Illusztráció: R Fresson

A májusi helyi választások alatt az ilfordi konzervatív pártszervezet kinyomtatott és terjesztett egy politikáról és elért eredményekről nem szóló röpiratot, amelynek ez volt a címsora: “Mit teszünk/tettünk a körzet/terület nevéért”. Ez hibásan emelt ki egy sablont. Lejjebb számozott pontok következtek, egy jegyzék azokról, amiket elért eredményeknek szántak. Így kezdődött: “1. téma. Megtettük: Háromsornyi szöveg arról, milyen témákat/projekteket/politikát valósítottak már meg, vagy hajtanak végre jelenleg vagy fognak majd végezni a körzetükben/ területükön.” Így folytatódott végig, a 4. témáig.

A Brexit népszavazás óta, a konzervatívok inkább egy mémhez való gyászos metaforaként viselték magukat, mint kormányzásra alkalmas pártként. May, ha nem köhög, akkor táncol. Ha a pártkonferencia jelszava nem esik le a falról a beszéde alatt, akkor a 2015-ös “Biztonság, Stabilitás, Lehetőség” mellé ebben az évben csak a “Lehetőséget” helyezi. Miniszterek beszélnek a közel üres konferenciacsarnokban, amely sokatmondóan egy nyüzsgő perem mellett van, ahol vezetésre pályázóké a fő szerep. Szónoki üresség, átírt meggyőződés és menedzselt spontaneitás tárul fel; csak egy üres héj marad ott, ahol egy politikai párt lehetne.

Mindössze három év alatt, azóta, hogy Jeremy Corbyn győzött a Labour¹ vezetőségválasztásán, átalakult a felfogásunk a szerepről, amelyet egy párt játszhat a politikai életben. Nem sokkal korábban a pártok a választói hatalomért álltak ki: bármi ennél kevesebb irreleváns volt, bármi ennél több – szükségtelen. Ez olyan cél volt, amelyet nem a tagok és a szavazók aktív elkötelezettsége révén kellett elérni, hanem a politikusok és azok tanácsadói, közvélemény-kutatók és marketing-szakemberek irányításával. Ha a részvétel zuhant, nőtt az elégedetlenség vagy szűnőben volt a bizalom, nem törődtek vele. (Paradox módon, sokan az Új Labour²-ben, akik a legszenvedélyesebben ragaszkodtak ehhez a krédóhoz, egyben a leghevesebb ellenzői az egyik legnyilvánvalóbb következményének: a Brexitnek.) A nyersen a választásokra redukált politika nem olyas valami volt, ami bevonja az embereket, hanem valami, amit rájuk kényszerítettek.

“A pártdemokrácia kora elmúlt”, nyilatkozta a néhai ír politológus, Peter Mair, az “Űr vezetésében”, amelyet 2013-ban publikáltak posztumusz, két évvel a halála után. “Noha maguk a pártok megmaradnak, annyira elszakadnak a szélesebb társadalomtól és a versenynek a jelentést annyira nélkülöző formáját folytatják, hogy többé nem látszanak képesnek fenntartani a demokráciát annak jelenlegi formájában.”

Corbyn vezetése alatt ez változni kezdett. Valóban, maga a vezetővé választása – ami kétszer állította teljesen szembe a tagokat a parlamenti frakcióval és kétszer vezetett a felülkerekedésükhöz – mutatja, hogy ő nem csak ügynöke ennek a változásnak, hanem a terméke is. A Labour tagsága megháromszorozódott, jelenleg 550000 körül van. Ami ilyen gyorsan nő és ilyen drámai módon változtat irányt, az kihívásokkal is találkozik. Sok új tag passzív; egyesek elsőbbséget adnak egy baloldali agendának a pártban; mások a pártot útnak látják a szociális aktivizmushoz a közösségeikben; egyesek pedig azért léptek be, mert meg akarnak szabadulni Corbyntól.

Corbyn mint vezető politikai hiteit és képességeit ezeken az oldalakon sokan vég nélkül vitatják, magamat is ide értve. De a lényeg itt nem ő, hanem a most általa vezetett és átalakított párt természete. Vannak persze egyesek, akik nem akarják ezt a disztinkciót vagy nem képesek rá. A Corbyn vezetését “kultusznak” bélyegzők azt állítják, hogy ez csak egy vak személyi odaadás bizonyítéka.

