Február 12-én van a 81. évfordulója azoknak a harcoknak, amelyeket a munkások és munkásnők vívtak a fasizálódó osztrák rendszer ellen az osztrák polgárháborúban. A harcok az ausztrofasiszta[1] rendszer kiépítése ellen robbantak ki, 1934. február 12-én. Az ellenállásra való emlékezéséből sokáig hiányoztak a nők.Ez azonban sem a valóság sem pedig a források hiányával nem magyarázható, mutatja be nekünk Veronika Duma és Hanna Lichtenberger.
Ausztria politikai viszonyainak megítélése 1933 és 1938 között talán a legvitatottabb fejezete az osztrák történelemnek, amelyekről a viták mind a mai napig nem jutottak nyugvópontra. Az ausztrofasizmus kiépítése kísérlet volt arra, hogy a világgazdasági válság hatásait autokratikus eszközökkel felülről befolyásolják. A demokrácia kikapcsolásával „takarékossági” politikát lehetett végrehajtani, amely támadás volt a nő- a tanács-és a munkásmozgalom vívmányai ellen, amelyek egy rövid fellendülés eredményei voltak az első világháború után.
Az ellenállás történetének feltáró kutatásában és az antifasiszta gondolkodásban a nők és a nemek kérdése a legutóbbi időkig alig játszottak szerepet. Pedig az emancipáció küzdelmeinek történetére, a küzdelmekben szerzett tapasztalatokra és felismerésekre és a történelmi példákra való visszaemlékezés lehetőséget teremt a nők közötti szolidaritás kiépítésére. A pártpolitikai szövegek nagy része olyan funkcionáriusok visszaemlékezésein alapszik, akik – az uralkodó nemek közötti viszonyok alapján – a nők szerepét gyakran észre sem vették. Mivel mindaz, ami számukra relevánsnak, feljegyzésre, utánajárásra méltónak tűnt, azon elképzelések által voltak meghatározottak, hogy milyen tevékenységeket tekintsünk ellenálló tettnek és melyeket nem.
A forradalmi szocialisták és a kommunista párt közötti stratégiai viták nagyon jól dokumentáltak. Az a kérdés, hogy a viták szünetében mit ettek – és ami még fontosabb, kik készítették el az ételeket – nem jutott be a kollektív emlékezetbe. A reprodukciós munka[2] kérdései az ellenállásban nem töltenek meg könyveket, a nők ellenálló tevékenysége a harcokban az elvtársak mellett csak mostanában – és lassanként, napjaink kutatómunkáinak eredményeként – válnak láthatóvá. Ez a cikk szembeszáll a nők hiányával az irodalomban és az emlékezeti kultúrában: még olyan nagyon ismert funcionáriusnőknek, mint Rosa Jochmann, Käthe Leichter vagy Therese Schlesinger is alig van helyük az 1934. februári eseményekkel foglalkozó visszaemlékezésben.
Perspektívaváltás
Nők egész különböző területeken és különböző helyeken voltak aktívak. A februári harcokban a politikai tevékenységek (az infrastruktúra területén vagy éppen a fegyverek vonatkozásában) a politikai munka olyan folyamatosságát követelte meg, amelyeket már 1933, a kommunista szervezetek betiltása, a parlamenti demokrácia kikapcsolása, valamint az ausztrofasizmus bevezetése után javarészt illegalitásban kellett végezni. A nők munkájának döntő része a reprodukciós feladatok elvégzéséből, a központi infrastruktúrák felépítéséből és működtetéséből és a kommunikációból állt. Ezeket a képességeiket és tapasztalataikat a nők felhasználták akkor, amikor pl. a Nemzetközi Brigádokkal részt vettek a spanyol polgárháborúban[3], vagy később, amikor a nemzetiszocializmussal szembeni ellenállásban vettek részt.
Kevésbé voltak láthatóak a nők a katonai formációkban, mint a Schutzbund[4], informális kizárásuk azonban kevéssé ismert. Ahogy a felvonulások fotóin látható, nők nem voltak jelen a nyilvános eseményeken. Ez elfedi azonban, hogy a nők igen aktívak voltak sport-és védelmi szövetségekben, és ezen közös tevékenységek hátterében. Az ellenállás nemek szerinti összetételének feltárásában nagy szerepet játszanak az életrajzi kutatások. Nem utolsósorban azért, mert a női szerepek – és a nemek közötti munkamegosztás kutatásban az életrajzok vizsgálatának komoly tradíciója van: lehetővé teszi, hogy a nők és a női élet a jelenlegi és a korábbi társadalmakban láthatóvá váljon és ezen keresztül a patriarchátus a maga jegyeivel leírható és elemezhető legyen. Az, hogy a nők marginalizálása a történelemben nem hiányos források miatt van, hanem hiányos kutatások következménye, megmutatja néhány, példaként felsorolható önéletrajzi részlet.
