Az talán már köztudott, hogy a javaslat még relatív mértéket se szab meg a minimálbérre, hanem csak felsorolja azokat a tényezőket, amelynek alapján azoknak a tagállamoknak, amelyek jogszabályban határozzák meg a minimálbért, ki kell dolgozniuk a minimálbér mértékét meghatározó tényezőket, amelyek között a javaslat által meghatározott négy tényezőnek legalább szerepelnie kell. Ezek: a minimálbérek vásárlóereje, figyelembe véve a megélhetési költségeket, valamint az adókat és a szociális ellátásokat, a bruttó bérek általános szintje, eloszlása és növekedési rátája, valamint a munkatermelékenység alakulása. Ezeket a tényezőket pedig jogszabályban, határozatban vagy háromoldalú (állam, munkáltatók, munkavállalók közötti) megállapodásban kell rögzíteniük. Ahhoz pedig, hogy értékeljék, hogy a minimálbér megfelelő-e, indikatív referenciaértékeket, például nemzetközi szinten általánosan használt referenciaértékeket, kell használniuk. Érdemes megjegyezni, hogy Franciaországban és Hollandiában képleteket használnak a minimálbér évenkénti módosítására, erre azonban a törvényelőkészítők nem tettek javaslatot.

A minimálbér „megfelelősége” központi fogalom mértéknek meghatározásakor.

A MINIMÁLBÉR AKKOR TEKINTHETŐ MEGFELELŐNEK, HA MÉLTÁNYOS AZ ORSZÁGON BELÜLI BÉRELOSZLÁSHOZ KÉPEST ÉS TISZTESSÉGES ÉLETSZÍNVONALAT BIZTOSÍT.

A javaslatot kísérő jelentés készítői ezt különböző nemzetközi kritériumok alapján mérték fel. Egyrészt megvizsgálták az egyes országokban a (nettó) minimálbér szintjének az átlag- és medián bérhez viszonyított arányát. A medián bérekhez képest Magyarország a középmezőnyben van, míg az átlagbérhez képest csak Görögországban alacsonyabb a minimálbér. Az ok nyilvánvalóan az átlagbér és a medián bér nagy eltérése. A magyarhoz hasonló eltérést Görögország mellett csak Románia, Portugália és Bulgária esetén lehet látni. Az indokoltságot, illetve a minimálbér viszonyát a létminimumhoz többféle módon lehet mérni. Az előterjesztést megalapozó anyag a Kaitz indexet említi és használja, amely a minimálbért a medián bérhez hasonlítja. Általában a medián bér 60, illetve az átlagbér 50%-át tekintik a szegénységi határnak – Magyarország csak az utóbbi küszöbértéket nem éri el.

A cél, hogy a minimálbér valóban megszüntesse a dolgozói szegénységet, amely a tagállamok egy részében még fennáll – ahol a teljes munkaidős dolgozó fizetése a létminimum alatt van. A megfogalmazás viszont jelzi, hogy már az előzetes konzultációk során felmérték, hogy mekkora mértékű beavatkozást fogadnak majd el a tagállamok, akiknek a Tanácsban majd meg kell szavazniuk a szabályokat. Nincs kötelező referenciaérték, még a nemzetközi referenciaértékek használata is csak példaként került be a tervezetbe. A minimálbér megállapítása tehát átláthatóbb lesz, és kevésbé lehet a kormány „kegyének” feltüntetni a minimálbér emelését. Jobban lehet látni majd azt is, ha az emelés gazdaságilag nem indokolt.

A létminimum-számításokat sem említi az előkészítő anyag, és a jogszabály sem. Sok, főleg kelet-európai statisztikai hivatal végez pedig ilyen számításokat. Emellett az amszterdami székhelyű WageIndicator Foundation 2014 óta gyűjt adatokat a nemzetközi árakról, és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet módszertanával számol belőle létminimumot, különböző összetételű háztartásokra. Ezek a számítások arra vezettek, hogy 2017-es adatok alapján a bolgár, román és magyar minimálbér még többkeresős családok esetén is alacsonyabb a létminimumnál, de van néhány más ország (köztük Szlovákia, Lengyelország, Csehország, de Portugália és Spanyolország is), ahol a minimálbér önmagában nem éri el azt.

