 |
| Petro Porosenko ukrán elnök a parlament ülésén, a hadiállapot bevezetését követelve (Reuters / Valentyn Ogirenko) |
Első pillantásra úgy tűnik, hogy az Azov tengerre belépni próbáló három ukrán hadihajó elfogása Oroszország által követi az annektált Krím Félsziget ellenőrzése megszilárdításának ismerős mintáját. A közelebbi vizsgálat azonban azt mutatja, hogy itt sokkal több történik, mint egy tranzitjogokról folytatott vita.
Tüzet nyitva az ukrán hajókra, Oroszország megsértette az Azov tenger együttműködéses használatáról 2003 decemberében kötött egyezményt, amely világosan biztosítja bármelyik ország mind katonai, mind kereskedelmi hajóinak akadálytalan áthaladását. Washington és más nyugati fővárosok ezt azonnal elítélték.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez az egyezmény kifejezetten kötődik a két ország közötti 1997. évi barátsági szerződéshez. Valóban, amikor Ukrajna ez év szeptemberében kilépett ebből a szerződésből, sok ukrán jogi szakérő figyelmeztetett, hogy ez ténylegesen alá fogja ásni Ukrajna jogállását határviták esetén. Októberben ezért Petro Porosenko ukrán elnök egyoldalúan direktívákat bocsájtott ki, amelyek kijelölték Ukrajna új határait az Azov és a Fekete tengeren.
Kevéssé figyeltek akkor arra, hogy ezek láthatóan “egy terjedelmes titkos részt is tartalmaztak a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak szóló direktívák formájában”, 30 napon belüli végrehajtásra.
Itt válik érdekessé az elnök reagálása a legutóbbi incidensre. Az orosz katonai akció után Porosenko néhány órán belül összehívta a katonai kabinetjét, országos hadiállapotot javasoltatott vele, és a Radától (Ukrajna parlamentje) annak jóváhagyását követelte. Más válság – még orosz csapatok jelenléte sem a Donbasszban és a Krímen – sosem váltott ki ilyen drákói választ. Ezért a döntés ezt tenni most, az elnökválasztási kampány kezdetekor, hatalmas gyanút ébresztett.
Most először került szembe az elnök széles politikai koalícióval. Ukrajna három volt elnöke intézett nyílt levelet a parlamenthez, azt mondván, hogy a hadiállapot akár csak megfontolásának is az egyedüli oka a közeli választás, amelynek során “a társadalom többsége úgy hiszi, hogy ilyen módon fogják korlátozni a demokráciát.”
Egy nem régi online interjúban Nyesztor Sufrics ellenzéki képviselő leírja, hogyan rohamozta meg betű szerint a Radikális Párt vezetője, Oleg Ljasko és az esélyes vezető elnökjelölt, Júlia Tyimosenko az emelvényt, ahol Porosenko beszélt, követelve a megszavazandó hadiállapot-rendelet szövegének a megtekinthetőségét. Amikor Porosenko azt válaszolta, hogy “ csak szavamra kell elfogadniuk”, a gyűlés az elnök lehurrogásával és személyes sértésekkel bomlott fel.
Az elnök jelenlegi politikai helyzetének a jele, hogy nem tudta keresztül vinni a javaslatát a parlamenten, amelyet jórészt az ő nevét hordozó párt irányít. Egy egységes front megőrzése és az elnökség méltóságának megmentése érdekében kompromisszumot javasoltak és egy Porosenko és Angela Merkel közti sietős telefonálás után el is fogadtak. Porosenko kénytelen volt a hadiállapot javasolt időtartamát két hónapról egyre rövidíteni és az országnak csak tíz régiójában engedték bevezetni azt. Arra is rákényszerült, hogy megállapítsa az elnökválasztás szigorú dátumát: 2019. márc. 31.
Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy ezt a legutóbbi konfliktust Oroszországgal speciálisan arra tervezték-e, hogy megtámogassák Porosenko zuhanó politikai szerencséjét, de ha igen, úgy, mint sok más kezdeményezése – az orosz nyelv nyilvános használatának korlátozása, a kanonizált Ukrán Ortodox Egyház állami támogatásának megvonása és új “nemzeti egyházzal” való felváltása, a kisebbségek saját nyelvű oktatása jogának megnyirbálása – úgy tűnik, ez is az arcába robbant. Ha Oroszország most nem támadja meg ténylegesen Ukrajnát, Porosenkot széles körben gúnyolni fogják indokolatlan félelmek és politikai káosz keltéséért a választások előtt.
Sufrics ellenzéki vezető diadalmasan deklarálta, hogy a parlament visszaverte azt, amit ő Porosenko “Pinochet-forgatókönyvének” nevezett. A csatának azonban még messze nincs vége, és már új hegeket hagyott az ukrán politikai tájképen. E “győzelem” eredményeként, az ország egyharmadán minden politikai tevékenységet legalább egy hónapra felfüggesztenek. A köz-, magán és gazdasági tevékenységre a korlátozások terjedelmes körét vezetik be, köztük a helyi médiafiókok katonai cenzúráját. Porosenko számára kedvezően, a hadiállapotba kerülő terület közel teljesen egybeesik az ellenzéki tömb politikai bázisával. Ugyancsak itt a legerősebb az Ukrán Ortodox Egyház (Moszkvai Patriarchátus), a legkiterjedtebb a kereskedelem Oroszországgal, uralkodó az orosz nyelv használata és Porosenko politikai népszerűsége közel nulla.
Mégis nehezen elképzelhető, hogy bármelyik nyugati vezető nagyon hangosan panaszolna ebből bármit. Mivel a saját oroszellenes retorikájuk csapdájába estek, a párbeszéd Oroszországgal a Krímről vagy bármi másról, egyértelműen kizárt. Félve az orosz agresszió elnézésének vádjától, nem tudják megzabolázni a konfrontáció eszkalálására irányuló ukrán erőfeszítéseket sem. Ennek következtében, az ellenségeskedések a régióban csak fokozódhatnak, amíg a nyugati vezetők meg nem kérdik maguktól, vajon az ukrán érdek a konfliktusban Oroszországgal valóban egybeesik-e a sajátjukkal.
Nicolai Petro a béke és erőszakmentesség „Silvia Chandley” professzora Rhode Island Egyetemén. 2013-14-ben Fulbright Tudós volt Ukrajnában, és az „Ukrajna válságban” (Routledge, 2017) szerkesztője.
(Ford. Szende Gy.)
