Voltairnet.org, 2018. 09. 11.

A Fehér Ház képtelen kiszabadulni a szíriai háborúból. Trump elnököt korlátozza ebben mind a Rumsfeld-Cebrowski stratégiát követő, saját „stabil államot” hirdető nyilatkozata (ahogyan a New York Times szerkesztőségi cikke fogalmaz), mind pedig az izraeli, francia, brit és török szövetségeseinek újjáéledő ambíciói. Ezeknek az érdekeknek a logikája inkább a háborút mozdítaná tovább, mintsem megoldaná azt.

Powerpoint kivonat egy Cebrowski admirális által a Pentagonban 2003. július 23-án tartott konferenciáról. Balra, a mályvaszínben az övezetek, ahol az állami struktúrákat el kell pusztítani.

Bár a Fehér Ház és Oroszország megállapodott, hogy befejezik a dzsihadisták „helyettesítő” háborúját Szíriában, a béke még messze van. De vajon miért?

Miért folyik háború Szíria ellen?

Szemben a hét éve gondosan terjesztett propagandával, a Szíria elleni háború nem „egy rossz útra tévedt forradalom”. Már 2011 szeptemberében határozott erről a Pentagon, amit már több éve tervbe is vettek, és kétségkívül néhány nehézséget elismerve, elő is készítettek.

Egy évtizede készítették elő a háborút

Emlékeztetőül a háború előkészítésének főbb szakaszai:

• 2001. szeptemberében az Egyesült Államok hadügyminisztere, Donald Rumsfeld elfogadta Arthur Cebrowski tengernagy stratégiáját, miszerint a fél világ állami struktúráját le kell rombolni. A globalizált gazdaságú országokban az USA gyakorolja azon regionális természeti erőforrások feletti ellenőrzést, amelyek nem kapcsolódnak be a globális gazdaságba. A Pentagon ennek alapján nekikezdett a „Nagyobb Közel-Kelet” tervének kialakításába.¹

• 2003. december 12-én George Bush elnök aláírta a „Szíria felelősségre vonhatóságáról és Libanon szuverenitásának helyreállításáról” szóló törvényt. Ettől fogva az Amerikai Egyesült Államok elnökének jogában állt Szíria ellen háborút indítani a kongresszus jóváhagyása nélkül.^{2 3}

• 2004-ben, az Arab Liga tuniszi csúcsértekezletén Ben Ali elnök olyan határozat elfogadtatását kísérelte meg, ami felhatalmazta volna a Ligát, hogy erőt alkalmazzon azok ellen a tagok ellen, akik nem tartják be a Liga újólag elfogadott Emberjogi Kartáját.

• 2005-ben a CIA Libanonban megszervezte a színes „Cédrus-forradalmat”. Rafic Hariri szunnita vezető meggyilkolásával, és a libanoni keresztény elnök, valamint Szíria alavita elnökének megvádolásával szunnita felkelést akartak kirobbantani a Szír Békefenntartók ellen. Miután az amerikai haditengerészet késznek látszott Beirutban partra szállni, Szíria önként visszavonult és a feszültség ezzel feloldódott.⁴

• 2006-ban Dick Cheney megbízást adott lányának Liz-nek „Az iráni és szíriai politika, valamint ennek műveleti csoportja” dokumentum kidolgozására. Izrael támadást intézett a Hezbollah ellen annak reményében, hogy a támadásnak nem állnak majd sokáig ellen, azonban a művelet kudarcot vallott, és 33 napos küzdelem után Izrael kénytelen volt visszavonulni.⁵

• 2008-ban Washington ismét megkísérelt összetűzést kirobbantani Libanonban, aminek csúcspontján Fouad Siniora miniszterelnök minden belső kommunikációt megszüntetett az ellenállással és leállította a légi szállításokat Teheránnal. A Hezbollah ezt követően néhány órán belül lecserélte nyugati katonai rendszerét és minden infrastruktúráját.

• 2010-ben Washington elfogadta a „háttérből vezetés” stratégiáját. Az Obama adminisztráció a Líbia és Szíria elleni támadást Franciaországra, illetve az Egyesült Királyságra bízta. (A Lancaster House megállapodások alapján.)

