Egy vizsgálat, amelyet a Brookings Institute végzett, úgy találta, hogy 53 millió 18 és 64 év közti korú amerikai (vagyis a munkaerő-állomány 44 százaléka) évente átlagosan $18,000-t (vagy óránként $10,22-t) keres. Ez azt jelenti, hogy a társadalmunk nagy része kis hibákat sem engedhet meg magának, nem is beszélve nagy szükséghelyzetekről. Egy kis bérű dolgozó esetében csak egy rossz lépés vagy lökés kell a visszavonhatatlan katasztrófához.
A CBS közleménye a Brookings jelentéséről egy nappal az után jelent meg, hogy közzé tették a „60 perc” epizódját Seattle hajléktalan válságáról. A Brookings jelentése nagyon is megmagyarázza azt, amit a „60 perc” epizód vezetője, Anderson Cooper, titoknak talált. Interjút készített hajléktalanokkal (mind fehér), egy Safe (biztonságos) Seattle proponenssel (fehér) és a polgármesterrel (szintén fehér), aki hozzájárult ezekhez.
A Brookings vizsgálata úgy találta, hogy a feketebőrűek „túlreprezentáltak a kisbérű dolgozók között”. Az adatok azt is feltárják, hogy a kisbérűek fele az egyedüli kenyérkereső a háztartásban. A helyzet helyes értékeléséhez azt is tudni kell, hogy Amerikában a megélhetési költségek az utolsó három évben 14 százalékkal nőttek.
Sok amerikai nem tudja, milyen nagy a kisbérű lakosság.
A Brookings kutatói írják: A kisbérű munka létezése aligha meglepetés, de a legtöbben – talán maguknak a kisbérűeknek a kivételével – alábecsülik ennek az arányát. Sokan félreértik, kik is ezek a dolgozók. Nemcsak diákok, pályafutásuk kezdetén lévő emberek, vagy olyanok, akiknek extra költőpénz kell. A legtöbbjük legjobb munkaképes éveiben lévő felnőtt, aki így tartja el magát és a családját.
Ez nem meglepő, mivel az egyik nagy kulturális eltolódás, amely a gazdaság visszaliberalizálásával (amelyet neoliberalizmusnak is neveznek, visszatérés a 19. század második felének uralkodó gazdasági gyakorlatához és eszméihez) az 1970-es évek elején végbement, a munkásosztály szétesése és magának az osztályidentitás fogalmának a bomlása volt. A szétesés, amely a szakszervezetek erejének a megtörésével is járt, a munkapiac atomizálásához vezetett és az osztályöntudat bomlása egy gazdasági csoporthoz, a széles és mély „középosztályhoz”. Az évi 250 ezer USD jövedelműek valahogyan ugyanabban az osztályban vannak, mint a 25 ezer USD jövedelműek. A középosztályon kívüliek „kizártakká” váltak, mint Luc Boltanski és Eve Chiapello francia szociológusok 1996-ban megállapították. Szerintük ezeknek az embereknek nincs osztályuk. A neoliberalizmus népszerű formája őket diszfunkcionális zombiknak tartja. Még nincs gazdasági hipotézis e jelenség magyarázatára. Az egyetemeken még neoklasszikus gondolkodók dominálnak, akik csak olyan egyéneket ismernek el, akik egy árak által szabályozott piaconjó vagy rossz döntéseket hoznak. Nekik és a médiának még el kell képzelniük és képviselniük az olyan amerikaiak csoportját, akik nem hoznak nyilvánvalóan rossz döntéseket, mégis hajléktalanként, az utcán végzik.
(Ford. Szende Gy.)
