Nyomtatás

Kaptunk egy Katát köztársasági elnöknek, azonnal nyilvánvaló lett, hogy Kata-túltengésünk van.
Természetesen ez a helyzet hosszú távon nem tartható fenn, ezért a Nemzet Főmérnöke kiadta az utasítást: Újratervezés!
Egy Kata beiktatva, egy kivezetve, az ország ismét egyensúlyban van!
Nem is lenne semmi baj, ha lenne kis pénzecske a buxában, de nincs.
Rutinos Kormányzónk sikeresen elintézte, hogy az Unió megvonja a  pénzeket, ami meg még volt a bugyellárisban, azt szerteszórta a szélbe.
Hogy ezt miért tette, erre két teória létezik.
Az egyik szerint mindenképpen meg akarta nyerni a választást, abban a reményben, hogy aztán utána majd visszaveszi amit szétszórt - kis infláció, szelektív áremelések, uniós pénzeső, miegyéb.
A másik szerint vesztésre játszott, ha az ellenzék nyer, hát dögöljön bele minél hamarabb, halmozzon hibát hibára egy olyan helyzetben, melynek jó megoldása nincs - plusz Soros és Gyurcsány, megbolondítva kis Márki Zay Péterrel.
A támogatások úgyis jönnek majd, más meg, mint ők úgysem juthat abból pénzhez!
Ki lett ez találva okosan, nem buta gyerek ez az Ártány...
Egyetlen dologgal nem számolt: Vologya nekilendülésével.

Putyin akciója felfordította a világot, erre nem számított senki, eleinte a politikusok azt gondolták, hogy majd toporzékolnak egy jót, aztán business as usual.
De betette a lábát Biden is, aki azt vizionálta, hogy a demens vénember szerepéből úgy tud legkönnyebben kilépni, ha lelöki Putyint a medve hátáról és maga ül rá.
A medvének erről más volt a véleménye, és Putyin se rajongott az ötletért, így aztán ha az ukránok mostanában tengert akarnak látni, akkor lassacskán befizethetnek valamelyik utazási irodánál egy all inclusive nyaralásra a Shakespeare által oly gyönyörűen lefestett cseh tenger partján.
Persze Európa új vezetői azonnal felsorakoztak az igazság mögött, az első beledugta rózsaszín nyelvecskéjét  a Világ Urának bánatos fenekébe, a többiek meg egymáséba.
Amikor kiderült, hogy Orbán nyelve ugyan ott van, ahol lennie kell, de nem lafatyol elég intenzíven, úgy elzárták a pénzcsapot, mint Putyin a gázt, így aztán pávatánc ide, pávatánc oda, Nagyurunk, - aki még nem oly régen is Európa Vezérének trónjára pályázott - ma nyakig ül a sz@rban - sajnos velünk együtt.

Pofázásban most is hozza a tervezettet, van "háborús infláció" meg megvédett rezsi, ami viszont nincs, azt pénznek hívják.
Mondjuk, ha beléptünk volna az euro-övezetbe, akkor egy euró ma is egy eurót érne, nem négyszázegynehány forintot, és nem kellene olyan idiótaságokkal próbálkozni, mint a gáz és villany árának eszetlen emelése. Nem kellene olyan hülyeségekkel etetni a társadalmat, hogy ha nem lesz orosz gáz Európának, akkor mi kivételek leszünk, mert nem leszünk azok. Viszont ez lesz az a pont, melynél Vologya rámosolyog Vitykára: Viktor Gyozevics, mit tegyünk? Ezt dobta a gép. 
Akár örülhetnénk is, hogy az Ártány orrát beleverték saját sz@rába, csak az a baj, hogy egyúttal - ebből következőleg - a mi orrunk is ugyanott leledzik.
És Európa nemigen fog segíteni, mert nem fog tudni segíteni, hiszen az ő orra is ugyanott lelhető, köszönhetően a rabszolga-mentalitásnak, a cseléd hálátlan szerepének, melyet anno nem Európára szabtak, de most elszántan beleszuszakolja magát, mert vezetői nem ismerik a világtérképet és nem látnak ma délutánnál tovább.

 
És itt van az én nagy lelki problémám, merthogy Orbán most éppen a Béke Apostolának szerepét alakítja.
Sokan azt gondolják, ez Putyin érdeke.
De nem, ez Orbán érdeke, aki most akármerre mozdulna politikailag, csak rosszul járhatna, ez az egyetlen politikai mező, mely védhető, melyet bárki áll nyerésre, nem kell magyarázni hiszen a szépségkirálynők is a világbékét követelik, nemde?
A baj az, hogy egyetértek vele abban, hogy tárgyalni kellene és ki kell egyezni, mert az ukrán helyzetet sem Európa, sem a Nyugat nem fogja tudni megnyerni - legfeljebb egy világégés után mamutok fognak lődörögni a Nagy Európai Sztyeppén, Amerikában pedig Mad Maxnek hívják majd az elnökjelöltet a Capitolium pincéiben. 
Hogy menet közben kiderült, hogy amit ez a tróger, aki a mi Nagyurunk méltóztatik lenni, hirdetett, az mind-mind szemenszedett hazugság volt, lassan lényegtelenné válik, és nem a nemzetközi helyzet miatt, hanem ennek a rablóbandának az évtizedes gyalázatos országlása miatt.
Abban ne is reménykedjünk, hogy hívei ráeszmélnek, hogy hülyének nézte őket, minden meg fognak tenni, hogy igazolják szentjük szavahihetőségét.
Közben az ország szép csendesen felszámolja önmagát.
Ami a legborzasztóbb, csak magunkra mutogathatunk, és várhatjuk, hogy a kerékpáros ételfutárok kivívják nekünk a szabadságot.

Hát nem szánalmas ez az egész?

:O)))
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

PuPu 2022-07-18  PuPu blogja