2020. február 26., szerda, Julian Assange kiadatási tárgyalásának harmadik napja a Woolwich Crown Court épületében.

Három intenzív nap: harc, erőszak és erős felindultság. Az első napon, Edward Fitzgerald, Julian Assange egyik ügyvédje ismerteti a tények történetéről szóló vádemelést. Az eljárás ugyan nyilvános, de a teremben csak 18 ember tudott helyet elfoglalni. Kívülről behallatszik a „Sárgamellényesek” szimpátiatüntetésének zümmögése, elfojtva, de azért nagyon is jelen van. A teremben és egy előcsarnokban több tucat újságíró foglal helyet. Julian Assange végre fizikailag is jelen van, és néhány órán keresztül láthatjuk őt, még akkor is, ha nem szabad megszólalnia. Gyenge és szomorúnak tűnik. A második napon Mark Summers, Julian Assange egy másik ügyvédje, cáfolja a vád érveit. Julian Assange nyilvánvalóan még sokkal gyengébb, mint az első napon, mozdulatlanul és leverten vesz részt az eseményeken. Február 26-án, szerdán, újra Edward Fitzgerald szólal fel, a kiadatás érvénytelenítése melletti érveket sorolja fel, mivel Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között létrejött 2003. évi kétoldalú kiadatási szerződés tiltja a politikai okokból való kiadatást A légkör feszült, mindenki fáradt. Julian Assange láthatólag rosszul van. Nagy erőfeszítéseket tesz, hogy egyenesen üljön a padban, arca nagyon sápadt, délután már teljesen fakó. A két üvegfal és a 20 méter távolság ellenére is jól érzékelhető a szenvedése. Az arckifejezése merev, egész testével szinte magába fordul. Mi nők, öten ülünk egymás mellett, a nyilvánosság számára biztosított rész bal oldalán. Bátorítjuk a szemünkkel és a gondolatainkkal, mással nem, hiszen minden gesztust szigorúan tiltanak a bírósági rendeletek.

15 órakor valami rendkívüli történik: míg az ügyészt akadályozza egy elveszett dokumentum keresgélése, Julian Assange feláll és beszélni kezd. Teljes a meglepetés, megsértette a szabályokat! Lázad és kitartó. Vanessa Baraitser bírónő közbevág, és azt mondja neki: „Amit kér, az nem szokásos, az ügyvédjén keresztül kell beszélnie.” De a kimerült Julian Assange még egyszer beszélni kezd, hosszú hónapok óta elfojtott hangon. Az ügyvédek pánikba esnek. Gareth Peirce, a harmadik ügyvéd, elindul felé, de nem szakítja félbe. A többiek csak csodálkoznak. A bíró másodszor is félbevágja, majd egy harmadik alkalommal is, de Julian Assange ragaszkodik saját felszólalásához és még beszél néhány percig, láthatjuk, ahogy kétségbeesetten és izgatottan gesztikulál. Az első sorban ülők hallják is, de mi a közönségnek fenntartott részben általában csak azt halljuk, amit a mikrofonban mondanak. A zárt térben jelenlévő 18 ember feláll, és érezhető a feszültség. Egymás között megpróbáljuk kitalálni, amit Julian Assange mondott: panaszkodott az állapotáról arról, hogy mindkét oldalán őr veszi körül (azt hiszem, ez mindenekelőtt a Mitie féle magánbiztonsági őr ellen szólt inkább, mint a pad másik végében ülő Belmarshi börtönőr ellen) akik ellenségesek vele. Azt mondja, kimerült és nem tud koncentrálni ... Valójában tudjuk, hogy a helyzete még rosszabb. A kimerültség szélén van. Baraitser bíró ezt tudja, mert elölről látja őt, míg a helyiség kialakítása miatt, az ügyvédek hátat fordítanak neki.

