New Eastern Outlook, 2018. 10. 03.

Október 14-én az amerikai szélsőjobboldali szervezet, a The Heritage Foundation rendezvényén Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO-t örökös háborúra kész világkormányként írta le. Kijelentette, hogy a NATO „1949 óta a béke és stabilitás garanciája Európában”. Ténylegesen azonban csak háborút és katasztrófát hozott, s a béke és stabilitás valós garanciáit 1991-ig Európában a Vörös Hadsereg teremtette meg, amelynek visszavonulása lehetővé tette a NATO háborús gépezetének egészen az orosz határokig történő előretolását.

Persze, Stoltenberg számára az a Varsói Szerződés nem létezett, ami fontos volt, hogy szembeszálljon a Kelet-Európát és a Szovjetuniót fenyegető NATO-val. A Varsói Szerződés, a Vörös Hadsereg nélkül az amerikaiak és csatlósaik már régen keresztülgázoltak volna Európán a szabad vállalkozások urainak képviseletében, a tömegek számára ugyanazt a nyomorúságot hozva, amit azóta is okoztak. Az ENSZ sem jelenik meg Stoltenberg úr világképében. Egyáltalán nem létezik számára, ahogyan az el nem kötelezettek mozgalma sem, ami szintén jelentős szerepet játszott a be-nem-avatkozás, a nemzeti szuverénitás alapelveinek megteremtésében, valamint a különböző társadalmi és gazdasági rendszerek elismerésében és a nemzetközi jogelvek érvényesítésében.

A Szovjetunió támogatása a nemzeti felszabadító mozgalmaknak tette lehetővé a harmadik világ népeinek a gyarmati uralom alóli felszabadítását, ami a világtörténelemben a demokrácia legfontosabb előretörését jelentette. Mégis, Stoltenberg úr számára a népek gyarmati uralom alóli felszabadítása a „Szovjetunió agressziója” volt, miközben a NATO „olyan szövetség, ami stabil, szabályokon alapuló nemzetközi klíma megteremtésére törekszik, ahol a nemzetek fejlődni tudnak”. Ám ezen valójában a NATO-országok fejlődését értette.

A főtitkár akkor jelentette ki, hogy a NATO segítette „a demokratikus értékek, a szabad vállalkozás és a stabilitás terjesztését” több millió embernek Európa keleti részén, amikor ténylegese csupán a szocialista demokráciát helyettesítette kapitalista demokráciával, a dolgozók demokráciáját a tőke demokráciájával, a tőke segítségével és a tőke hasznára, valamint olyan országokban, mint Ukrajna, Irak, Afganisztán, Szíria, Irán, Venezuela, Nicaragua, és számos más országban, így Afrikában úgy lépett fel, hogy a NATO érdekeivel ellentétes helyi demokráciákat szétzúzza.

A „szabad vállalkozás” elősegítése a NATO országok tőkéjének szabad mozgását hivatott elősegíteni a világ népeinek akaratával szemben. A főtitkár a nukleáris fegyverekkel és felhasználásukra való készséggel büszkélkedett, és hozzátette, hogy az Európában lévő huszonnyolc amerikai támaszpont „nem csak Európa érdekét szolgálja, hanem lehetővé teszi az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy kiterjessze katonai hatalmát a tágabb Közel-Keletre és Afrikára.” Örömmel mutatott rá, hogy az USA afrikai parancsnoksága - amit készek lennénk a náci Wehrmacht Afrika Korps-ának hívni - nem Afrikában, hanem Stuttgartban, Németországban van és a nápolyi bázisú 6. haditengerészeti flotta a Barents tengertől az Antarktiszig teljesít őrjáratokat, miközben az Irakban, Szíriában és Afganisztánban megsérült szárazföldi erőit Németországban, Ramsteinben ápolják.

Majd a főtitkár megismételte az USA és a NATO álláspontját, hogy Afganisztán megszállása a NATO-szerződés 5. cikkelye alapján a kollektív védelem jegyében történt, amikor Afganisztánnak semmi, de semmi köze nem volt a New York-i incidenshez, valamint a NATO-szerződés ezen részének életbe léptetése az 1. cikkelybe ütközik, ami a NATO hatalmakat az ENSZ kartájának betartására hívja fel, megtiltva minden katonai akciót az egyes országok ellen, hacsak ahhoz a Biztonsági Tanács nem adja hozzájárulását.

