(az eredeti cikk: Eastday (Kína), 2018. aug. 15.)
 |
| © AP Photo, Gero Breloer |
Az USA-val konfrontálódó Oroszország nemrég kirohanást intézett Németország ellen. Shojgu védelmi miniszter figyelmeztette a németeket: „Ha Oroszországgal az erő pozíciójából akarnak beszélni, emlékezzenek a történelemre. Ha rosszul tanulták meg, kérdezzék a nagyapákat, ők elmesélik, hová vezethet ez.”
A közvélemény szerint Shojgunak ez a nyilatkozata feltárta az ellentéteket Orosz- és Németország között, amelyeket sokáig elrejtett az orosz-amerikai ellenségeskedés. Így most az a kérdés, hogy ez konfliktushoz vezet-e két olyan ország között, amelyek mindig ismertek voltak az erejükről.
Miért kellett Oroszországnak megfenyegetnie Németországot?
Valójában Shojgu nyilatkozata nem Németország közelmúlt cselekményei ellen irányult, hanem Németország védelmi miniszterének három hónappal korábbi nyilatkozatára volt válasz. A NATO ez év áprilisi csúcstalálkozóján Ursula von der Leyen kijelentette, hogy Oroszországgal szemben keményebb lépéseket kell tenni. Felhívta a tömb-beli szövetségeseit arra, hogy Oroszországgal az egység és az erő pozíciójából folytassanak párbeszédet. Megjegyezte, hogy az oroszoknak engedni és hozzájuk törleszkedni, nem teszi Oroszországot barátságosabbá.
Akkoriban Oroszország a Szkripálok megmérgezésével kapcsolatos vádak megválaszolásával, és az USA közel-keleti akciói által előidézett problémák megoldásával volt elfoglalva. Az európai kapcsolatainak a javulásában is reménykedett a futball-világbajnokság megszervezése és az orosz elnökválasztások után, ezért nem adott időben választ a német védelmi miniszter kemény kommentárjára. Azonban, mivel az utóbbi időben a kapcsolatok Oroszország és a Nyugat között tovább romlottak, és Németország Európa védelmi képességének az erősítésére törekedett, Oroszországnak meg kellett tennie a szükséges válaszlépéseket.
Augusztus 12.-én, a Rosszija Rádiónak adott interjújában, Shojgu emlékeztette a német kollegáját arra, hogy az ilyen álláspont nem segíti elő a két ország közötti kapcsolatok javulását. A németeknek emlékezniük kell a II. világháború keserű tanulságaira. Megjegyezte, hogy noha Oroszország békére törekszik, nem tűr el ilyen fenyegetéseket: „Figyelembe véve azt, mit tett Németország ellenünk, úgy véljük, hogy nem lenne helyénvaló ilyen kérdésekbe bocsátkoznia még vagy 200 évig”.
Kijelentette: „Nem akarok keményen vagy durván reagálni, de meg kell érteniük: ha az erő helyzetéből akarnak beszélni Oroszországgal, emlékezzenek a történelemre. Ha rosszul tanulták meg, kérdezzék meg a nagyapákat. Ők biztosan válaszolnak, elmondják, milyen is Oroszországgal az erő helyzetéből beszélni”.
Az orosz-német kapcsolatok hosszú történelme
E kapcsolatok történetének némi ismerete könnyen érthetővé teszi a feszültségük okait.
Poroszország és Oroszország megerősödése után a két ország stratégiai érdekei és ambíciói Közép-Kelet Európában, különösen a Rzeczpospolita vonatkozásában, hosszú távú, íratlan megállapodáshoz, végeredményben Lengyelország sikeres felosztásához vezettek. Ez egyike volt azoknak a nem gyakori időszakoknak, amikor a két ország között katonai együttműködés volt. Mintegy száz éven át, Orosz- és Poroszország (később a német birodalom) egy oldalon volt, vagy semleges a viszonyában egymáshoz.
Hamarosan azonban minden megváltozott. A második ipari forradalom során az egyesült Németországban gyors fellendülés kezdődött, a német állam a legerősebb lett Európában, majd az expanzió útjára lépett. 1897-ben Bernhard von Bülow külügyminiszter kijelentette: “Ha megengedjük, hogy valamely ország földrészeket vagy tengereket osszon fel, úgy hamarosan nem gyönyörködhetünk nyugodtan a kék égben. Németországnak harcolnia kell helyéért a nap alatt”. Németország fő célja Franciaország megállítása és a pánszlávizmus terjeszkedésének a megszakítása lett.
