Putyin V. V., az Orosz Federáció elnöke, a gazdaságtudományok kandidátusa sajtókonferenciáján a soron következő butaságot mondta a szocializmusról. Persze, egy burzsoá politikus nem mondhat semmi okosat a szocializmus kapcsán, de V. Putyin nem egyszerűen diplomás burzsoá közgazdász, hanem még olyan szovjet egyetemi diploma birtokosa is, amelyben kitűnő osztályzatok vannak, marxizmusból is. Putyin egyetemi hallgatónak bizonyosan jó memóriája volt, ami lehetővé tette, hogy formailag jól feleljen a vizsgán, de a tudomány mélységét nem érte el, erre nem is törekedett.
Mi más a korszerű gazdasági „tudomány”, ha nem részletes instrukció arra, hogyan lehet ügyesebben pénzt csinálni bérmunka kizsákmányolásával, a magántulajdon uralma alatt?
A tudomány nem az economics, hanem a marxista politikai gazdaságtan, amely megmagyarázza a dolgozóknak, mi a magántulajdon és miért kell azt megsemmisíteni.
Putyin ezt mondta: „A gazdaság szocializálása a bevételeket meghaladó kiadásokat jelent, ami zsákutcához vezet a gazdaságban”.
No, és miért butaság ez? – kérdi a kíváncsi olvasó. Hiszen ez helyes gondolat! A szocializálás Putyin szerint – az állami kiadások növekedése, azaz a vállalkozásra kivetett adók növekedése. Eredményeként, a kincstárba befolyó adók százalékos növekedése mellett az összegük csökken, és a kincstár kiürül. A vállalkozás versenyképességének a csökkenése magas adók mellett, további bajokkal fenyegeti a liberális gazdaságot.
De a Nyugat országainak a története ismeri a gazdasági gondolkodásnak más irányát is – a keynesiánust. Éppen a Nobel-díjas Keynes elméletét követve, és a Szovjetunió tapasztalatát tanulmányozva és elsajátítva, nyugaton, az 1930-as években, küzdötték le a világgazdasági válságot Németországban és az USA-ban. Az állam kegyetlen és sokoldalú beavatkozása a gazdaságba, az államkapitalizmus segítette az USA-t F. D. Roosevelt idején a világ vezető hatalmává válni, és Németországot, kiharcolni az uralmat az egész kapitalista Európa felett. De, íme, Hitler állami kapitalizmusa nem bírta ki az összecsapást Sztálin szocializmusával, noha mintha minden esélye meglett volna erre. Miért? Mert az államkapitalizmus ugyan lépés előre az imperializmushoz képest, de a kizsákmányolók rendje marad, kifelé irányuló agresszióra van szüksége, elnyomorítja a népi tömegek lelkét és képtelen teljes mértékben kihasználni a tervgazdaság előnyeit. Ugyanakkor, a szocializmus állami tervezés nélkül, a dolgozó tömegek alkotó státusba emelkedése nélkül egyszerűen lehetetlen.
A II. világháború befejezése után a Nyugat összes vezető országai továbbra is sok tekintetben Keynes, nem pedig a szintén Nobel-díjas Friedmann követői maradtak. Az utóbbinak a gazdasági elmélete –áru az ásványkincsekben gazdag országok felé irányuló exportra. A liberalizmust gazdasági fegyverzetébe felvevő országoknak a világon egyike sem vált virágzóbbá, mint volt e végzetes lépés előtt. Mind tönkrement, elnyomorodott és az arany milliárd országainak nyersanyagfüggvényévé vált. Mind!
A valódi, nem ál-szocializálás, a kapitalizmus halála. A kapitalizmusé, nem a népé, amely már nem tudja, hogyan szabaduljon meg tőle.
A volt marxista V. Putyinnak vissza kellene emlékeznie a politikai gazdaságtan abc-jére, elutasítva a teljesen bukott liberalizmust és híveit a kormányban, a kormányt az államkapitalizmus felé fordítva – a szocializmus felé fordítani akkor sem tudná, ha akarná.
A fordulattal Keynes felé döntő támogatást szerezne az országban, a lakosság többségétől, még a KPRF-től is.
Miért támogatnák feltétlenül a kommunisták, a KPRF tagjai V. V. Putyint ilyen fordulata esetén? Nagyon egyszerű okok miatt:
1. A „Tíz lépés a méltó élet felé” semmiképpen sem a szocializmusba való átmenet propagálása, hanem éppen az államkapitalizmus.
2. Mint Lenin V. I. mondta, az államkapitalizmus és a szocializmus között nincsenek semmilyen közbenső fokozatok.
Amint az OF dolgozói az öntudatos és szervezett munkásokkal és az élenjáró értelmiséggel az élen képesek lesznek eltávolítani a tőkét a hatalomból, ezt gyorsan és viszonylag békésen fogják megtenni. Emellett egyszerre indítják Oroszországot szocialista típusú fejlődésnek, nem lerombolva a meglévőt, mint a liberálisok tették a ’90-es években, hanem erőteljesen fejlesztve és tökéletesítve.
V. Putyinnak igaza van abban, hogy a liberális kapitalista dalból nem lehet szavakat kidobni. De nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy ki lehet dobni az egész nótát, ha őszintén kivezetni kívánjuk az országot a mély válságból.
Éppen az államkapitalizmus különféle formái támasztották fel a háború után az NSZK-t, Dél Koreát, Hongkongot és Szingapurt, valamint Japánt. És a világ összes többi fejlett országában is a liberalizmus csak plakát: valójában, amíg létezett a Szovjetunió, a fináncoligarchia tartotta a kezében a kormányrudat, egészen hozzáértően irányított, a többség érdekeinek figyelembevételével, biztosítva Európának, az USA-nak, Japánnak stb. a tudományos-műszaki forradalom eredményeinek sikeres felhasználását és a többség magas átlag-életszínvonalát.
A tőke, megszabadulva a Szovjetunióval együtt létezés lidércnyomásától, ellentámadásba ment át a dolgozók ellen? – Annál rosszabb neki.
De Oroszországban a dolgozóknak nem kell tovább tűrniük a liberalizmus folytatását. Mást kell tenniük: világosan V. V. Putyin értésére adni, hogy a türelmük már fogytán van.
(Ford. Szende Gy.)