Kijelentette, hogy a NATO egyetértése a katonai költségvetés növelésére „valós fejlődés” és hogy „ezzel a jó irányba tartunk”, s gratulált Donald Trumpnak a vezetésért. Kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy az USA és szövetségesei Afganisztánt örökre megszállva akarják tartani. Kijelentette, hogy „Emlékeznünk kell, hogy azért vagyunk Afganisztánban, hogy megakadályozzuk, hogy Afganisztán a nemzetközi terrorizmus biztonságos menedéke lehessen.”

Ez természetesen duplán is hazugság, ugyanis Afganisztán soha nem volt egyetlen NATO tagország ellen induló terrorista-támadás bázisa, sőt az országot az USA arra használta, hogy az 1980-as években terrorista támadásokat indítson a szovjet hadsereg és az afgán kormány ellen, ami a talibánok előretörésével járt, és éppen a NATO-hatalmak terrorizálták az afgán népet 17 éven keresztül. De ez az érvelés továbbra is ürügyet szolgáltat Közép-Ázsia folyamatos elfoglalására, valamint Oroszország, Irán és Kína hátba döfésére.

A beszédet követően az ENSZ Közgyűlésén a világ nemzeteinek elhangzott beszédei között a NATO-főnök, Trump elnök, megismételte Geirge Bush-nak a világhoz intézett fenyegetését, mondván: „Önök vagy velünk vannak, vagy ellenünk”. Szemünk előtt megjelenik erre, ahogy beszéde után önelégülten visszatér irodájába, s Charlie Chaplin Hitlerére emlékeztető módon úgy pörgeti meg a földgolyót, mintha az a saját játéka lenne.

Az amerikai világuralmi szándék alátámasztására a 2019-es amerikai védelmi költségvetés új magasságokba emelkedik, a hangsúly a nukleáris fegyvereken van, s ugyanakkor Észak-Korea gazdaságának szorongatásával az emberiség elleni bűncselekményt követnek el azzal, hogy a kis, büszke nemzeteket ráveszik, hogy mondjanak le nukleáris fegyvereikről ezzel védtelenné téve őket az USA támadásaival szemben, miközben egy szót sem szólnak az izraeli nukleáris fegyverekről vagy a palesztin területek izraeli megszállásról, sem pedig a Szíria elleni, amerikai patrónusok nevében fellépő állandó támadásokról.

Az USA 1,3 billió dolláros védelmi költségvetése nem csak észbontóan nagy pénz-fecsérlés, amit az amerikai állampolgárok számára jobb célokra lehetne fordítani, de a költségvetés szövegezéséből úgy tűnik, akik írták, más tudatállapotot eredményező kábítószert fogyaszthattak. Ugyanis az Áttekintés fejezet második oldalán ez áll:

„Ma az Egyesült Államok túljutott azon a sorvadási perióduson, amiben a Védelmi Minisztérium versenyelőnye erodálódott. Az Egyesült Államok megnövekedett globális zűrzavarral áll szemben, amit a hosszú távú, szabályoknak megfelelő nemzetközi rend csökkenése jellemez, ami sokkal bonyolultabb és sebezhetőbb biztonsági környezetet teremt, mint amivel az USA valaha is találkozott. A nagyhatalmak versengése, és nem a terrorizmus lett most az USA elsődleges nemzetbiztonsági aggodalma.

„Világosak annak költségei, ha ezt a stratégiát nem valósítjuk meg. Ha a Védelmi Minisztérium céljait nem érjük el, ez az USA globális befolyásának csökkenését jelenti, a szövetségesek és partnerek közötti összetartozás széthullását, valamint a piacokhoz hozzájutás lecsökkenését, ami az amerikai fejlődés és életszínvonal romlásához járul hozzá.”

Ebben a megfogalmazásban az első hazugság, hogy az USA katonai előnye erodálódna. Talán mondhatjuk, hogy technikailag elmaradhatott Oroszország, és talán Kína mögött is, de a katonák számában, anyagi ellátásban, támaszpontjaiban, hadihajóinak, repülőinek, tengeralattjáróinak számában, valamint a nukleáris fegyverek terén még soha nem jelentett nagyobb fenyegetést a világ számára.

