Grover Furr: A katyni mészárlás titka: a bizonyítás, a megoldás
Ismerteti: Raj Sahai
Grover Furr New Jersey-ben, a Montclair College-ben tanít. A Szovjetunióról, az 1924-53. közti Sztálin-időszakról szóló könyvek szerzője. A médiában “revizionista történésznek” nevezik, mert a könyvei [1] egészen eltérő történelmet tárnak fel attól, amit általában ábrázolnak a történészek, különösen az USA-ban és az UK-ban. Az új könyvében egy régi vitával foglalkozik, amelyet régen eldöntöttnek gondoltak: azoknak a lengyel hadifoglyoknak a tömeges legyilkolásával, akik szovjet fogságban voltak a Lengyelország elleni 1939-es háború után, amelyben az akkor létezett országot nyugatról Németország, keletről pedig a SZU megtámadta és elfoglalta.
Stephen Kotkin is megjegyzi nem régi, háromkötetes Sztálin-életrajzában Katynnal kapcsolatban: “Március 5.-én (1940) a Politburo nevében, Sztálin jóváhagyott egy trojkát – háromtagú bíróságot – és “különleges eljárást” 21,857 elfogott vagy letartóztatott lengyel tiszt, civil tisztviselő és értelmiségi kivégzésére. Vorosilov, akinek a lengyel hadjáratban fel kellett adnia a hadifoglyok feletti hatáskörét Berija javára, szintén szignálta a kivégzési rendeletet, a félelmetes Molotovval és Mikojannal együtt. A lengyel hadsereg tisztjeit – akik között etnikai ukránok és zsidók is voltak – több színhelyen gyilkolták meg, köztük a Szmolenszkhez közeli katyni erdőben.” [2]
Kotkin nem tért el a Katynra vonatkozó uralkodó, az USA-ban és az UK-ban régen fennálló konszenzustól. Úgy látszott, hogy az ügyet lezárták, de Grover Furr élesen szembefordul ezzel a konszenzussal a könyvében. Furr nem tagadja a mészárlás tényét, de vizsgálja a kérdést: a SZU volt-e az elkövető?
Ő nem az első, aki kétségbe vonja a bűnös kijelölését. Az 1990-es évek közepétől kezdve több orosz szerző kezdte kétségbe vonni a hivatalos verziót [3]. Grover Furr-nek a katyni mészárlásról írott könyve [4] abban egyedülálló, hogy csak olyan bizonyítékokat használ fel, amelyeket nem lehet kiagyalni és beépíteni, és csak olyan forrásokból származó bizonyítékokat, amelyek nem a saját tézisüket és következtetéseiket támogatják az ügyben. Ő ezt “megcáfolhatatlan” bizonyításnak nevezi. Ilyen bizonyítás alapján és logikus elemzéssel arra a következtetésre jutott, hogy a mészárlást a németek követték el és propaganda céljából vádolták meg vele a szovjeteket. Furr folyékonyan beszél oroszul és lengyelül is olvas.
Gorbacsov és Jelcin szovjet politikusok 1990-1992-ben a Szovjetunió nevében elfogadták a lengyel hadifoglyok meggyilkolásának a vádját. Jelcin 1992-ben Lech Walesa lengyel elnöknek egy “1. sz. zárt csomagnak” nevezett, szigorúan titkos dokumentumot adott át, amely magába foglalta az NKVD-főnök Berija javaslatát a hadifoglyok kivégzésére, a Politburo-tagok, köztük Sztálin szignójával. Itt volt hát a “füstölgő fegyver” a katyni ügyben! De a mélyebb kérdés az: valódiak-e ezek a dokumentumok vagy hamisítottak?
Furr azt állítja, hogy ő sokáig “agnosztikus” volt abban a kérdésben, ki követte el a katyni mészárlásnak nevezett gyilkosságokat. Az ő számára nem az 1990-es években megjelent, a katyni következtetéseket kétségbe vonó orosz írások nyitották meg újra az ügyet, hanem egy új felfedezés: egy közös lengyel-ukrán csapat régészeti ásatása 2011-ben, Ukrajnában, amely új anyagi bizonyítékokat talált. Furr korábbi, Sztálin történetére vonatkozó kutatása feltárta, hogy Hruscsov sokat hazudott Sztálinról [5]. Katyn is hazugság lehet, Gorbacsové és Jelciné, hamisított dokumentumok felhasználásával az “1. sz. zárt csomagban”?
