Tegnap publikáltuk a G. Furr könyvét ismetető anyag fordítását. Most egy ezzel összefüggő saját megjegyzést ajánlunk a figyelmébe.
A szerzőnek igaza van abban, hogy egy bűntett felderítésében, vizsgálatában fontos tisztázni az elkövető indítékait, érdekeltségét. Szerinte: „A motiváció kérdése a németekre nézve is felmerül, ha ténylegesen ők ölték meg a lengyel hadifoglyokat, mint Furr állítja. Miért tették ezt, a helyett, hogy katonákként használták volna fel őket a SZU ellen?” Ez a kérdés csak a „németekre nézve” merül fel, a szovjetekre nézve nem? Én úgy vélem, hogy a helyes válasz: nagyon is: de igen! Lássunk néhány cáfolhatatlan tényt.
1941 augusztusában szovjet-lengyel katonai egyezmény jött létre. Władysław Anders parancsnoksága alatt lengyel hadsereget szerveztek hadifoglyokból, amelynek a létszáma az év végére 25 ezer fő volt. 1942 márciusában Sztálin engedélyezte, hogy az Anders hadsereg egységei elhagyják a SZU-t, és a Kaspi Tengeren át Iránba települve brit fennhatóság alá kerüljenek. Mintegy 79 ezer katona és 37 ezer civil lengyel hagyta el a SZU-t. Nagy részük a nyugati lengyel fegyveres erők kötelékébe került, részt vettek az olaszországi hadjáratban, így a Monte Cassinó-i véres harcokban is.
1943 májusában Sielcében (az Oka folyónál), Zygmunt Berling parancsnoksága alatt megalakították az első Tadeusz Kosciuszko gyalogsági hadosztályt (1 Polska Dywizja Piechoty im. Tadeusza Kościuszki), amelyet a szovjet Vörös Hadsereg kötelékében, októberben vetettek be először, a Lenino-nál vívott csatában. 1944 nyarán ebből és további egységekből alakították meg az 1. lengyel hadsereget, amely később részese volt a Berlinért vívott harcoknak, a Birodalmi Kancellária és a Reichstag körzetében. A háború utolsó szakaszában a lengyel egységek létszáma elérte a 200 ezer főt, a Zsukov és Konyev által vezényelt frontok kötelékében.
A szovjet oldalon tehát nem úgy áll a kérdés, hogy hadifoglyokat öltek volna „a helyett, hogy katonákként használták volna fel őket a németek ellen” – hiszen a lengyel hadifoglyokból lett katonák tíz-, sőt százezrei harcoltak ténylegesen a nácik ellen, a szövetséges erők oldalán. A kérdés tehát nem a fenti, hanem az, hogy vajon a lengyel hadifoglyokat a „szovjetek” irtották is – amit egyébként az egész háború alatt semmilyen hadifoglyokkal sem tettek – meg egységekbe is szervezték, fel is fegyverezték stb? (A „hivatalos” verzió hívei legfeljebb azt válaszolhatnák, hogy a két dolog nem ugyanabban az időben történt. Ezért is fontos kérdés, hogy mikor történt a Katyn környéki mészárlás.)
Annak a realitása, hogy a németek a lengyel hadifoglyokat katonákként használhatták volna a SZU ellen, enyhén szólva kétséges. Lengyelország majd öt évig volt német megszállás alatt. A nácik a „Lengyel Főkormányzóságban” népirtó tevékenységet folytattak, aminek egyebek között két, ellenük kirobbant varsói felkelés volt az „eredménye”, nem pedig az ő oldalukon harcoló lengyel katonai erők.
Szende György
KÖNYVISMERTETÉS: A KATYNI MÉSZÁRLÁS TITKA. GROVER FURR KÖNYVE