• 2011-ben megkezdődtek a szíriai katonai műveletek.

Ezért abszurd a Szíria elleni háborúról, mint sui generis spontán eseményről beszélni.⁶

Közvetett háború

A Szíria elleni háború eredeti jellemzője az, hogy ugyan államok hirdették meg (jelesül az ún. „Szíria barátai”), valójában szinte kizárólag nem-állami hadseregek, a dzsihadisták folyatják e háborút Szíria ellen.

E háború hét éve alatt több mint 250 ezer harcos jött külföldről, hogy a Szíriai Arab Köztársaság ellen harcoljon. Ezek kétségtelenül alig jelentettek többet, mint hogy ágyútöltelékek legyenek, és nem lettek kellően kiképezve, de a konfliktus első négy éve alatt ezek a katonák jobban fel voltak fegyverkezve, mint a Szíria Arab Hadsereg. A történelem legfontosabb fegyverkereskedelmét arra szervezték, hogy a dzsihadistákat háborús eszközökkel lássák el.⁷

A nyugati hatalmak nem használtak ilyen mértékben zsoldosokat az európai Reneszánsz óta.⁸

Abszurd tehát „egy rossz útra tévedt forradalomról” beszélni.

A Közel-Kelet Pentagonban tervezett feldarabolása, mint Cebrowski tábornagy stratégiájának része. Ezt a térképet Peters ezredes hozta nyilvánosságra 2006-ban, de már röviddel a 2001 szeptember 11-i támadás előtt beszéltek róla.

A saját célokkal bíró szövetségesek irányítják a háborút

Amikor arra kérték Izraelt, hogy helyettük támadja meg Libanont, s amikor a líbiai háborút Franciaországra és az Egyesült Királyságra bízták, valamint végül amikor a törökországi NATO-eszközöket felhasználták, a Pentagon tulajdonképpen tervei megvalósítását a szövetségesekre bízta.

Mint minden háborúban, az irányító országnak biztosítania kell engedelmes szövetségeseit, hogy háborús befektetéseikért megkapják jutalmukat. Azonban Oroszország hadba lépésével a nyugati győzelem lehetetlenné vált. Az USA valamennyi szövetségese fokozatosan visszalépett eredeti regionális stratégiájától. Idővel a szövetségesek céljai az USA céljai fölébe kerekedtek, s nem voltak hajlandóak katonailag annyit befektetni, amennyit elvártak tőlük.

Izrael

Alapító atyáik egy része gyarmati ideológiáját követve Izrael megosztási politikát valósítana meg, nagyobb szomszédjait kisebb olyan államokká feldarabolni szándékozva, amelyek etnikailag és vallásilag is homogének lennének. Ezért – sikertelenül – Libanon felosztását támogatta két államra, egy muszlimra és egy keresztényre, valamint Irakban, majd később Szíriában egy-egy Kurdisztán létrehozását. Nem ismertek számunkra az izraeli stratégiai dokumentumok, de visszapillantva, Tel-Aviv irányvonala megfelel az 1982-es „Yinon terv”-nek⁹ vagy a Haladó Stratégiai és Politikai Tanulmányok Intézetében (Institute for Advanced Strategic and Political Studies) megfogalmazott 1996-os tervnek.¹⁰

Az izraeli stratégia a „Nagyobb Közel-Kelet” átalakításának korlátai között maradt, amit Rumsfeld és Cebrowski fogalmazott meg. Azonban nincsen benne az, ami az eredeti célokra hasonlítana, ugyanis a Pentagon azzal számolt, hogy ellenőrizheti a fejlett országoknak a régió gazdaságaihoz való hozzáférését, míg Izrael biztosítani akarta, hogy egyetlen szomszédja se legyen olyan erős, hogy szembeszállhasson vele.

Az Egyesült Királyság és Franciaország

Az Egyesült Királyság és Franciaország gyarmati politikájukra nyúltak vissza, ahogyan az az Oszmán Birodalom bukásakor jellemezte őket, s amelynek alapján a Közel-Keletet felosztották (a Sykes-Picot megállapodások keretében).

