Az Eurobarométer felmérése szerint az Európai Unióban lakók 50%-a tartja az inflációt az egyik fő személyes problémájának. Magyarországon ez az arány 60% körüli. A kutatás még a háború előtt, január második felében készült. Azóta a helyzet több területen is rosszabb lett.
A márciusi inflációs adatok alapján Magyarországon érezhetően az élelmiszerek drágulása mozgatja a folyamatokat. A 14,3%-os emelkedés a negyedik legmagasabb Bulgária, Litvánia és Lettország után. Ugyanakkor nálunk – még – lassítják az árak teljes emelkedését a különböző árszabályozások, például a rezsicsökkentés és az üzemanyagárstop. Ezért is 9% alatti a teljes inflációs adat nálunk, amely a középmezőnyt jelenti az összes tagállam között.
Pogátsa Zoltán ennek kapcsán elmondta, hogy év végéig az inflációs folyamatokat Magyarországon 70%-ban a külső elemek hajtották fel, míg most már ez az arány csökkent, és nőtt a hazai hatás. A nemzetközi tényezők az energiaárak robbanása (ez már a háború előtt elkezdődött), az elektronikai chipek gyártásában zajló válság, a konténeres szállítás problémái és az élelmiszerválság. Ezek közül több olyan elem van, amely nem oldható meg semmilyen hazai eszközrendszerrel. Ezért is mondja azt Pogátsa, hogy „tudomásul kell venni, ez egy magas inflációs korszak”.
Ugyanakkor azt is fontos hozzátenni, hogy van egy tévhit az infláció és a friss pénz bevitele között a gazdaságban. Egyes közgazdászok azt tartják, hogy a koronavírus-járvány alatti pénzosztások fokozták az inflációs nyomást. Ez azonban nincs így.
A nagy állami beruházások egy ilyen helyzetben természetesen rontanak a helyzeten. Ugyanakkor kérdéses, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekesek adójának visszatérítése minek számít. Ugyanis növelte a költségvetési hiányt, ugyanakkor kompenzálta az inflációt. Erről érdemes vitát nyitni, és megnézni, mennyire szolgálták ezek a lépések az igazságosabb társadalmi újraelosztást, és ennek megfelelően alakítani rajtuk.
A kormány az árak elszaladását árszabályozással igyekezett megoldani. Ezek közül a rezsicsökkentés és az üzemanyagárának szabályozása hatékony volt. Az élelmiszerek esetében az adatok is mutatják, hogy csak politikai termékről beszélhetünk. A kérdés, hogy kell-e, lehet-e továbblépni ebben. Az árszabályozás gyors kivezetése biztosan komoly problémákat okozna. Sokkal inkább az merülhet fel, hogy milyen eszközrendszer áll rendelkezésre például az élelmiszerek árának védelme érdekében. Ebben az egyik lehetőség a hazai termékek piacvédelme, azaz hogy ne exportra dolgozzunk, hanem itthon érje meg eladni ezeket.
Címfotó: Pikrepo