Nők az ellenállásban (nem teljes lista)
Rosa Jochmann a Georg-Washington - Hof-ban zajló februári harcok alatt Otto Bauer[5] részére a rádiójelentéseket rögzítette gyorsírásban. Később, rendőrségi kihallgatása folyamán szemére vetették, hogy munkájával az ellenállás koordinálását segítette elő. Jóllehet a pártelnökség tagja volt, mégsem vett részt a végrehajtó bizottság ülésein a harcok alatt. Még folytak a harcok, amikor Jochmann segített Otto Bauer-nak, hogy Ausztriából Brno-ba szökhessen. A baloldali pártok betiltása után központi szerepet játszott a Revolutionären Sozialisten (RS)[6] felépítésében, amely a betiltott SDAPÖ (Osztrák Szociáldemokrata Munkáspárt) utódszervezete volt. A Wienerwald-ban megtartott egyik illegális gyűlésen július 15-én Rosa Jochmann beszédet mondott a Justizpalastbrand[7] során meghaltak emlékére. A Liesing-i helyi fegyveres őrség és a rendőrség betört a gyűlésre és két embert lelőtt. Többszöri elfogatása ellenére, kiszabadulása után azonnal csatlakozott ismét az ellenálláshoz. Az úgynevezett „Anschluss”[8] után is folytatta politikai aktivitását, jóllehet 1938-ban és 1939-ben is elfogták, majd 1940-ben a Revensburg-i női koncentrációs táborba deportálták.
Käthe Odwody 1934-ig a Freien Gewerkschaften (Szabad Szakszervezetek), majd 1934-től a Kommunista Párt aktívistája. Február 17-én felkelés és árulás vádjával letartóztatják. A vád szerint az Anker kenyérgyárban gépfegyverekbe töltött töltényeket. Odwody elfogatása után nem kapott 1938-ig semmilyen munkát, aztán újból az Anker kenyérgyárban kezd dolgozni. A Gestapo elfogja és a nemzeti szocializmus elleni ellenálló tevékenysége miatt 1942 november 9-én a Bécsi Tartományi Bíróságon kivégzik.
Maria Fertner 1916-óta vett részt a szociáldemokraták munkájában, különösen a Bruck an der Mur-i nőszervezetükben. Paula Wallisch-al közösen szervezett meg egy hálózatot a februári harcok idején a harcolók kenyérrel és cigarettával való ellátására. Sok nő spontán támogatta őket ebben az akcióban. Az élelmiszer és cigaretta gyűjtését a nők a Konsum[9] egyesületekben szervezték meg és az üzemi konyhákban készítették össze a csomagokat. Wallisch-al és egy sebesült Schutzbund-taggal együtt bújt meg Maria Fertner a Hochangergebiet-en egy kunyhóban, amely a sebesült harcosok kapcsolatfelvételi helyeként szolgált. Mindkét nőt árulás vádjával egy évi fegyházbüntetésre ítélték.
Marie Jahoda, Ausztria egyik legfontosabb társadalomtudósa 1934 februárjától Käthe Leiter-el és Therese Schlesinger-el együtt az SDAPÖ baloldali szárnyához tartozott. Február 12-e után Bécsben marad és bekapcsolódik a Revolutionären Sozialisten (Forradalmi szocialisták) mozgalomba. 1935-töl Jahoda feladata volt Josef Buttinger naptárának koordinálása és szövegeinek „lektorálása”. Ezen túl feladata volt – sok más antifasiszta nő munkájához hasonlóan – a találkozások helyszínének megszervezése. 1936-ban 3 havi börtönre és 1 évi védőőrizetre ítélték. Nemzetközi tudományos körök masszív tiltakozására idő előtt kiengedték azzal a feltétellel, hogy Ausztriát 24 órán belül elhagyja. Megalakította a Radio Rotes Wien-t (Vörös Bécs Rádió), majd később különböző kutatásokat folytatott, többek között Max Horkheimer-el.
Anna Haider szociáldemokrata családban nőtt fel Bécsben, a Goethe-Hof[10]-ban. Paramilitáris tornászként[11] (Wehrturnerin) már korán kapcsolatba lépett Schutzbund aktivistákkal. Részt vesz a Goethe-Hof-ban zajlott harcokban. Feladatai közé tartozott, hogy a Heimwehr és a katonaság által lezárt Reichsbrücke-n keresztül harci parancsokat közvetítsen. Egy filminterjúban „Tränen statt Gewehre“[12] (Könnyek fegyverek helyett) elmeséli, hogy fegyverrel biztosította a harcosok visszavonulását. A szociáldemokraták a harcoló munkásokkal szembeni árulása miatt belép a Kommunista pártba. 1938 után is az ellenállásban marad, 1941-ben a Gestapo elfogja. Túlélte a nemzeti szocializmust, 1945 után a Kommunista Pártban aktív.