Egy európai jogszabály előkészítése során kötelező a hatásvizsgálat elvégzése. Ehhez a német minimálbér nem régi bevezetése szolgált gyakorlati tapasztalatokkal is. Megállapítható, hogy ez az intézkedés nem járt számottevő negatív hatással a foglalkoztatásra. A minimálbér emelésének hatását a gazdaságra, illetve a vállalkozásokra már több példán lehetett vizsgálni, mert a minimálbérváltozások hatása is mérhető volt. Érdekes, hogy a minimálbérek emelése a főleg belföldi keresletre termelő kis- és középvállalkozásoknak inkább kedvezett, a keresletnövekedés miatt. Az exportra termelő vállalkozások forgalma, illetve nyereségessége csökkent, ez elsősorban a nagyvállalatokat érintette. Más gyakorlati példák az ifjúsági minimálbér területén álltak rendelkezésre, az ezekről megjelent tanulmányok nem festettek egyértelmű képet a hatásokról, a külön ifjúsági minimálbér több helyen megnövelte a foglalkoztatás vonzerejét, más felmérések szerint viszont az ifjúsági munkanélküliség növekedésével járt.

Az is csökkenti a rendelet hatását, hogy érintetlenül hagyják a minimálbér megállapításának tagállamonként eltérő módját is – főleg azoknak a tagállamoknak volt ez fontos, ahol már eleve kollektív alku és nem jogszabály határozza meg a mértékét. Ezt amellett, hogy már a megelőző viták során látni lehetett, hogy enélkül az elfogadás esélye minimális, az is befolyásolhatta, hogy a minimálbér az átlagbérhez képest ezekben az országokban a legmagasabb.

Ugyanakkor az érdekképviseletek valós beleszólása („időben és ténylegesen” – fogalmaznak a javaslatban) is követelményként került be az irányelv-tervezetbe – irányelv volta azt jelenti, hogy a tagállamok számára szab meg kötelezettségeket, és előírásai csak akkor lépnek életbe, amikor a tagállamok saját jogukba átültetik. Konkrétan az említett referenciaértékek kiválasztásába és meghatározásába és a minimálbérszint megállapításába és aktualizálásába kell bevonni az érdekképviseleteket.

Fontos a minimálbér valós értéke szempontjából, hogy a minimálbérek eltérései és a belőlük történő levonások egyrészt szintén érdekegyeztetés tárgyát kell képezzék, és hogy korlátozásként előírják, hogy a levonások, amelyek a minimálbért a jogszabályban meghatározott szint alá csökkentik, szükségesek, objektív módon indokoltak és arányosak legyenek (arányos alatt a céllal arányost, nem matematika arányosságot kell érteni). Tehát a minimálbéresek fizetéséből a munkáltató például csak korlátozottan alkalmazhat levonásokat. Ha az összehasonlítás a rendszeres levonások (adó, társadalombiztosítás stb.) utáni, „nettó” bérekre vonatkozik, a magyar egykulcsos jövedelemadó és a járulékok nem esnek ez alá a szabályozás alá.

A FENTIEKBŐL AZT A KÖVETKEZTETÉST LEHET LEVONNI, HOGY A MAGYAR MINIMÁLBÉR EMELÉSE NEM VÁRHATÓ, NOHA AZ NEM TEKINTHETŐ KIEMELKEDŐEN MAGASNAK.

Miután a regresszió tilalma is szerepel a tervezetben, tehát ahol a minimálbérben részesülők kedvezőbb helyzetben vannak, mint a minimális követelmény, az új szabályok nem képezhetnek alapot arra, hogy ez a helyzet romoljon, akkor sem lenne várható a minimálbér csökkenése, ha az magas lenne. Meg kell azonban jegyezni egyrészt, hogy más összehasonlítási módszerek még vezethetnek más eredményre. Ezt két ellentétes körülmény befolyásolhatja: egyrészt köztudott, hogy a magyar kormány politikai okokból a magas minimálbért pártolja, másrészt viszont szabadon választhatja meg a lehetséges megoldások közül azt, amely kedvező képet mutat.