A hadifoglyok elleni tömeggyilkosság vádja azért fontos, mert ez segítette az antikommunistákat azzal vádolni a Sztálin vezette Szovjetuniót, hogy ugyanolyan kegyetlen és gyilkos volt, mint a Hitler vezette náci Németország. Nagyon fontos ezért a szocializmus jövője számára megismerni az igazságot Katynról.
Furr módszere ebben a könyvében korábbi dokumentumok kritikai vizsgálata. Ezek: (1) a kormány által kinevezett kutatók 1943. évi német jelentése; (2) a szovjet Burdenko-bizottság 1944. januári jelentése; (3) az “1. sz. zárt csomag” (a továbbiakban ZCS1), amelynek egy másolatát Borisz Jelcin orosz elnök Lech Walesa lengyel elnöknek adta át 1992 októberében; és (4) a 2011. novemberi közös lengyel-ukrán régészeti jelentés az ukrajnai Volodymyr-Volyinsky-ban végzett ásatásokról és ezzel összefüggő dokumentumok 2010-2013-ból.
Csak német töltényhüvelyeket találtak és erről számoltak be az 1943. évi német jelentésben is. A jelöléseik szerint mindet német gyárakban állították elő 1930-ban és 1931-ben. Ez probléma is volt a náci propaganda számára, amelyet azzal a magyarázattal oldottak meg, hogy a szovjetek is használtak a Németországgal kötött kereskedelmi egyezményük keretében szállított német lőszert mielőtt 1941 júniusában megkezdődött a két ország közti háború.
Az 1943. évi német jelentés nem említett szovjet töltényhüvelyeket. Két tény: (a) csak német töltényeket használtak ezrével ezen a színhelyen és (b) ezeket 1931-ben gyártották, kilenc évvel az előtt, hogy a németek a szovjeteket vádolták meg a mészárlással. Ezek gyanúra adnak okot. Persze, a szovjetek, akik 1940 előtt sok saját töltényt gyártottak, használhattak szándékosan korábban vásárolt német lőszert, hogy hamis bizonyítékot kreáljanak Németország ellen, de miért gondolták volna akkor, 1940-ben, hogy őket majd megtámadják és megszállják ezen a területen? Végül is, az 1939 nyarán kötött “Molotov-Ribbentrop megnemtámadási paktum” még egyéves sem volt! A katyni tömegsírokról szóló német jelentés egy olyan lengyel tiszt nevét is tartalmazta, aki az NKVD (orosz) fogolyjegyzékében [6] szerepelt egy fogolytáborban, Osztaskovban, amely sokkal messzebb van Katyntól, mint a Mednoe tábor (Tver közelében), a lengyel hadifoglyok tömegsírjainak másik színhelye.
Az NKVD jegyzékei a táborokból máshová szállítandó lengyel hadifoglyokról a németek kezébe kerültek, de ezekben nem voltak utasítások a kivégzésükre. A német jelentésben volt egy fogolyjegyzék egy még távolabbi táborból is Sztarobel’szknél (Ukrajna). Értelmetlen lett volna a szovjetek számára foglyokat szállítani távoli táborokból Katynba, hogy ott megöljék őket, amikor voltak közelebbi helyszínek, ahol kivégezhették és eltemethették őket.
Valószerűbb, hogy 1940-ben három táborból Szmolenszkbe küldték ezeket a foglyokat útépítési munkákra, mint a szovjetek magyarázták, ahol 1941-ben az előre nyomuló német hadsereg kezébe kerültek, megölték és tömegsírokba temették őket Katynnál és másutt. Furr arra következtetett, hogy ez a két tény: a német lőszerek és a Katynnál eltemetett, három táborból érkezett foglyok, romba dönti az 1943. áprilisi német jelentés hihetőségét.
Nyugaton figyelmen kívül hagyták a Burdenko-bizottság jelentését, feltehetően, mert úgy látták, hogy inkább a SZU-t védelmezi, mint az igazságot keresi. A katyni tömegsírokban, három lengyel fogoly holttestén olyan dokumentumokat találtak, amelyeknek a dátuma későbbi volt, mint a meggyilkolásuké a német jelentés szerint, azaz 1940. április-májusban. Egyikük Zigon Tomaz fogoly volt, aki egyik szovjet szállítási jegyzékben sem található. Furr őt Ukrajnába helyezi, ahol letartóztatták és a sztarobel’szki táborban kellett tartaniuk. Megtalálták a felesége 1940. szept. 12.-I keltű levelét, amely a holléte felől kérdezi az orosz hatóságokat. Ezt a levelet a holttestén találták, és a Burdenko-bizottság által gyűjtött anyagban volt.
