A vészhelyzetek általában felfedik a valódi prioritásokat. Amikor ég a házunk, vagy vízzel áraszt el a vihar, azt tartjuk meg, amit a legtöbbre értékelünk, a többit magunk mögött hagyjuk.
Egy évtizeddel ezelőtt az Európai Unió vezetői egy ilyen pillanattal szembesültek. Mivel a német és francia bankok egy fekete lyukba estek, mindent megtettek, hogy megmentsék őket. 2009 és 2013 között az európai kormányok 1.6 billió eurót (1.36 billió font) összeget utaltak át Európa bankárainak, miközben szigorú megszorításokat kényszerítettek az európai polgárokra akiket szolgálatra köteleztek. Amikor 2015-ben rájöttek, hogy még több támogatás szükséges, az Európai Központi Bank 2.6 billió eurót nyomtattak négy éven át.
Most Európa egy jóval súlyosabb válsággal szembesül: a klímavészhelyzettel. Ezért a múlt hónapban Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke bemutatta az Európai Zöld Tervet, 1 billió euró értékben, ami egy olyan tíz éves terv, amely az EU üvegházhatású gáz kibocsátásának legalább 50 %-os csökkentését irányozza elő 1990-hez képest. “Ez az európai ember nagy pillanata,” mondta Von der Leyen.
A Niederaussem-i szénerőmű, Németország. Foto: Lukas Schulze/Getty Images
Először is, senki nem tud ellenállni annak, hogy összehasonlítsa a két összeget és az általuk jellemzett prioritásokat: több mint 4.2 billió euró az európai pénzügyi szektor megmentésére; 1 billió euró a világ megmentésére.
De a helyzet ennél sokkal rosszabb. Míg a 2.4 billió euró a pénzügyi szektor számára új és azonnali segítség volt, a Von der Leyen által megígért 1 billió euró 10 évre szól – évente 100 milliárd euró – és főleg porhintés.
Szemben azzal, amit Von der Leyen megígért mint “zöld befektetési hullámot”, a zöld terv nagyrészt a létező EU forrásokból csoportosítana át pénzt, és felmelegíti azokat az ígéreteket, hogy a magánszektor tőkéjét mobilizálják. Összeségében a zöldterv 7.5 milliárd eurót jelent új költségvetési elkötelezettségekben, hét évre széthúzva. Összehasonlításképpen: a Bizottság egy közelmúltbeli tanulmány szerint 29 milliárd eurót költ majd el - majdnem négyszer többet – „szükségtelen” és környezetkárosító gázipari projektekre. Mint egy holdra szállásra.
Beszél azokról a görög vagy portugál emberekről, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a 2050-es széndioxid-emissziós célokkal foglalkozzanak ?
Elfogulatlanul nézve, Európa zöld terve nem képes inspirálni a három fő kritériumot: a méretet, az összetételt, és az érvényességet.
Nem tekintve azt a tényt, hogy az évi 100 milliárdos összeg is fiktív, meg sem közelíti azt az alapot, ami szükséges lenne a célok eléréséhez. Szót sem érdemes rá vesztegetni. Maga a Bizottság is úgy becsüli, hogy Európának évi 260 milliárd euróra lenne szüksége, hogy elérje a 2030-as klíma- és energiacélokat – ami több mint duplája az ajánlott összegnek. És ez még azelőtt volt, hogy az elmúlt évben a Bizottság megemelte a célokat.
A zöld terv összetétele egy másik ok a kétségbeesésre. Az úgynevezett Fenntartható Európa befektetési terv lírai nyelvű maszatolás a „mobilizációról”, és azt vállalja, hogy magánkézben levő eurómilliárdokat szabadít fel a fenntartható befektetések érdekében. Éppen úgy, ahogy a korábbi Juncker-terv, a zöld terv azt javasolja, hogy a magánberuházásokat úgy bátorítsa, hogy a kockázatokat a magánbefektetőktől az EU költségvetésre terhelje. Ez azonban nem kockázatcsökkentés – hanem egyszerűen áttolja azt az európai adófizetők vállára, miközben biztosítja, hogy a magánbefektetők élvezzék az összes nyereséget. Az energiatermelés és -elosztás megfelelő energiaunión belüli összehangolására irányuló terv nélkül a Bizottság elkötelezettsége a magántőke mellett csak az egyenlőtlenségek fokozását ígéri a tagállamokon belül és a tagállamok között.