Maria Emhart textilmunkásnő, munkástanács tagja, és Niederösterreich-ben szociáldemokrata képviselőtestületi tag. Baráti kapcsolatban állt Rosa Jochmann-al, kölcsönösen támogatták egymást és kicserélték tapasztalataikat. 1943. februárban a párt teljes archívumát biztonságba helyezte, megszervezte a betegek ellátását és szervezte a harcokat St. Pölten-ben. Közreműködése nélkül talán nem is lettek volna harcok St. Pölten-ben, mivel összehívta a Schutzbund tagokat, elvtársnőket és szervezett fiatalokat, ezzel átvette a katonai harcok koordináló feladatait. A harcokat követő napokban letartóztatják, majd néhány nap múlva „bizonyítékok hiányában” szabadon engedik. Grete Mayer fedőnév alatt átveszi az elfogott Jochmann egyes feladatait. Árulás következtében 1935 januárjában elfogják. Karl Hans Sailer[13]-el együtt helyezik vád alá, az ügyészség halálbüntetést kér rá. 18 havi börtönbüntetésre ítélték, az 1936-os júliusi amnesztia keretében szabadon bocsátják. 1938-ban visszavonul. 1945 után szociáldemokrataként aktívan részt vesz a politikai munkában, többek között 1953-1965 között parlamenti képviselő.
Ida Sever-ről keveset tudunk. Tudjuk, hogy 1934 februárját a harcok ellenére az Ottakring-i munkásotthonban tölti. 1934. február 13-án a munkásotthont a katonaság és a Heimwehr szétrombolja. Ida Sever ezt követően néhány órán belül belehal sérüléseibe. Az irodalomban kizárólag a férjén keresztül kerül említésre.
Wilhelmine Moik az illegális szakszervezetben és a Sozialistische Arbeiterhilfe-ben (SAH)- (szocialista munkástámogatás) aktív, amelynek feladata volt, hogy politikai foglyok számára pénzt gyűjtsön, fogvatartottak családjait és foglalkoztatási tilalom alá helyezett elvtársakat támogasson vagy a börtönben fogvatartottak számára segélycsomagokat küldjön.
Marie Langer pszichoanalitikusi kiképzése mellett a Kommunista Pártban volt aktív, ahol többek között azért volt felelős, hogy a titkos találkozókra és pártgyűlésekre biztonságos helyszíneket biztosítson. A nemzetiszocialista uralom előtti utolsó Kommunista Párt ülésén heves vita folyt arról, hogyan lehetne az Anschluss-t, Ausztria csatlakozását megakadályozni, Langer az alábbiakra emlékszik többek között: a kezein lévő hólyagokra, mivel olyan sok ember számára vágott kenyeret, mint előtte soha.
Ilse Barea Kulcsar[14], aki sok más nőhöz hasonlón már a munkás-és katonatanácsok[15] mozgalmában részt vett, többek között a Rote Hilfe (vörös segély) mozgalomban és 1935 után a spanyol polgárháborúban harcol számos nővel együtt, akik orvosnőként, ápolónőként, fotográfusként és harcosként mentek Spanyolországba, hogy a fasizmus ellen harcoljanak.
Hella Postranecy jegyzőkönyvezte és koordinálta az elfogott Schutzbund harcosok vallomásait és a környezetüket, hogy a vallomásokat egyeztesse. Feladata volt annak feltárása, hogy már kiket hallgattak ki és milyen információk jutottak a hivatalok tudomására. 1938-ban Hella Postranecy a kommunistákhoz csatlakozott, 1945-ben a népélelmezésért felelős helyettes államtitkárként az első nő volt, egy ilyen magas pozícióban a provizórikus állami kormányzatban.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
- A magyar feminista—nőmozgalom történetére vonatkozó anyagokat az alábbi linken olvashatunk (megj.fordító):
https://nokert.hu/sun-20151129-1022/1371/6/magyarorszagi-feminista-megmozdulasok-tortenete
- Az ausztria polgárháborúról megemlékezett a MUON is: http://muon.hu/szocialdemokrata-antifasiszta-felkeles-ausztriaban/
[1] https://doksi.hu/get.php?lid=8756&order=DisplayPreview, ld. még: https://hu.wikipedia.org/wiki/Engelbert_Dollfu%C3%9F ; https://azonnali.hu/cikk/20181105_mi-ertelme-ausztrianak-a-monarchia-utan
[2] https://de.wikipedia.org/wiki/Reproduktion_(Soziologie) „Reprodukciós munkának tekintendő különösen a gyerekgondozás-nevelés, valamint a házimunka és a család ellátásával kapcsolatos feladatok – feladatok, amelyeket tradicionálisan nők végeznek el.” (Fordítás németből megj. ford.)