Ez sosem volt igaz, (noha azok, akik összetévesztik a Twittert a való élettel, eltéveszthetők a másként gondolkodásuk miatt). Az első megválasztásakor, 2015-ben Corbyn megnyerte a pártba 2010 előtt belépettek 44%-át és azoknak 49%-át, akik Ed Miliband vezetése alatt léptek be. Ez jelentősen több, mint bármelyik kihívójáé, és világos jele a párt iránya sokkal szélesebb és mélyebb változásának.

Bárhogyan is, ha ez egy kultusz, úgy az nem nagyon jó. A kultuszok, definíció szerint, a szoros fegyelem és tömeges ortodoxia testületei – ilyen volt az Új Labour. Ez semmiképpen sem a jelenlegi pártot írja le. Az idei pártkonferencián mély nézeteltérések voltak a Corbynt támogatók között – a Brexitről, egy második népszavazásról és a pártdemokráciáról.

Egyes választókörzeti küldöttek lehurrogták és lehordták a szakszervezeti vezetőket, amikor a párt demokratizálására irányuló javaslatokat felvizezték. A második Brexit népszavazás és egy bent maradási változat mellett és ellen érvelő felszólalók hasonló közbekiáltásokban és üdvözlésekben részesültek. Nem szükséges fokoznia a gúnyolódást annak az elismeréséhez, hogy ez világos módon eleven és elkötelezett vita volt. Az emberek érezték a tétet.

A Konzervatív Párt sokat tanulhatna ebből. A múlt héten az egész energia a hivatalos konferencián kívül volt. Ez sokat mond. Kevesebb tagjuk van, mint a Skót Nemzeti Pártnak, amely csak Skóciában működik. A Tory párt saját tavalyi elszámolásai szerint kétszer annyi adományt kaptak a halottaktól örökségi befizetések formájában, mint az élőktől. 2005 és 2013 között elvesztették a tagságuk felét. És a megmaradottaknak durván a fele szeretné visszahozni a halálbüntetést.

A választókat tekintve a tory-k még dominálnak. A legtöbb felmérés enyhe vezetésüket mutatja, kormányon vannak és tavaly a szavazati arányuk a legmagasabb volt 1983 óta. Azonban sebezhetők még a választási urnáknál is. 1992 óta csak egyszer szereztek többséget, és azt csak két évig tartották meg, amelynek során sikerült kiírniuk és elveszíteniük egy népszavazást.

De politikailag alig működnek. Szánalmasan elszakadtak a bázisuktól, az utóbbi időben a tagságuk növekedését elsősorban azok tették ki, akik a Chequers megállapodást³ ellenző belépők. A legtöbben nem azért léptek be, hogy részt vegyenek a politikában, hanem egy puccsra számítva. Emellett, mint az ilfordi választási pamflet, a párt alig több, mint egy politikát, vívmányokat vagy eszméket nélkülöző sablon.

A választási és a politikai terület persze összefügg. Egy megerősödött bázis nemcsak borítékokat küld és ajtókon kopog, hanem érvel iskolák kapuinál, kocsmákban és egyetemeken. Amikor függő (abszolút többség nélküli) parlamentünk van, amelyben 52 képviselő többsége kisebb ezer szavazatnál, és 11-et száznál kisebb többséggel választottak, ez dönthet.

A lényeg itt nem az, hogy a nemzetet jobban szolgálná egy jobboldalibb Tory párt – nem szolgálná jobban – de a politikai kultúránk számára előnyös lenne egy olyan Tory párt, amely elkötelezi a bázisát és inkább befogadja a vitákat, nem pedig elnyomja, hogy kapaszkodjon a hatalomba – ami jelenleg az egyetlen funkciója. A kormány keményvonalasok foglya, akiknek nincs ésszerű politikája, víziója vagy stratégiája, akik pontosan azért képesek boldogulni, mert a víziót nem éri próba és kihívás. A probléma nem csak az, hogy a farok csóválja a kutyát, de az is, hogy a kutyát kiherélték.

(Ford. Szende Gy.)