Gorbacsov és peresztrojka. 1989-es plakát

A SZU volt elnöke, Mikhail Gorbacsov, a The New York Times-ban megjelent cikkében bírálja az USA kormányának a jelenlegi magatartását a nukleáris fegyverek ellenőrzésének, a nemzetközi egyezmények teljesítésének, a világproblémák katonai erővel való megoldásának a kérdéseiben.

Furcsa lenne, ha a kialakult körülmények között csak hallgatna. És mintha helyes kijelentéseket tenne…De ad-e valamit az álláspontja a politikai helyzethez a problémákkal kapcsolatban, amelyek ma Európában és az USA-ban fennállnak? Egészében, semmit sem ad.

Oroszországban – különösen nem. Oroszországban, nagyon sokak számára, Gorbacsov egyszerűen áruló. Az adott esetben, mivel eddig felette bíróság nem ítélkezett (de remélem, hogy még fog, mint más vezetők felett is, akik 1990-1991-ben megszegték az esküjüket, a Szovjetunió törvényeit és szolgálati kötelességeiket), a kifejezést morális értelemben használom. De politikailag is indokolt megvetni a véleményét. Emlékeznek arra, hogy 1996-ban M. Gorbacsov megpróbált részt venni az Orosz Federáció elnökválasztásában? Hány szavazatot gyűjtött össze? 0,51 százalékot! Íme, országunk ennyi polgára értékelte őt mint állami személyiséget, kedvezően. A hibahatár szintjén.

De maga M. Gorbacsov a SZU késői történetében egyáltalán nem volt a hibahatáron belüli. Sokan voltak akkor olyanok, akik összeolvadni kívántak a Nyugattal (és kivel jobb összeolvadni, ha nem az USA-val?), „átfolyni” a kapitalizmusba, de legalább a Nyugat számára kellemes partnerré válni. Volt a SZU „elitjének” olyan „kifinomult” válfaja is, amely úgy képzelte, hogy a szocializmus elvetése lehetővé teszi a Nyugat Európához fűződő kapcsolatok aktivizálását, szövetkezni vele és e szövetséggel legyőzni az USA-t. Álmodozók…És országunk nemzetközi tevékenységének hány fontos állását adták fel ilyen álmokért! A belső bomlásról most nem is beszélek: ez a téma persze összefügg a külpolitikával, de rászolgál a külön részletes tárgyalásra.

Gorbacsov Reagen kaliforniai ranchán, 1992-ben

Oroszország e rossz szellemeinek az örökösei azonban jelenleg is nagyon aktívak, noha úgy tűnik, hogy a felelős állampolgárokból, hazafiakból, helyes nemzeti öntudatú emberekből mindennek undort kell kiváltania.

E téren működvén, M. Gorbacsov teljesen aláásta országunk állásait Közép és Kelet Európában, és jelentős mértékben a Balkánon. A háború a volt Jugoszláviában szintén összefüggött a SZU feloszlásával, tehát ugyancsak az ő „érdemei” közé sorolandó.

A NATO a Baltikumban van, és hamarosan Grúziában és Ukrajnában is lehet. Ez is az ő működésének az eredménye. Ő erre azt mondja, hogy az idősebb Bush és ott még valaki más is megígérte neki, hogy a NATO nem fog keletre mozdulni…De hát ő nem kisfiú, hogy a politikában a csupasz szónak higgyen!

A viszony az oroszokhoz és Oroszországhoz Lettországban, Litvániában és Észtországban szintén az ő tragikus „örökségének” a része. És a baltiakat, Gorbacsov preferált partnereit a Szovjetunió szétrombolásában, mások is követték. A szétszakított és megalázott orosz nép a volt szovjetköztársaságokban és magában Oroszországban ezt nem bocsájtja meg neki.

És mekkora károkat okozott a SZU lerombolása és a helyi hatalom ruszofób politikája maguknak a vezető népeknek a SZU volt köztársaságaiban, mekkora csapásokat mértek a mentalitásukra, kultúrájukra, demográfiai helyzetükre! Csak most kezdenek némelyek kijózanodni és kiszabadulni ebből.