Az orosz-német kapcsolatok gyorsan romlottak. A Vezérkar akkori vezetője, az ifjabb (Helmuth Johannes Ludwig) von Moltke 1913-ban megjegyezte: „Európában előbb-utóbb nagy háború tör ki, amelynek a központjában a német és a szláv népek közötti harc lesz”. Oroszország katonai erejének gyors növekedése az I. világháború előtti években erősen nyugtalanította Németországot. Ferdinand főherceg meggyilkolása Szarajevóban és az azt követő orosz mozgósítás láncreakciót vont maga után Berlin részéről. Kitört az I. világháború, amely mind az orosz, mind a német birodalom összeomlásához vezetett.
A II. világháború idején, a náci Németország betörése a Szovjetunióba a fasizmus elleni világméretű harc egyik legkeményebb és legvéresebb oldala lett. Végeredményben a szövetségesek győzelmet arattak. A SZU nemcsak kiűzte a nácikat a területéről, de elfoglalta Berlint is, német területeket kaparintott meg, és felosztotta Németországot. Az NSZK és az NDK létesítése a német nép történetének szomorú lapjává vált. Mind Németország, mind Oroszország a másiktól szenvedett mély sérelmet fojtott magába.
Nem sokkal a hidegháború vége előtt, az NSZK és az NDK újra egységes állammá vált, míg a SZU szétesett. Új oldal nyílt meg a viszonyukban. Oroszország befolyásának a határai a keletnémet határoktól Beloruszig tolódtak, ami hatalmi vákuumhoz vezetett Közép-Kelet Európában. Ez nagy érdeklődést váltott ki az EU, és különösen Németország részéről. Az EU bővülése és a NATO előrenyomulása keletre oda vezetett, hogy Oroszország pozíciókat vesztett, míg Németország befolyása kezdett kiterjedni az orosz határ közvetlen közelében fekvő területekre.
Oroszország valamikor abban reménykedett, hogy a Nyugat részévé válhat, azonban hűvösen fogadták és elutasították. Gerhard Schröder volt kancellár egyenesen kijelentette: „Oroszország fehér holló a kapitalista Nyugat hátterében”.
A Németország és Oroszország közti ellentétek egyre mélyebbek
Mivel a feszültség az USA-kapcsolataiban állandóan nő, Oroszország nagy reményeket táplál a kapcsolatai javulása iránt Németországgal, a Nyugat egyik legfejlettebb országával, amely azonban világosan kettős pozíciót mutat. Egyrészt függ az orosz kőolaj-és gázszállításoktól, és nem ég a kívánságtól, hogy teljesen az amerikai irányt kövesse orosz vonatkozásban. Másrészt, az EU-beli befolyásának növekedése kapcsán Berlin a legfontosabb európai szereplővé válik, amely alakítja a politikát Oroszország vonatkozásában. Fenntartva a bizalmatlanságát Oroszország iránt, törekszik növelni az európai erőt, az EU védelmi képességeit, hogy ellenszegüljön Moszkva fenyegetésének.
2016-ban, Németország védelmi Fehér Könyvében Oroszország státusának a megváltoztatását tervezték partner helyett vetélytárssá, és a besorolását tíz globális veszély közé. Oroszországot a biztonságot veszélyeztetőnek tartják, nem csak Németország, de egész Európa számára, ami Oroszország nagy elégedetlenségét idézi elő.
Amint Berlin vezető szerepe az európai politikában erősödik, Moszkva aggodalmai Németország orosz politikáját illetően fokozódnak. Végül is, e két katonailag legerősebb európai ország háromszor robbantott ki teljes méretű háborút, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott a két ország és az egész világ történelmében.
Az adott helyzetet így kommentálta Shojgu: „A NATO tagjai, köztük Németország, nem vették észre, hogy Oroszország visszatért a nemzetközi arénába mint nagy katonai erejű ország. Oroszországnak kemény intézkedésekkel kell kényszerítenie Németországot az álláspontjának felülvizsgálatára”.
„Mi nem készülünk valakit fenyegetni vagy háborúba kezdeni”, hangsúlyozta Shojgu. Megjegyezte, hogy Putyin elnök jelenleg példa nélküli intézkedéseket tesz azért, hogy az orosz hadsereg sikeresen szembeszegülhessen bármilyen fenyegetéssel. „Régen elmúlt az az idő, amikor minket második, sőt harmadik világi országnak tekintettek. Az mondható, hogy Oroszország minden korábbinál keményebb állásokat foglal el. Magától értetődik, hogy ezek a szavak nemcsak Németországnak, de az egész, USA- vezette Nyugatnak szólnak.”
(Fordítás oroszból: Szende Gy.)
