2020. február 27., csütörtök, mindannyian izgatottak vagyunk a tegnapi drámai események miatt és nagyon várjuk és reméljük, hogy valamilyen pozitív eredmény születik ma - az óvadék iránti kérelemről, amelyet Vanessa Baraitser bíró javasolt az ügyvédeknek, akiknek 9 óra 30 előtt kell beadniuk a kérelmet, hogy a bírónő még a tárgyalás kezdete előtt megvizsgálhassa. Éjszaka elküldtük a Wikijustice által készített ötödik szabadon engedési kérelmet, hogy ezzel is próbáljunk nyomást gyakorolni Julian Assange védelmében. A kevés alvás ellenére korán kelünk, és reggel 6-kor érkezünk a Woolwichi Koronabíróság kapuja elé, ahol már öten toporognak. És kezdődik megint a három óra várakozás a zuhogó esőben, hogy beférjünk a közönségnek fenntartott terembe. Ma, mint a kedden és szerdán is, főként németek és amerikaiak vannak a sorban, ellentétben a hétfővel, amikor sok francia és franciául beszélő volt. Sevim Dadgelen, a die Linke parlamenti képviselőcsoportjának elnöke és Heike Hänsel, a die Linke képviselő a Bundestagban sajtókártyákkal lépnek be, a sorban állók előtt. majd megtaláljuk őket, mint kedden is a várakozóhelyként működő biztonsági zsilip rendszer előtt, ami előszobaként működig, egészen addig míg a biztonságiak ki nem nyitják a viszkijárat ajtaját, amelyen a közönség mehet majd be.

9 óra 30-kor végre bekerülünk a 15 négyzetméteres két biztonsági ajtó közé beszorított helységbe, ahol 25 másik emberrel együtt várakozunk tovább. A biztonsági őrök beengedték az első a 18 személyt, de mivel itt van a két két képviselő és még néhány újságíró is, tehát több ember van, mint ahány hely. Küzdeni kell, hogy ki ne szorítsanak a sorból. A légkör tehát feszült és barátságtalan ráadásul túl meleg is van, de nincs más választásunk. Látni szeretnénk Julian Assange-t és szemtanúja szeretnénk lenni, az esetleges szabadon bocsátásának. Kedd óta Kristinn Hrafnsson, Fidel Narvaez, Craig Murray és John Shipton ülnek a család részére fenntartott helyeken. Az ötödik, családtagokkal ülő ember valószínűleg Hamish Hamilton producer. 10 órakor végre a közönség teremében vagyok, kimerülve a 4 napig zajló csata miatt, csakhogy megtartsam a helyemet a közönségnek biztosított, üvegfallal elkerített erkélyszerű magaslaton.  A tárgyalás még nem kezdődött el, de ez normális, mivel a bíró megígérte, hogy 10 óra előtt megvizsgálja az óvadék kérelmét. A minket folyamatosan figyelő biztonsági őr azonnal megköveteli a laptopok kikapcsolását.

Az utolsó napon számos fiatal ügyvéd ül részükre fenntartott utolsó sorban Mc McGrath, Stella Morris, Jennifer Robinson mellett, aki egynapos távollét után visszatért, és Renata Avila, aki először jelenik meg. Mint az előző napokban, Gareth Peirce a második sorban ül asszisztenseivel, az elsőben Mark Summers és Edward Fitzgerald. Jobbra Lewis ügyész és az ügyészség, akiket sajnos nem látunk a mi üveggalériánkról. Hallani is csak akkor halljuk, ha amikor a mikrofon megfelelően működik. Baraitser bíró egy peronra lép fel, Julian Assange-t pedig a vádlottak zárt terébe vezetik be, közvetlenül vele szembe, a terem hátulján. Az ajtó közelében legalább 26 újságírót válogatnak ki, a többieknek meg kell elégedniük egy mellékteremmel és a képernyővel.