A SZU szétrombolása következtében országunk pozíciói súlyosan károsodtak Ázsiában, Afrikában, Latin Amerikában. És nemcsak a mi pozícióink, hanem mindazoké, akik alkotó módon viszonyulnak a világhoz – nem fogyasztó módon, mint jelenleg a Nyugat, (és nem csak a globalisták), hanem megőrző módon.

Gorbacsov alatt országunk konkrét, élő barátai és hívei sokaságát árulta el az NDK-ban, a Varsói Szerződés más országaiban, nyugaton és világszerte. Éppen az ő politikája vezetett a SZU szétrombolása után az Unió megőrzésének hívei között is áruláshoz a volt köztársaságokban.

Mindez előre meghatározta az erőviszonyokat a mai világpolitikában, lényegesen korlátozta azoknak a lehetőségeit, akik készek harcolni az – Alekszandr Zinovjev szerint – a világ amerikanizálása, globalizálása és nyugatosítása szülte romboló tendenciák ellen.

Kína nem lépett Gorbacsov útjára. Látjuk, hol tart ma Kína, és hol Oroszország és a SZU más volt köztársaságai. Kubának többszörösen nehezebb volt, de kitartott.

Már néhány éve, hogy hazánk kezdett megszabadulni annak a következményeitől, amit tettek vele; nem egyedül Gorbacsov, de az ő legaktívabb, érdekelt részvételével. Neki is célszerű lenne feltenni Vlagyimir Putyin ismert, valamiért csak a Nyugatnak feltett kérdését: „Értik legalább, hogy mit tettek?”

Mennyire kell megosztani Mikhail Gorbacsov anti-érdemeit Borisz Jelcinével? Nézetem szerint az arány 2/3:1/3. Jelcin, úgy gondolom, Gorbacsovtól eltérően, sokszor valóban nem tudta, hogy mit csinál. Bár, az Orosz Federáció első elnöke romboló politikájának az alapját lényegében ugyanazok az érzelmek képezték, mint a SZU első és utolsó elnökéét.

Mikhail Gorbacsov és Borisz Jelcin 1990-ben

Gorbacsov Amerika- és Nyugat-barát politikájának következtében nagyon súlyosan károsodtak országunk védelmi lehetőségei, konkrétan a nukleáris potenciálja. Ennek megfelelően, károsodtak a politikai lehetőségeink is a világ biztonságának és stabilitásának fenntartására megfelelő nemzetközi jogi megállapodások révén. Ez az alapvető oka az USA jelenlegi politikájának. Hogy ne kezdődjön “új fegyverkezési hajsza”, ami miatt ma Gorbacsov aggódik, a “régit” kellett volna másként befejezni.

Nehéz lesz helyreállítani azt, amit Gorbacsov és Jelcin alatt az amerikaiaknak odaadtak-eladtak. De más út, mint a helyreállítás, nincs. Jó, hogy a legutóbbi védelmi újításokból ítélve, a szovjet hadiiparosok perspektivikus tartalékkal dolgoztak. Helyreállítani azonban kevés; válaszul arra, amit az amerikaiak tesznek, még tovább is kell fejleszteni.

Visszatérve a kiinduláshoz – Gorbacsov cikkéhez a New York Times-ban – ezt mondom: Lehet, hogy ez kapóra jön Donald Trump ellenfeleinek az USA-ban (nem hiába publikálták éppen ebben az újságban). Bár – aligha. Azokat, akiket kijátszottak, akik szétzilálták a saját országukat, sehol sem tartják sokra, még annak az országnak az ellenségeinél sem.

A “régi” európai országokban Gorbacsov figyelmeztetései így vagy úgy, hallatszanak. De az újakban, megfigyeléseim szerint, nem kisebb megvetéssel viszonyulnak hozzá, mint nálunk, csak némileg másként: mint valami elhasználthoz és kidobotthoz.

És még: olvassa csak az ő elmélkedéseit a Nobel Békedíj bizottsága. Mi Oroszországban, ismétlem, nagyon is jól értjük, milyen „békét” hozott ő országunknak és a világnak.

(Ford. Szende Gy.)