C.J. Polychroniou interjúja, Truthout, 2019. okt. 30.
Az USA szíriai külpolitikájának kezelése Donald Trump által megzavarta és megharagította a diplomáciai és katonai establishment-et az Egyesült Államokban. Mindennek ellenére, ő továbbra is „egy hatékony szélhámos, aki jól érzékeli, mi lelkesíti a szavazó bázisát” – mondja Noam Chomsky a Truthout –nak adott, itt következő interjújában.
Trump kíméletlen, de képmutató „establishment-ellenes” retorikával jutott hatalomra, amely vonzotta az elégedetlen szavazók millióit. Trump lényegében a washingtoni „mocsár lecsapolását”, az USA és az „egyszerű emberek” nemzeti érdekeit szolgáló bel- és külpolitika érvényesítését ígérte. A gyakorlatban azonban a trumpizmus valami mást jelent: a liberalizmus maradék foszlányainak a visszagöngyölítését a hazai fronton, a rasszista xenofóbia éleződését, a fehér nacionalizmus növelését és azoknak a tartós globális szövetségeknek az erózióját, amelyeket az Egyesült Államok a II. világháború befejezése után létesített.
C.J. Polychroniou (Truthout) kérte Chomskyt, hogy ossza meg a gondolatait Trump álláspontjáról Szíriát illetően, az elnök elleni impeachment-erőfeszítésről és a 2020. évi választás dinamikájáról.
C.J. Polychroniou: Noam, hivatalba lépése óta, Trump számos esetben megmutatta, hogy ő nem egy normális politikájú elnök. Ért-e valamit az ő álláspontjából Szíria ügyében?
Noam Chomsky: Trump mostani lépései közül az első a kis amerikai kontingens kivonása volt, amely Törökország elrettentését szolgálta a támadásától Szíria ellen és Erdoğan terveinek engedélyezésétől fokozni az atrocitásait és az etnikai tisztogatást a szíriai kurdok ellen. A második lépése US csapatok felvonultatása volt olajtermelő területek „biztosítása” céljából. Végig úgy tartotta, hogy az egyetlen érdekünk a Közép Keleten az olajának a „biztosítása” saját előnyünkre. Első lépésként csak spekulálhatunk, de valószínűnek látszik, hogy állandóan ez a motívum vezérli: Hogyan hat rám az akciója? Trump egy hatékony szélhámos, aki jól érzékeli, hogy mi lelkesíti a szavazó bázisát. Ebben az esetben feltehetően arra számított (úgy tűnik, helyesen), hogy néhány száz katona visszavonása tetszeni fog a lakosság azon szektorának, amely rezonál az üzenetére, hogy Amerika ostobán vesztegeti a vérét és vagyonát, hogy olyan „méltatlan” embereknek segítsen, akik meg sem köszönik az áldozatunkat, és Trump az első elnök, aki kiáll a szenvedő amerikaiakért, a helyett, hogy butaságból (vagy árulásként) mindent idegeneknek adna.
Érdemes emlékeztetni arra, hogy ismételt közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak hatalmas mértékben túlbecsülik a külföldi segély méreteit, jelentősen nagyobbnak a valóságosnál (nem beszélve arról, miből is áll a „segély”).
Sokat írtak és beszéltek a kurdok elárulásáról, akik az USA szövetségesei az ISIS (vagy Daesh) elleni háborúban. Az USA azonban nem először árulta el a kurdokat és más korábbi szövetségeseit.
A kurdok elárulása virtuálisan a hivatali alkalmasság bizonyítéka volt, mióta Ford és Kissinger Szaddam Husszein kényére hagyta a kurdokat, amikor már nem volt többé szüksége rájuk. Reagan olyan messzire ment, hogy támogatta Szaddam barátja vegyi hadviselését az iraki kurdok ellen, törekedve azzal Iránt vádolni és blokkolni a kongresszusi erőfeszítéseket reagálni ezekre a förtelmes bűnkre. Clinton módszere az volt, hogy fegyvereket szállított a kormány török kurdok elleni gyilkos támadásaihoz, amelyek tízezreket öltek meg, 3500 várost és falut pusztítottak el, és százezreket űztek el az otthonaikból. (Lásd: Noam Chomsky, The New Military Humanism, Chapter 3. London: Pluto Press, 1999). Clinton katonai segélyáradata a megdöbbentő bűncselekményekkel nőtt, amint Törökország az amerikai fegyverek elsőrendű fogadójává vált (Izraelen és Egyiptomon kívül, ami külön kategória).
Trump közreműködése különösen undorító. A kurdok 11000 katonát veszítettek, férfit és nőt, háborút viselve az ISIS ellen, amit Trump a saját érdemének tulajdonít, bizonyos US különleges erők (öt áldozatot jelentettek) és légi támogatás segítségével. Erdoğan követelte, hogy a kurdok számolják fel a határ közelében a védelmi létesítményeiket (lövészárkok feltöltése stb.), és az US parancsnokság igényére, ennek helyt adtak, bízva Washington ígéretében, hogy megvédik őket egy további török támadástól. Trump tweetje megsértette ezt az ígéretet, kitéve a kurdokat a törökök által támogatott erők támadásának, amelyek főként dzsihadistáknak és bűnözőknek tűnnek. Törökország éveken át segítette a dzsihadisták ezreit Szíriába özönleni a maga Asszad elleni háborújához és török jelenlét megvalósításához. Nem meglepő, hogy fokozott török támadást hajtottak végre.