A második hazugság, hogy az USA olyan globális káosszal szembesül, aminek megteremtéséhez semmi köze lenne, mert amivel szembesülünk, a mai globális káosz, teljes egészében az amerikaiak afganisztáni, iraki és szíriai inváziójának köszönhető, valamint az ukrán kormány megdöntésének és az ottani nácik támogatásának, a venezuela-i, nicaragaua-i, honduras-i, yemen-i kormányok megdöntésére irányuló kísérleteknek, továbbá az Osszétia elleni, az amerikai támogatást élvező grúz inváziónak, az orosz biztonsági erőket megtámadó csecsenek támogatásának, az észak-afrikai ún. „színes forradalmak” támogatásának, Líbia és Jugoszlávia szétzúzásának, az Oroszország, Észak-Korea és Kína elleni katonai, gazdasági és propaganda eszközökkel végrehajtott állandósult agressziónak, a török kormány elleni puccs támogatásának, sőt még a hű szövetségessel, Kanadával egyébként szolgálatkész viszonyok megzavarásának.

Az USA és NATO szövetségesei a nemzetközi törvényeket megvetéssel kezelik, intenzív propagandát folytatnak a saját népükkel szemben, hogy azok agymosottan támogassák bűnös akcióikat és megfélemlítsék őket „a terrorellenes háborújukkal”, lábbal tiporva a polgári szabadságjogokat. A törvény nem jelent semmit ezeknek a nemzet-vezető pszichopatáknak, akiknek jelszavuk „békét az erő útján” vagy az olyan eufemizmusok, mint „békét háborúval”.

De elárulják valós céljukat, amikor ezt mondják: „az USA globális befolyásának” csökkenése jelenti „a piacokhoz hozzájutás lecsökkenését, ami az amerikai fejlődés és életszínvonal romlásához járul hozzá.” Más szóval, az amerikai tőkések félnek profitjuk és életszínvonaluk elvesztésétől. A legkevésbé törődnek azzal, hogy a katonai kiadások állandóan csökkentik a tömegek életszínvonalát, amikor a gazdagok életszínvonalának támogatásáról van szó.

De ahogyan az USA az 1941-es olajblokádjával háborút provokált ki Japánnal szemben, megakadályozva, hogy Japán hozzájusson az energia-ellátáshoz, az USA jelezte, hogy mérlegel egy tengeri blokádot Oroszország ellen, ezúttal azért, hogy megakadályozza, hogy az oroszok hozzájussanak energia-hordozóik értékesítési piacaihoz. Az amerikai belügyminiszter, Ryan Zinke szeptember 28-án kijelentette, hogy Oroszországgal kapcsolatban „az Egyesült Államoknak meg van a képessége, hogy haditengerészetünkkel biztosítsuk a szabad tengeri utakat, és ha szükséges, akkor blokád alá helyezhetjük… annak érdekében, hogy energiahordozóik ne érhessék el piacaikat.”

Ennek a kijelentésnek nincsen azonban sok értelme, mert az orosz energia-export nagy része Európába és Kínába irányuló csőrendszereken történik, s nem tengeri úton, úgyhogy a tengeri blokád üres, sőt abszurd fenyegetés. Azonban Oroszország egyre több folyékony gázt szállít Kínába, Indiába, és Venezuelába, sőt az USA észak-nyugati szegletébe is a nemrég befejezett Yamal LNG üzeméből a szibériai Északi- tengeren át, aminek hatalmas kapacitása van arra, hogy az Oroszország északi részén kitermelt gázt finomítsa és exportálja. Az USA kész arra, hogy zsákutcába terelje a növekvő kínai és indiai piacokat, és meg akarja akadályozni a Venezuelába irányuló exportot, valamint természetesen nem örül annak, hogy az orosz földgáz megjelent az USA piacán, ahol az USA termelők nem tudják az igényeket kielégíteni. Úgyhogy a blokád fenyegetése valós, és megvalósulása esetén háborús cselekménynek számítana, éppúgy amint az iráni energiahordozó export leállítása is háborús cselekmény lenne.

Vagyis, a világ az energiaforrások és a piacok felosztásáért folyó háború peremére érkezett, egy olyan háborúéra, ami valójában évszázadok óta folyik, miközben annak következményeit a népeknek kell viselniük. És a tét a profit, mégpedig az ő profitjuk, de számunkra gyötrelem a következmény. Már a következő felvonásra készülődnek, ami már az örök háborúnak tűnik!

A szerzőről: Christopher Black toronto-i nemzetközi büntetőjogász. Egy sor nagyszabású háborús bűncselekmény tárgyalásában szerzett nevet. A közelmúltban publikálta regényét Beneath the Clouds (A fellegek alatt) címmel. Nemzetközi jogi, politikai tárgyú, valamint globális eseményeket tárgyaló esszéket ír a „New Eastern Outlook” számára.

Fordította: Kleinheincz Ferenc