A felügyelő jelére hirtelen felállunk. Megérkezett a bíró, ugyanakkor Julian Assange-t bevezetik a vádlott részére fenntartott helyre, a terem hátsó ajtaján. Vele van az őr is, a Belmarsh börtön egyenruhájába öltözve. Vanessa Baraitser gyakorlati kérdéssel indítja az ülést: mivel Julian Assange jelezte, hogy ahol ő van, ott semmit sem hallott, ezért most kér részére egy fejhallgatót, amit a Westminster Bíróság végrehajtója, akit már hat hónapja mindig is láttunk a teremben, hoz neki. Julian Assange elviszi, mond valamit, felteszi kipróbálja. De érzékeljük, hogy nem akarja, és ezt az egész helyzetet bojkottálja. Leveszi a szürke zakóját, és fehér ingben marad, ül a padon. Végül leveszi a fejhallgatót és félreteszi. De nem számít, a tárgyalás megkezdődik, akár hall, akár nem. Arca még mindig sápadt és nyúzott, irritáltnak, feszültnek érzem, görcsösen kapaszkodik az ülésbe, de azért jobb állapotban van, nem tűnik az összeomlás szélén állónak, mint tegnap.

Meglepetésemre és csalódásomra, és a bíró előző napi döntése ellenére, nincs szó a szabadon bocsátási kérelemről. Helyette ott folytatjuk, ahol tegnap megszakította a folyamatot Julian Assange egészségi állapota: a „politikai bűncselekmény” meghatározása az amerikai vádak szerint. Lewis ügyész folytatja a monológját, mintha nem történt volna semmi. Szóhoz sem tudok jutni. Hogyan lehet ennyire megsérteni az eljárási szabályokat? Ha a bíróság valamely cselekményről dönt, azt végre kell hajtani. Ha az ügyvédek nem nyújtják be a szabadon bocsátás iránti kérelmet, azt a bíróság előtt hangosan meg kell mondaniuk, és a bírónak hivatalosan meg kell indokolnia a kérelem elutasítását. De semmi ilyen nem történik. Az egész terem úgy tesz, mintha semmi sem történt volna az előző napon, mintha nem mondtak volna semmit. Vanessa Baraitser bírónő javaslata feledésbe merült, ahogy a média is elfelejtkezett Julian Assange-ról. Mintha soha nem mondta volna ezeket a szavakat, amelyeket a tegnapi cikkemben közöltem, és mintha Fitzgerald nem beszélgetett volna el, előttünk Julian Assange-al erről a lehetőségről. az nem lehet, hogy egy haldokló ember nem akarja a szabadon bocsátását. Julian Assange minden bizonnyal hivatalosan jóváhagyta a kérelem benyújtását (óvadékbejelentés, IS 91R formanyomtatvány. Egy nagyon egyszerű formanyomtatvány, amelyet mindenki, a lengyel bevándorlók is, ha fogvatartottak ki tudnak saját maguk tölteni, ügyvédek nélkül is). Mi történt?

Nem tudom. Nem lesz felmentési kérelem, és ezért nem is engedik szabadon. És az ügyvédek nem fognak magyarázatot adni. Julian Assange úgy néz ki, hogy fáj a háta, az arca feszült, próbál kényelmes helyet keresni a padban a két őre között. A vád egyórás sorolása alatt többször ásított, kimerülten. Nekünk is elég volt ebből az egy hetből, és a közönség soraiban némelyek már elaludtak. 11 óra 30-kor jön a tíz perces rövid szünet, de a közönség számára fenntartott vészkijárat-bejárattal szemben lévő kishelységben kell maradnunk, hogy ne veszítsük el a helyünket. A biztonsági őr azt is megtiltotta, hogy kimenjek a közelben lévő WC-be. A reggel hátralevő részében Edward Fitzgerald ügyvéd bemutatta a különféle brit, az európai közös törvényeket és jogszabályokat annak bizonyítása érdekében, hogy a 2003. évi kétoldalú kiadatási szerződés valóban tiltja a politikai vélemény miatti kiadatást, ellentétben az 1870-es szerződéssel. Julian Assange írt néhány feljegyzést és a vita alatt három, kézzel írt papírt küld a Summers ügyvédnek. Mondom magamnak, hogy látszik, hogy egyre jobban van, de igazán szégyen, hogy az ügyvédek nem ragadták meg a bíró által felkínált lehetőséget, hogy óvadék ellenében engedjék szabadon. Az óvadék biztosan azt jelentené, hogy egy bizonyos összeget ki kell fizetni, és bizonyítani kell, hogy jövedelmével rendelkezik, de minden megoldható. Miután sok művész támogatta őt, gyűjtést is rendezhetnénk, és Julian Assange, mint az izlandi Sunshine Press Production cég többségi részvényese, végre megkaphatná a társaság nyereségét.