Carla del Ponte korábbi ügyész és ENSZ-vizsgáló azt mondta, hogy Erdoğant háborús bűnök miatt kell vizsgálni és vádolni. És mi van Trump-pal? Végül is, nem ő adott Erdoğannak zöld lámpát támadás indításához a fél-autonóm kurd régió ellen Szíriában?
Törökország már Észak Szíria kurdok által ellenőrzött régióit támadta és szállta meg, százakat gyilkolva és százezreket elüldözve, amiért hitelesen vádolható komoly háborús bűnökkel. Trump adott zöld fényt a művelet kiterjesztéséhez, azzal az állítólagos céllal, hogy véget vessenek egy terrorista fenyegetésnek, valójában azért, hogy a sokat ígérő szociális és politikai vívmányoknak vessenek véget a kurdok vezette Rojava-ban, erőszakkal és terrorral, etnikai tisztogatással, és a régió betelepítésével törökök által kiválasztott szíriaiakkal.
A háborús bűnökkel kapcsolatban emlékezni kell Robert Jackson bíró, amerikai főügyész megindító szavaira a nürnbergi hadbíróság előtt, ahol a náci háborús bűnösöket elítélték és felakasztották. „Soha ne felejtsük, hogy holnap a történelem bennünket ugyanazzal a mértékkel fog megmérni, amellyel mi mérjük ma a vádlottakat. Mérgezett kehelyt nyújtani ezeknek a vádlottaknak annyi, mint a saját ajkainkhoz is érinteni. A feladatunknak olyan távolságot és integritást kell adni, amellyel ez a per ajánlja magát az utókornak, teljesítve az emberiség aspirációit igazságot tenni.”
Amikor azt kérdezzük, hogyan vették figyelembe ezeket a szavakat azóta, tudjuk, hogyan kell a történelemnek megítélnie minket, és mi várható a háborús bűnök büntetésétől – még az agresszió teljesen világos, hiteles indok nélküli eseteiben is, a nürnbergi ítélet szerinti „legnagyobb nemzetközi bűncselekmény” esetén: az Irak elleni USA-UK támadás 2003-ban, hogy tankönyvi példát vegyünk.
Folytatva a nürnbergi ítélettel, emlékezhetünk arra, hogy „agresszív háborút kezdeni”, amilyen Irak megtámadása, „nemcsak egy nemzetközi bűncselekmény; hanem a legnagyobb nemzetközi bűncselekmény, amely csak abban különbözik más háborús bűnöktől, hogy magában foglalja az egésznek a felhalmozott gonoszságát.” Az egésznek a felhalmozott gonoszsága kiterjed olyan militánsok toborzására, amilyen Abu Bakr al-Baghdadi, aki csatlakozott az ellenálláshoz, és egy Abu Ghraib-ban kapott kiképzés után az ISIS bűnöző vállalkozást vezette, végül az US különleges erői megölték okt. 27.-i műveletük során.
Áttérve a hazai frontra, valószínű-e, hogy a demokratáknak előnyös lesz a Trump elleni impeachment, vagy ez a vállalkozás költségesnek bizonyul a számukra?
Úgy sejtem, hogy ez eléggé hasonlónak bizonyul a Mueller-vizsgálathoz. A Ház meg fogja vádolni Trumpot, majd a Szenátus felmenti. Valószínűleg kevés republikánus áll eléggé elvi alapon ahhoz, hogy szembeforduljon a Trumpot bálványozó és militáns szavazó tömbbel. Ez után Trump a néptribun (mondja ő) győzelmét deklarálhatja, aki újra megvédte az „igazi” vörös vérű amerikaiakat a Deep State („mélyállam”) és az álnok liberális elitek machinációitól.
A gazdasági modellek azt jósolják, hogy ha semmi sem változik a gazdaság irányát tekintve, Trump 2020-ban még nagyobb fölénnyel fog győzni. Tekintve a Trump elnökségét kísérő egész káoszt, ez meglepő fejlemény?
Ezek a modellek nagyrészt a jelenlegi gazdasági trendek közérzékelésén alapulnak. Nem veszik számításba azt a tényt, hogy a Trump-gazdaság tovább viszi a lassu helyreállást a nagy recesszióból, most hét százalék feletti valódi munkanélküliséggel, majdnem stagnáló reálbérekkel és csökkenő kedvezményekkel, - és egy piciny szektor látványos gazdagodásával odáig, hogy az ország vagyonának több mint 20 százaléka a lakosság 0,1 százalékának a kezében van, míg a lakosság felének negatív a nettó vagyona.
A múltban ezek a modellek pontosak voltak, de emlékeznünk kell arra, hogy a Kongresszus számára drámai módon, a választhatóság legjobb előrejelzője a kampánykiadás, mint Thomas Ferguson újra kimutatta újabb munkájában. De nem élünk normális időkben. A republikánus „radikális felkelés”, mint néhány éve nevezte Thomas Mann és Norman Ornstein az American Enterprise Institute-ból, Trump alatt messzire letért a hagyományos sínekről, aláásva a demokráciát és rendkívül fenyegetve a szervezett emberi élet fennmaradását a földön az egészen közeli jövőben. Nem könnyű megmondani, hogyan fognak hatni az ilyen tényezők a választásokra, de sajnos nem nehéz megjósolni a trumpizmus négy további évének a következményeit.
(Ford. Szende Gy.)