A fogoly lázadása lenyűgözte Vanessa Baraitser bírónőt, aki ezért felfüggeszti a meghallgatást. Az őrök kivezetik Juliant a teremből. Gareth Peirce, Mark Summers és Edward Fitzgerald a három ügyvéd, kimennek a hallba konzultálni. Az újságírók és az ügyészek körében a zavar és a meglepetés jeleit látjuk. Megrémült őrünk kiszalad a teremből utasításokért, amelyek nem érkeznek meg. Egyedül vagyunk, és végül jogunk van arra, hogy bent maradjunk a szünetre, és megbeszéljük a helyzetet. Izgatottak vagyunk. Amikor 5 perccel később Baraitser bírónő visszatér, Juliant is visszahozzák a terembe, de nem hajlandó leülni. Szemben áll velünk, miközben Fitzgerald ügyvédet hallgatja, aki kéri a bírót, hogy halassza el a tárgyalás hátralévő részét holnapra, „hogy konzultálhasson a bíróság falain belül, vagyis itt, az ügyvédeivel”.

Aztán történik a második rendkívüli dolog: Vanessa Baraitser azt javasolja, hogy az ügyvédek inkább „óvadék iránti kérelmet, óvadék ellenében való szabadon bocsátás iránti kérelmet” nyújtsanak be! Kilenc hónapja harcolunk, igaz, hogy nem óvadék ellenében való, hanem teljes szabadon bocsátásért, ám véleményem szerint ezzel a javaslattal végre megnyílt egy ajtó! Az a gondolat, hogy Julian Assange visszanyerheti a szabadságát és hozzáférhet a szükséges egészségügyi ellátáshoz – ez vezette az összes harcunkat az utóbbi hat hónapban. Wikijustice 4 felhasználásra kész szabadítási kérelmet fogalmazott meg, és most maga a szigorú bíró ítéli úgy meg, hogy jobb lenne, ha Anglia politikai foglya nem az ő szeme láttára halna meg, a per ideje alatt, a bántalmazások és a valószínűleg elszenvedett kínzás következtében. Hanem gyógyítsák és mentsék meg az életét. Hinni akarok ebben a csodában, a helyzet teljes megfordításában!

Edward Fitzgerald ezt követően átvette a vezetést, és a tárgyalás óta először odalépett Julian Assange-hoz, és óvatosan valamit kérdezett tőle. Valószínűleg hivatalos megállapodást kér tőle e kérés megtételére, mivel azt magyarázza a bírónak, hogy szüksége van rá. „Minden tisztelettel” bocsánatot kér az ügyésztől is, akinek a felszólalása félbeszakadt.

Vanessa Baraitser mindazonáltal úgy dönt, hogy hagyja az ügyészt befejezni a felszólalását. Újabb óra. Az ügyészre senki sem figyel. A teremben mindenki elkeseredett, és hangosan átkozza. Julian Assange majdnem elaludt, és a pad peremét szorongatta. A mi részünkben jelenlévő emberek között is van, aki elaludt. Az ügyésznek érzi, hogy mindenki arra vár, hogy befejezze és hogy kimehessünk. Mindannyian a csodálatos híren, a felszabadulás lehetőségén gondolkodunk. Az ügyész azonban még a „Chelsea Manning-gel való összeesküvésen, a minősített dokumentumok ellopásán és a számítógépes behatoláson” rágódik. De ennek most már nincs politikai hatása. Az amerikai ügyészség és brit támogatóik találkoztak egy lázadással. A közönség soraiban ülő kollégámnak mondtam: „Ennek az országnak szüksége van egy kis forradalomra.” És erre azt válaszolta: „csak egy kicsire”?

A lázadás rövid, de intenzív volt. Ki kell aknáznunk a hatását, és azt várjuk, hogy biztosak lehessünk abban, hogy az ügyvédek holnap 9 óra 30-kor benyújtják a szabadon bocsátási kérelmet, ahogy erre felhívta őket a bíró maga.

Döntő nap lesz a holnapi.