Ez azt jelenti, hogy az élők sorában volt legalább 1940. szept. 12.-ig, így valószínűleg a németek vagy ukrán nacionalista szövetségeseik ölték meg az után, hogy a németek elfoglalták Ukrajnát 1941 júniusában. Ezt a bizonyítékot azonban a Burdenko-bizottság nem használta fel, mivel Zigon személyazonosságát akkor meggyőzően nem állapították meg.
Furr az, aki megállapította az azonosságát a könyv harmadik fejezetében. Ez az egyik példája annak, amit Furr “cáfolhatatlan” bizonyítéknak nevez, mivel a szovjetek nem használták fel, és azóta Furr tudta megállapítani ennek a fogolynak az azonosságát.
Az “1. sz. zárt csomag” (ZCS1) az a bizonyíték, amely megerősítette a SZU bűnösségét, legalább is a nyugati burzsoá értelmiségiek és a lengyelek vonatkozásában. Ez tartalmazza Berija 1940. március 5.-i, a Politburonak írott memorandumát, amely szerint az NKVD által a táborokban a hadifoglyokról gyűjtött információ mutatja, hogy ők aktív szovjetellenes konspiráció részesei voltak még a fogolytáborokban való internálásuk idején is, együttműködve a táborokon kívüli, más ellenségesekkel. Azt javasolta, hogy az összes foglyokat egy trojka – három bíróból álló törvényszék – vizsgálja meg, feltehetően egyenként, és a bűnösnek találtakat lőjék agyon. A ZCS1-ben a Politburo 1940. márc. 5.-i üléséről is voltak dokumentumok, és egy kézzel írott, Selepin KGB-elnök által szignált levél is, amely javasolta a Politburo 1940. márc. 5.-i határozatával összefüggő összes iratok megsemmisítését. (Az NKGB [7] nevét KGB-re [8] változtatták, az NKVD-ből MVD [9] lett. Berija mind az MVD-nek, mind az NKVD-nek a vezetője volt.)
Selepin a KGB főnöke volt 1958 decemberétől 1961 novemberéig, azaz míg Hruscsov hivatalban volt mint a Kommunista Párt főtitkára. A levél nem eredeti volt, hanem karbon másolat. Hamisítottnak látszik. Furr megjegyzi, hogy a dátumát a bal felső részén 1940. márc. 5.-ről 1959. febr. 27.-re változtatták. Alul gépelt J. Sztálin látható, de az elütő, mivel a karbon másolat betűi vastagabbak és sötétebbek, Furr szerint, aki azt is észrevételezi, hogy alul az SZKP KB pecsétje annak a régebbi nevét tartalmazza. A párt nevét 1952 októberében változtatták meg, így ennek az 1959. évi dokumentumnak a párt új nevét tartalmazó levélpapíron kellett volna lennie.
A dokumentumok hamisítványoknak vagy legalább megbabráltaknak látszanak, így bizonyítékként nem megbízhatóak. Sok olvasó emlékezni fog a vitára Lenin un. “végrendeletéről”. De, tekintve a Sztálint Hruscsovtól elválasztó politikát, és azt, hogy Hruscsov sokat hazudott Sztálinról [10], ezek a dokumentumok nem fogadhatók el annak a meghatározó bizonyítékaként, hogy egy ily nagy háborús bűncselekményt – több mint 10,000 hadifogoly meggyilkolását – Sztálin szentesítette. A bűncselekmény más, anyagi bizonyítására kell törekedni, és ha az összhangban van ezekkel a dokumentumokkal, akkor lehetnek azok hihetők. Furr kutatása eleget tesz ahhoz, hogy megkérdőjelezze ezt a bizonyítást, de nem bizonyítja meggyőzően, hogy az hamisítvány [11].
