Sokan nem ismerik a „szintó” szóⁱ jelentését. Ha azonban a „cigányok” kifejezést hallják, akkor sokféle asszociáció ébred bennük. Ezek legtöbbje olyan sztereotípia, aminek semmi köze a szintók valós helyzetéhez. Néhány ezek közül pozitív, de néhány inkább ambivalens, s a többségük negatív tartalmú. Mint például: „A szintók a száradni kiterített alsóneműt lelopják a ruhaszárítóról, tetvesek és bolhásak, veszekedősek, lusták, az állam szociális ellátásából élnek, stb.”

Amikor a németországi szintók vonulnak, a többségi lakósoknak feltűnik, hogy „nagy autó- és lakókocsi-karavánokkal utaznak”, de a legtöbbször legálisan tartózkodnak a számukra megjelölt helyeken. De hogy hol is élnek Németországban, miért kelnek útra és miből is élnek, erről a legtöbb embernek fogalma sincs. Gyakran gyanakvással és bizalmatlansággal fogadják őket, és örülnek, ha újra továbbállnak, miután nem túl sok kárt okoztak.

Hogy a német szintóknak német vezetéknevük van és gyakran a keresztnevük is német, és hogy sok évszázada itt, német területen élnek, s anyanyelvük is német, ez a legtöbb német számára nem közismert. A német szintók számára Németország a hazájuk, mert nincs más országuk, amit hazának tekinthetnének. A német szintók – hasonlóan a romákhoz – a mai Észak-Nyugat Indiából, illetve Pakisztánból származnak. Pakisztán egyik szövetséges államának neve Sindh, aminek lakósait ma is „sindhi”-nek mondják. További eredetük az indiai Rádzsasztán, ahol a „doma” vagy „loma” népesség él, akik szintén nomád életmódot folytatnak.

Hogy mikor és miért hagytuk el Észak-Nyugat Indiát, a mai napig sincs véglegesen feltárva. Valószínűleg az i.sz. 6. és 8. század környékén lehetett, s valószínűleg háború és üldöztetés elől menekülhettünk ebből a régióból. Mindenesetre őseink nem hagytak számunkra semmi forrást, hogy ez ma pontosan megállapítható lehetne. A bizánci birodalmon át – ahol a 11. században éltünk, s ahol a cigányokat a régi görög szóval athinganoi-nak nevezték – a Balkánon keresztül érkeztünk Közép-Európába. Az első, „egyiptomiakat” említő okirat Hildesheimből származik. Ahogyan Ulrich Völklein „A megvetett cigány nép” („Zigeuner das verachtete Volk“) című könyvében írja:

„A 14. század végétől említik a német területeken az okiratok a szintókat. Ezek az említések nem bűnözőkként vagy veszekedősekként írják le őket. A háborúk és az éhínségek megváltoztatták egész Európát, amik különösen a középkori társadalom peremén élőket sújtották. A szintók mindenfelé vándoroltak ebben az időben és védleveleik, valamint kísérőleveleik Kis-Egyiptomból elüldözött keresztényeknek írják le őket. Kis-Egyiptom azonban nem Észak-Afrikára vonatkozott, hanem a babiloni birodalom egyik területét jelölte.

Idővel a történelmi leírások megváltoztak a szintók leírásában. Vitára hajlamosaknak, tolvajoknak, és hasonlóknak említik őket. Ezért a legtöbb városban már nem tűrték meg őket, s elnyomás, elűzetés, kényszertáborba zárás, valamint agyonverés, azaz törvényen kívüliség lett az osztályrészük. Ez több évszázada zajlott már míg a Harmadik Birodalom szisztematikus népirtása nem érte el őket is.”

A negatív történelemírás valószínűleg az egész európai népességben a 14. század végén, 15. században tapasztalható társadalmi átalakulásokból és szükséghelyzetekből ered. A sokszoros rossz termés, a háborúk és a „lovagság” lecsúszása a szélre sodródott csoportokat érintette leginkább.

Ezekbe a csoportokba sorolhatóak a szintók és romák, a zsidók, valamint az olyan foglalkozásúak, mint a prostituáltak, koldusok, üstfoltozók, házalók, vándorzenészek, vándorszínészek és a bűvészkedők. Az ilyen foglalkozásúaknak és népcsoportoknak önként vagy kényszerűen vándorolniuk kellett, mivel megélhetésük vitatott volt, vagy üldözték is őket. Ez a mélyen gyökeredző gyűlölet a szintókkal és a romákkal szemben az évszázadok során megerősödött. E két népcsoportról aztán legendák születtek, amik a gyermekmesékben, a babonákban, metafórákban és közmondásokban a mai napig tovább él.

Írta: Francesco Arman, német szintó

Fordította: Kleinheincz Ferenc