[3] https://www.doew.at/cms/download/6cpg3/filip_jb09_web.pdf
[4] „A ’29-es gazdasági világválság komoly törést hoz Ausztria társadalmi és gazdasági fejlődésében. Leáll a gazdasági fejlődés, csökken az életszínvonal; ezzel együtt pedig megerősödnek a politikai szélsőségek. Fegyveres csoportok alakulnak; a jobboldal szervezésében a Heimwehr, a baloldal keretében pedig a Schutzbund. Köztük rendszeressé válnak az utcai összetűzések.“ L. https://doksi.hu/get.php?lid=8756&order=DisplayPreview és https://de.wikipedia.org/wiki/Republikanischer_Schutzbund
[5] https://de.wikipedia.org/wiki/Otto_Bauer
[6]Osztrák Forradalmi Szocialisták l. https://de.wikipedia.org/wiki/Revolution%C3%A4re_Sozialisten_%C3%96sterreichs; magyar szócikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Victor_Adler
[7] Tűz a bécsi Igazságügyi minisztériumban l. https://de.wikipedia.org/wiki/Wiener_Justizpalastbrand
[8] Ausztria csatlakozik a fasiszta Németországhoz l. https://de.wikipedia.org/wiki/Anschluss_%C3%96sterreichs
[9] http://www.dasrotewien.at/seite/konsumgenossenschaften Fogyasztási szövetkezeteket különösen a 19. század második felében alapítottak munkások és a kisiparosok mindenütt Európában, mert az élelmiszerkereskedők hátrányosan kezelték őket, gyakran egyszerűen kizsákmányolták őket. A Konsum egyesületek révén a munkások nagyban tudtak bevásárolni és így sokkal olcsóbban jutottak hozzá az élelmiszerekhez és más árucikkekhez. (ford.)
[10] https://www.wienerwohnen.at/hof/246/Goethehof.html Goethehof jellegzetes példája a bécsi Gemeindebau-nak (városi házaknak), amelyben Gemeindewohnung-ban, „tanácsi lakásokban” laktak a bécsi munkások és kisiparosok a szabadpiaci árokhoz képes jóval alacsonyabb lakbért fizetve, sokkal jobban felszerelt lakásokban, a városi házak igazgatási tevékenységébe is beleszólva. Továbbá: Az első világháború után a bécsi városháza legmeghatározóbb erejét a szociáldemokrácia alkotta. 1922-ben Bécs önálló tartomány lett. Ez lett az „alapköve” a „Vörös Bécsnek”. Az egészségügyi és oktatásügyi reformok mellett 1923-ban egy átfogó építkezési program is elindult, azért, hogy emberi körülményeket biztosító lakásokat építsenek – világos, száraz, vízvezetékkel és WC-vel felszereltek - amelyek ordító ellentétei voltak az un. Bassena-lakásoknak (szoba-konyha, WC a folyosón), amelyekben a hagyományos bérkaszárnyákban laktak a munkások. Az újonnan épített és a munkások rendelkezésére bocsátott városi házakban közös intézmények is működtek, mint pl. fürdök, óvodák, mosókonyhák, tanácsadó helyek anyák részére, tornatermek, rendelők, tuberkulózis tanácsadó helyek, könyvtárak. Bécs városa a két háború közötti időszakban 63.000 ilyen lakást épített. L. Gemeindebau, a bécsi városi házak története. https://www.wienerwohnen.at/wiener-gemeindebau/geschichte.html
[11] https://de.wikipedia.org/wiki/Wehrturner_(%C3%96sterreich) Wehrturner olyan tornászok voltak az első osztrák köztársaságban, akik paramilitáris csoportosulásokban részben legálisan és részben illegálisan katonai kiképzést nyújtottak tagjaik számára egy sportegyesület keretében. Jellemző volt Ausztriában a tornászmozgalom tagolódása a három politikai irányzatnak megfelelően: szociáldemokra, keresztényszocialista és németnemzeti irányzatok.
[12] https://www.moviepilot.de/movies/tranen-statt-gewehre
[13] https://de.wikipedia.org/wiki/Karl_Hans_Sailer
[14] https://de.wikipedia.org/wiki/Ilse_Barea-Kulcsar
[15] https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/R%C3%A4tebewegung
A cikk eredeti megjelenése: https://mosaik-blog.at/frauen-in-den-februar-kaempfen-1934/ 2020. február 12.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