A lengyel-ukrán régész kutató csapatnak a lengyel határhoz közeli Volodymyr-Volynsky városban, Ukrajnában, 2011-ben és 2012-ben feltárt leleteiben Furr olyan bizonyítékot talált, amely szerinte nem lehetett fabrikált. Az egyik tömegsírban két rendőrjelvényt, valamint 1941-ben gyártott német töltényhüvelyeket találtak. A két ember egyike a fém jelvénye szerint Josef Kuligowski volt, akit – úgy vélték – a Szmolenszkhez közeli katyni erdőben, 1940-ben gyilkoltak meg és temettek el, feltehetően a szovjetek. A másik jelvény Ludwik Malowiejski-é, egy magasabb rangú rendőré volt. Kuligowski rajta volt azoknak a szovjetek által készített szállítási jegyzékén, akiket Kalininbe készültek küldeni az Osztaskovban lévő szovjet fogolytáborból, és a szovjet NKVD-s szállítási jegyzéke szerint őt Szmolenszkbe küldték, de a rendőrjelvényét a Szmolenszkhez közeli Katynnál lévő tömegsírok helyett Volodymyr-Volynsky-ben találták meg, több mint 500 mérfölddel délebbre a mai Ukrajnában lévő Katynnál.
Mint Kuligowskiról, Malowiejskiről is azt állították, hogy a katyni mészárlás áldozata volt. A holttestét valószínűleg tömegsírba temették Mednoe-nél, Kalinin (Tver) közelében. A “hivatalos” narratíva szerint feltehetően a szovjetek lőtték agyon. Furr úgy értékeli, hogy ez a bizonyíték megingatja az elfogadott bölcsességet, amely szerint a szovjet biztonsági erők ölték meg mindkét lengyel tisztet. Ezen felül, az e helyszínen azonosított összes holttestek azokéi voltak, akiket 1941-ben lőttek agyon, amint ezek a kutatók megállapították, és ez a terület Furr szerint 1941 júliusa óta német ellenőrzés alatt volt.
Ugyanebben az ásatásban német töltényhüvelyeket találtak, amelyek közül sokat 1941-ben, egy német gyárban gyártottak. Ugyanebben a gödörben két másik jelentős bizonyítékot is találtak: (a) a temetés módja a “szardíniapakolás” volt, a német halálbrigádok ismert módszere a tömeggyilkosságaik áldozatai számára; és (b) sok asszony és gyermek maradványai. Furr hangsúlyozza: nincsenek ismert példák arra, hogy szovjetek gyermekeket lőttek volna agyon és temettek volna tömegsírokba bárhol, a második világháború során.
A könyv más bizonyítékokat is tartalmaz, amelyek szintén azt a következtetést támasztják alá: nem a szovjetek ölték meg a lengyel hadifoglyokat. A szovjet magyarázat az volt, hogy őket útépítési munkára küldték a szmolenszki körzetbe, ahol a németek fogták el és ölték meg őket, és a holttesteiket tömegsírokba temették. Míg azonban nincs döntő bizonyíték arra, hogy a ZCS1 hamisítvány, addig a kétség fennmarad.
Ennek a könyvnek a fontossága az, hogy elegendő bizonyítékot szolgáltat kérdésessé tenni a régóta fenntartott nézetet, amely szerint a SZU ölte meg a hadifoglyok ezreit, ami kegyetlen aktus és háborús bűntett. Furr úgy hiszi, ő bebizonyította, hogy a SZU ebben nem vétkes, de én úgy gondolom, hogy sok olvasó számára ez nem meggyőző, noha legalább sikerült neki kérdésessé tenni a hivatalos következtetést.
A bizonyítékok mellett minden bűncselekvényben kérdés a motiváció is. A Sztálint vádlók azt állítják, hogy a lengyel tisztek meggyilkolásának ideológiai okai voltak: ők ellenséges osztályhoz tartoztak, nem lehetett rávenni őket az átállásra, ezért megsemmisítették őket.