A britek újrahasznosították az Arábiai Lawrence által az Oszmánok ellen megvalósított „1915-ös Nagy Arab Felkelés” tervét. Akkoriban minden arabnak szabadságot ígértek, ha az Oszmán Birodalom bilincseit elvetik és helyébe a vahabitáknak adják a hatalmat. Most pedig szabadságot ígértek, ha megdöntik nemzeti kormányaikat és azt a Muszlim Testvériséggel cserélik fel. De sem 1915-ben - amikor a Brit Birodalom váltotta fel az Oszmán Birodalmat –, sem 2011-ben nem nyerték el az arabok a szabadságot. Ez az „Arab tavasz” 2011-es terve volt.¹¹

A franciák vissza akarták állítani szíriai mandátumukat, amelyet a Népszövetség adott nekik. Ezt a Sykes-Picot egyezményeknek nevet adó Picot unokaöccse, az egykori Giscard d’Estaing világította meg.^{12 És ezt követelte Hollande elnök 2015. szeptemberében az ENSZ-ben. Hasonlóan 1921-hez, amikor Franciaország a kurdok és az arabok etnikai szétválasztásáért szállt síkra, Kurdisztán megvalósításáért szálltak most is síkra, de nem a kurdok eredeti területén, Törökországban, hanem bárhol, csak az szír arab terület legyen.}

Törökország

Ami Törökországot illeti, arról álmodoztak, hogy alapítójuk, Musztafa Kemal Atatürk „Nemzeti Paktumát” valósítják meg, amit az Oszmán Parlament 1920. február 12-én elfogadott. (Misak-ı Millî)¹³ Szándékukban állt Észak-Szíriát annektálni, Aleppó-val egyetemben, és ezzel a keresztényeket – beleértve a maaloula-i katolikusokat és a kessab-i örményeket – kiiktatni.

Törökország ezzel konfliktusba került a többi szövetségessel: Izraellel, mert el akarták foglalni Észak-Szíriát, nem pedig autonómmá tenni, a britekkel, mivel vissza akartál állítani az Oszmán Kalifátust, és a franciákkal, mert Szíriában független Kurdisztánt akartak létrehozni. S mindenekelőtt konfliktusba került az USA-val is, mivel nem csináltak titkot abból, hogy szét akarják zúzni Szíriát miután feldarabolták.¹⁴

Hogyan lehet a háborútól megszabadulni?

Hétéves harc után a szír állam még mindig áll. A Szíriai Arab Köztársaság és szövetségesei, Oroszország, Irán és a Hezbollah győzedelmeskedik. A külföldi dzsihadista hadseregek megsemmisítő vereséget szenvedtek, de nem a parancsnokaik – azaz az USA, Izrael, az Egyesült Királyság, Franciaország és Törökország.

A háború nem csak a 20. század elejének ambícióit élesztette újjá, de a főszereplők - akik nem fizették meg vérben a vereség árát - sem készek arra, hogy felhagyjanak a harccal.

Ostobaság lenne újrakezdeni a háborút, amit a dzsihadisták elvesztettek. Az orosz hadsereg jelenléte lehetetlenné tesz minden közvetlen konfrontációt. A szír népesség messze nincs még kiiktatva, hanem megkeményedett a harcokban, s kész arra, hogy még több nehézséget elviseljen, továbbá jobban felfegyverzett, mint korábban. És mindenekelőtt a helyzet komoly megfontolásra késztette őket, és ezért kevésbé manipulálhatóak, mint 2011 előtt. Azonban a korábbiakhoz hasonlóan a nyugati politikai retorika megint harsogja a refrént: „Basarnak mennie kell”.

Ezért logikusan a konfliktusnak egy másik harcmezőn kell megújulnia. Mint a múltban, ahogyan Cebrowski admirális tervezte, hogy a háború következő lépcsőjének Közép-Ázsiánakés Dél-Keletnek kell lennie, utódainak először be kell fejezniük a „Nagyobb Közel-Kelet” terv feladatát. Most tanulmányozzák, miként lehetne a tüzet feléleszteni Irakban, ahogyan azt megfigyelhetjük a Rohani-adminisztráció hátraarcában és a baszrai lázongásokban.

Fordította: Kleinheincz Ferenc