Monthly Review Online, 2019. nov. 11.

A bolíviai tragédia ékesszólóan tanít néhány tanulságot, amelyeket a népeinknek, a népi szociális és politikai erőknek meg kell tanulniuk és örökre a tudatukba kell vésniük.

Ez egy rövid felsorolás, röptében, bevezetőként a részletesebb jövő vizsgálathoz.

Először, nem számít, hogy a gazdaságot mennyire kezelték mintaszerűen, mint Evo kormánya tette, garantálva a növekedést, újraelosztást, beruházásokat, és javítva a makro- és mikrogazdasági mutatókat, a jobboldal és az imperializmus sosem fog elfogadni egy olyan kormányt, amely nem szolgálja az érdekeit.

Másodszor, tanulmányoznunk kell a különböző US ügynökségek és egyetemi tanároknak vagy újságíróknak álcázott szószólóik által publikált kézikönyveket, hogy időben érzékelni tudjuk a támadó jeleket. Ezek az írások mindig rombolják a népi vezető jóhírét, tolvajnak, korruptnak, diktátornak vagy tudatlannak mutatják, amit a szakzsargon karaktergyilkosságnak nevez. Ezt a feladatot szociális kommunikálókra bízzák, akik magukat „független újságíróknak” kiáltják ki. A média kvázi-irányítása céljából a lakosság agyát rágalmakkal tömik, lehetőség szerint ezt az őslakosok és általában a szegények elleni gyűlölet üzeneteive kísérve.

Harmadszor, ezek után a „változást” igénylő politikai vezetők és gazdasági elitek kerülnek sorra, véget vetni Evo „diktatúrájának”, aki, mint Vargas Llosa írta néhány napja, „egy demagóg, aki örökké hatalmon akar maradni.” Azt hiszem, hogy ő pezsgővel fog koccintani Madridban, látva a rabló, gyújtogató, újságírókat oszlophoz láncoló, fasiszta hordákat, egy polgármester-asszonyt borotválni és vörösre festeni, és megsemmisíteni az utolsó választások jegyzőkönyveit, hogy mandátumot ajándékozzanak Marionak és megszabadítsák Bolíviát egy gonosz demagógtól.

Azért említem az esetét, mert ő erkölcstelen zászlóvivője ennek az aljas támadásnak, e határtalan bűntettnek, amely a népi vezetést feszíti keresztre.

Negyedszer, színre lépnek a „biztonsági erők”. Ebben az esetben olyan intézményekről beszélünk, amelyeket az Egyesült Államok számos katonai és civil ügynöksége irányít. Kiképezik, felfegyverzik őket, közös gyakorlatokat tartanak, és politikai nevelést folytatnak. Alkalmam volt meggyőződni erről, amikor Evo meghívására megnyitottam egy tanfolyamot az anti-imperializmusról a három erő magasrangú tisztjei számára. Zavaró volt a hidegháborús érából örökölt legreakciósabb amerikai jelszavak hatásának a mértéke és a vitathatatlan irritáció, amelyet az a tény okozott, hogy egy bennszülött volt hazájának elnöke. Ezek a „biztonsági erők” kivonultak a színről és átadták a teret a fasiszta hordák ellenőrzetlen működésének, olyanoknak, amelyek Ukrajnában, Líbiában, Irakban, Szíriában tevékenykedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább próbálják a birodalmat zavaró vezetőket, megfélelmítsék a lakosságot, a fegyveres erőket és magukat a kormányzati személyeket. Ez egy új társadalmi-politikai jelenség: katonai puccs „mulasztással”, annak a megengedése, hogy a jobboldal által toborzott és pénzelt reakciós bandák vezessék be a törvényeiket. A terror uralma és a kormány védtelensége vitathatatlan kimenetelű.

Ötödször, a biztonságot és a közrendet Bolíviában soha nem lett volna szabad olyan intézményekre bízni, amilyen az imperializmus és a belföldi jobboldal lakájai által gyarmatosított rendőrség és a hadsereg. Amikor megindították a támadást Evo ellen, a fasiszták békítgetésének és a provokációi válasz nélkül hagyásának a politikáját választották. Ez bátorította azokat és növelte a tétet: először választást követelni, később csalni és új választást tartani, majd választásokat, de Evo nélkül (mint Brazíliában Lula nélkül), később Evo lemondását; végül, mivel ő vonakodik elfogadni a zsarolást, terrort alkalmazni a rendőrség és a hadsereg bűnrészességével, és Evot lemondásra kényszeríteni.

A kézikönyv szerint, minden e szerint. Megtanuljuk majd ezeket a leckéket?

Fordította: Szende György