Az ebédszünet előtt a bíró és az ügyvédek már megvitatják a következő, májusban megtartandó tárgyalás szervezését. Az a kérdés, hogy miként lehet megőrizni az UC Globális Megfigyelési Videókat kiszivárogtató személyek, akik tanúk lesznek, anonimitását a spanyol állam által indított vizsgálat során. Amikor hallom, hogy a bíró azt mondja: „Megbeszéljük az előző napon felmerült kérdéseket”, továbbra is remélem, hogy a szabadon bocsátás iránti kérelem bekerül a napirendbe.

Sajnos az ebédszünetet is a furcsa két zsilippel lezárt apró helységben kell eltöltenünk, beszorítva a két tűzvédelmi ajtó közé. Hozok kávét és egy croissant-t, amelyet a bíróság kis udvari kávézójában vásároltam, ahol összefut az épületben dolgozók szokásos csapata, akik persze elégedetlennek, azzal a szokatlan és népes csapattal, akik a perre jöttünk és mindannyian itt vesszük meg az ebédünket. Az újságírók, ügyvédek, ügyészek és a közönség. Az igazat megvallva, én is türelmetlen vagyok és alig várom, hogy szabaduljak, de azt is szeretném látni, hogy hogy van Julian Assange és hogyan végződik a mai nap. 14 órakor a biztonsági őr bevezet minket a felső galériába. Az őr behozza Julian Assange-t, aki összehúzódva ül, térdét szorosan összezárja. Mark Summers vezeti a hadműveletet. Felveti az üvegfallal elzárt vádlott helyzetét: Assange még fejhallgatóval sem hallja, és „pszichiátriai helyzete” miatt nem szabadna egy ilyen elzártságban tartani. Summers azt állítja, hogy még Oroszországban sem tartják üvegketrecben a vádlottakat, hanem megengedik számukra, hogy közvetlenül kommunikáljanak az ügyvédeikkel. Baraitser azt válaszolta, hogy nagyon jól tudnak kommunikálni azokon kis papírokon keresztül, amelyeket Assange ír és küld az ügyvédeknek, vagy hogy megszakíthatják az ülést, hogy beszéljenek vele. Mark Summers azt válaszolja, hogy akkor minden 20 percben magszakítanák a tárgyalást egy 3 perces beszélgetés miatt. Baraitser sürgeti őt, hogy ne eltúlozzon. Miközben továbbra is remélem a szabadon bocsátás iránti kérelmet, Summers, Lewis és Baraitser Assange bezárt üvegfülkéjének jogszerűségét vitatják meg. Kicsit délután 15 óra előtt Baraitser lezárja a vitát és érvényesíti hatalmát: természetesen ő garantálja Assange úr „tisztességes tárgyalását”. Ezért úgy dönt, hogy Julian Assange képes részt venni a tárgyaláson, hogy az ügyvédeknek hozzá férhetnek és konzultálhatnak vele és hogy ha nem hall mert zaj van, akkor az zavaró, de ez a kívül tüntetőktől jön (a sárgamellényesekre utal!), és hogy csak fel kell emelnie kell a kezét, és megszakítjuk a tárgyalást vagy megismételjük az elhangzottakat. Ugyanakkor ő nem felelős Julian Assange „pszichiátriai problémáiért”. Hirtelen Baraitser feláll és elrendel egy 5 perces szünetet. Jogunk van a helyünkön maradni.

Lassan megértem, hogy „az óvadékkérelmet” nem fogják benyújtani. Baraitser visszatér, meghatározza a következő meghallgatások időpontját, megvitatja a formalitásokat Fitzgerald-dal: március 25-e lesz a következő meghallgatási nap a Westminsterben való fogva tartás meghosszabbításáról és meghallgatás lesz még április 7-én Woolwichban. 15 óra van, a vége kissé kaotikus. Julian Assange feláll, a fiatal ügyvédek felé fordulnak, Joseph Farell megjelenik, ott volt a teremben, amikor nem ügyvéd, és nem volt az újságírók között. A magánőr be akarja fejezni a munkáját, és gyorsan kidob bennünket.
A bejárati kapun keresztül, ahova fel van írva, hogy „Her Majesty Courts Services” lépünk ki az utcára. Szomorú vagyok. Julian Assange bezárva maradt. Az első forduló véget ért. Folytatjuk!