De akkor mi magyarázza a német tábornokok és mások ezrei életének a megőrzését, akik megadták magukat Sztálingrádnál? A SZU-ban foglyul ejtett húsz német tábornok tért vissza Németországba a háború után. Köztük volt Friedrich von Paulus tábornagy, aki tíz évet töltött szovjet fogságban, ott áttért a kommunizmusra és a szabadon eresztése után 1953-ban azt választotta, hogy Kelet Németországban éljen. Természetes okokból halt meg 1957-ben. Ott volt Arthur Schmidt tábornok is, von Paulus törzsének a főnöke, akit a szovjetek 1943. jan. 31.-én ejtettek foglyul Sztálingrádnál. 1955-ben bocsájtották szabadon, ő egy megkeseredett ember volt, megátalkodott náci maradt. 1987-ben halt meg, 32 évvel a szabadulása után. Nos, ha még a legmagasabb rangú német katonatiszteket sem lőtték agyon és temették tömegsírokba, akiknek a SZU elleni hadjárata megsemmisítő jellegű volt, – és a vérontás Sztálingrádban bizonyosan hatalmas volt – miért kezelték volna másként a szovjetek a lengyel hadifoglyokat, akik csak a lengyel területet védték? De az antikommunista propagandában a lényeg: megtalálni Sztálin “nagy bűntettét”. Ez hát a motiváció, nem Sztáliné, hanem azoké, akiknek az állítása szerint Katyn egy Sztálin által elrendelt mészárlás volt.
A motiváció kérdése a németekre nézve is felmerül, ha ténylegesen ők ölték meg a lengyel hadifoglyokat, mint Furr állítja. Miért tették ezt, a helyett, hogy katonákként használták volna fel őket a SZU ellen? A második kérdés: miért nem vádolták a nácik a SZU-t 1941-ben a katyni mészárlással, és e helyett a várakozás mellett döntöttek 1943-ig, azaz a sztálingrádi összeomlás utánig? A könyv nem veti fel e két kérdés egyikét sem. Furr módszere bizonyítékalapú, ami kizárja a spekulációt, így ő nem vitatja ezt a könyvében. De ezek a kérdések mégis fontosak. Így, talán ez a könyv egyik gyengesége. Másrészt, a németek sok tömeggyilkosságot követtek el, sokak ellen, az országban és azon kívül. Ha ezeket a hadifoglyokat is halálba küldték, az nem nagyon meglepő.
A könyv nagyon lebilincselő és a Furr által alkalmazott analitikus módszer nekem nagyon szigorúnak tűnik. Amióta csak a szocializmus hatalomra került, a két rendszer közötti harc kérlelhetetlen és minden területre kiterjedő, az eszmék harcára is, benne a történelemre. Akiknek a meggyőződése szerint Sztálin egy gyilkos zsarnok volt, azokat nem fogja meggyőzni ez a könyv sem, de a nyílt gondolkodásúaknak Furr megmutatta, hogy Katyn hivatalos elfogadott története nagyon is kétséges.
Záró jegyzetek
[1] ‘Khrushchev Lied’, ‘The Murder of Sergei Kirov’, ‘Blood Lies’, ‘Trotsky’s Amalgams’, ‘Leon Trotsky’s Collaboration with Germany and Japan’, ‘Yezhov Vs. Stalin’, and ‘Katyn Massacre’.
[2] Lásd ‘Stalin: Waiting for Hitler’ by Stephen Kotkin, Penguin Press, New York 2017, page 744-5
[3] Iurii Mukhin in his 1995 book Titled ‘Katynskii Detectiv’ (The Katyn Mystery) quoted by Furr: https://msuweb.montclair.edu/~furrg/research/furr_katyn_2013.pdf
[4] 258 oldalt tartalmaz, hivatkozásokkal és függelékekkel.
[5] Lásd ‘Khrushchev Lied’ by Grover Furr, July 2011, Erythros Press and Media, LLC
[6] Az NKVD a Belügyi Népbiztosság rövidítése.
[7] Állambiztonsági Népbiztosság volt a szovjet titkosrendőrség, felderítés és elhárítás neve. 1941. febr. 3. és 1941. júl. 20. között létezett, majd 1943-ban ismét, mielőtt Állambiztonsági Minisztériumnak nevezték el.
[8] Állambiztonsági Bizottság 1954-től 1991-ig.
[9] Az Orosz Federáció Belügyi Minisztériuma. Az elődjét I. Sándor cár alapította 1802-ben.
[10] Lásd ‘Khrushchev Lied’ by Grover Furr, ahol Furr kimutatja, hogy Hruscsov majd minden vádja Sztálin ellen az 1956-os titkos beszédében – hazugság.
[11] Oroszországban sokan, sok kérdést tettek fel a ZCS1 bizonyítékairól. Lásd http://katynmassakern.blogspot.com/2010/07/katyn-49-signs-of-falsification-of.html
A könyv kiadója: Erythros Press & Media, 2018 P.O. Box 291994, Kettering, Ohio 291994; Az ára: US$20.00
(Ford. Szende Gy.)
Még Katynról - a fodító megjegyzései
