törvényt, amely a zsidó egyetemisták számát drasztikusan korlátozta, és egy zsidó „nemzetiségről” fantáziált ahelyett, hogy vallási közösségként kezelte volna őket – a 30-as évek antiszemita faji törvényeinek előszeleként. A stigmatizált népességcsoportra alkalmazott numerus clausus 6 %-t engedélyezett. Ilyen diszkrimináció ekkor még egyetlen más országban sem létezett Európában. Horthy politikája antiliberális és antiszociális volt. Az „ellenforradalmi” jelző egyértelműen illik a kormányra, egészen másként, mint manapság, amikor a Horthy kormány emlékét igyekeznek a megbecsülés jeleivel kezelni. Hűen a Horthy rendszer lényeges üzenetéhez: A történelem kerekét vissza lehet fordítani.
megjelent 2020.02.29-én
https://www.jungewelt.de/artikel/373586.geschichte-ungarns-k%C3%B6nigreich-ohne-k%C3%B6nig.html
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