Ez továbbvisz bennünket a zöld terv érvényességéhez. Papíron a terv lenyűgözően holisztikusnak tűnik, a „gazdaságoktól a villáig” fenntartható élelmezési stratégiáktól az „új körforgásos gazdasági cselekvési tervig”. Az európaiak életének átalakítására való képességét illetően azonban a Bizottságot behatárolja, hogy elkötelezte magát a „stabilitási és növekedési paktum” megszorító kényszerzubbonya mellett, amely Európát krónikus stagnálásra ítélte. Valdis Dombrovskis, a zöld üzlet beruházási tervének biztosa, azt mondta, hogy szívesen elkerüli a fiskális szabályok lazításáról szóló „megosztó vitát”.
Röviden, a Green Deal a fenntartás és nem az átalakítás terve.
Az úgynevezett „igazságos átmeneti mechanizmus” - a Bizottság azon terve, hogy támogassa a fosszilis tüzelőanyagokról való átállás által hátrányosan érintett közösségeket - szemlélteti ezt a megőrzési logikát. Von der Leyen az igazságos átmeneti mechanizmust „szolidaritás és igazságosság zálogának” nevezte. De kinek? Létezik-e „igazságosság” azon németországi és franciaországi közösségek számára, amelyeket felkértek az éghajlatváltozás költségeinek viselésére? Beszél azokról a görög vagy portugál emberekről, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy 2050-ben gondoskodjanak a szén-dioxid-kibocsátásról, mivel azzal foglalkoznak, hogy mi lesz velük a hét végén ? A határozott válasz nem.
Az igazságos átmeneti mechanizmus összesen 100 milliárd eurót „mozgósít” tíz év alatt olyan széntermelő országokba, mint például Magyarország és Lengyelország, amelyek a finanszírozás „nagyon jelentős részét” várják el. A szénfüggő régiók támogatása az igazságos átmenet alapvető dimenziója. De nem látszik-e cinikusnak, hogy a tisztességes átmeneti támogatásoknak a zöld megállapodásban történő felhasználása szavazatvásárlási visszafizetés azoknak a jobboldali kormányoknak, amelyek támogatták Von der Leyen választását, és akiktől azért tart, nehogy megtorpedózzák javaslata aláírását. Nem tűnik bölcsnek, hogy megbíznak ezekben a kormányokban, hogy azok igazságos átmenetet hajtanának végre - tekintettel a korrupcióra és az uniós pénzeszközökkel való visszaéléseik széles körű tapasztalataira.
Von der Leyen szeret úgy beszélni a zöld tervről, mint egy nagy szerkezeti változásról. “Az a célunk, hogy összeegyeztessük a gazdaság és bolygónk érdekeit,” mondotta. Ugyanakkor azonban az EU jóváhagyta és támogatta egy sokmilliárd eurós gázvezeték tervét, amely Izrael és az EU között szállítana gázt, keresztül az adósok börtönébe zárt Görögországon, melynek népe továbbra is szenved.
Szerencsére, még él a remény Európában. Szervezetünkkel, a Democracy in Europe Movement 2025-tel együtt, európai tudósok, aktivisták és szakszervezetek koalíciója kidolgozta a Blueprint for Europe’s Just Transition-t (Tervezet Európa Igazságos Átmenetére), egy olyan tervet, amely az EU GDP-jének 5 %-át tervezi beruházni karbonsemleges, igazságos és megosztáson alapuló jólétbe.
A klímaaktivistákat nem fogják megvásárolni. Brüsszelben, és szerte a világon egyre inkább egy valódi zöld terv iránti igény jelent meg. Nem engedik meg, hogy az EU zöld terve átvegye jelszavaikat, azok tartalmának kizárásával. Mivel vészhelyzet van, és a „zöldre mosott” status quo egyszerűen nem elegendő.
Az eredeti Guardian cikk URL-je: https://www.theguardian.com/commentisfree/2020/feb/07/eu-green-deal-greenwash-ursula-von-der-leyen-climate
• Janisz Varufakisz a DiEM25 (Democracy in Europe Movement 2025) társalapítója, David Adler pedig a DiEM25 politikai koordinátora.
* Felhívjuk a figyelmet a Magyarországot és Lengyelországot érintő bekezdésre (a ford.)