A helyzet árnyalására azért az előkészítő anyagból érdemes még néhány elemzést kiemelni:

• Miután az egyes országokban különbözőképpen áll össze a dolgozók jövedelme, a bruttó és a nettó bérek összehasonlítása eltérő eredményekre vezet. A német alkotmánybíróság például megtiltotta, hogy a létminimumnak megfelelő bérekből adót vonjanak le, míg Magyarországon a minimálbért ugyanakkora százalékos mértékű adó terheli, mint a legmagasabb fizetéseket. Ezért egy egyedülálló, se családi, se lakhatási támogatásban nem részesülő kereső nettó jövedelmét hasonlítva az átlagbérrel, 40%-kal Magyarországon a legalacsonyabb ez az arányszám az Unió országai közül. Ennek oka az átlagbérnek a medián bérhez képest már említett magas volta.
• Emellett az országonként eltérő árszínvonal és árfolyamok is befolyásolják a képet: a magyarnál alacsonyabb román és a nem sokkal magasabb lengyel minimálbér vásárlóereje a magyarnál magasabbra jön ki.
• Az országok közötti különbségek csökkentek az utóbbi években, állapítják meg az elemzők, az alacsonyabb minimálbérek jobban növekedtek, de maradt még elegendő eltérés. A kiegyenlítő hatáshoz az is hozzájárul, hogy a fent említett vásárlóerő- elemzés szerint az alacsony minimálbérek vásárlóerő-paritáson számított értéke nominális értéküknél magasabb, míg a magasabb minimálbéreké alacsonyabb.
• A termelékenység és a minimálbér változása 2008 és 2018 között nagyon kevés országban volt szinkronban egymással – Horvátország és Spanyolország mellett csak a gazdagabbakban (Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország). Görögországban mind a termelékenység, mind a minimálbér csökkent, körülbelül azonos mértékben. Málta és Írország esetében a minimálbér a termelékenységnél kisebb mértékben nőtt, míg sok kelet-európai országban (főleg Szlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon) a minimálbér növekedése jelentősen meghaladta a termelékenység növekedését.
• Érdekes a minimálbérrel ellátottság mértéke: az irányelv-tervezet előírja, hogy a kormányok érjék el, hogy a minimálbért minden jogosult megkapja, ugyanakkor eltérő az a hányad, akik a dolgozók közül a minimálbért kapják, vagy ekörül keresnek: Magyarországon 8% körüli, míg Kelet-Európában ennél kisebb az arányuk Szlovéniában, Csehországban és a balti államokban, míg Horvátországban és Romániában lényegesen magasabb (az utóbbiban 25%-nál is több). Jelentős a minimálbéresek aránya általában a vendéglátásban. Az egészségügyben ugyan kisebb az arányuk az átlagnál, de nagyobb a közalkalmazottakhoz képest. Ebben a tekintetben Magyarország és Észtország kivétel. Az nem derül ki az elemzésből, hogy ennek a közalkalmazottak rosszabb helyzete, vagy az egészségügyi dolgozók jobb fizetése az oka.
• Az alacsony fizetésű dolgozók részaránya, illetve a bérek részesedése a nemzeti jövedelemből erősen függ a kollektív szerződések elterjedtségétől. Értelemszerűen a kollektív béralku csökkenti az alacsony bérű dolgozók arányát, és növeli a bérek részesedését a nemzeti jövedelemből. Magyarország (ahol a medián kétharmadát vagy annál kevesebbet keresők aránya nagyjából megfelel az uniós átlagnak) érdekes módon ellenkező irányban lóg ki a trendből ezen két kritérium szerint: a kollektív béralkuk alacsony aránya dacára a trendből következőnél kisebb az alacsony bérű dolgozók száma, míg a bérek részesedése a nemzeti jövedelemből alacsonyabb a trend alapján várhatónál.
• Megvizsgálták az alacsony fizetésű dolgozók szubjektív érzetét is. Csak hat országban jelezték Magyarországnál többen, hogy nem tudnak megélni a fizetésükből, három kelet-európai és három dél-európai országból.

ÖSSZESSÉGÉBEN AZ ÚJ RENDSZERTŐL NEM VÁRHATÓ A MINIMÁLBÉR JELENTŐS EMELKEDÉSE HAZÁNKBAN (DE POLITIKAI SZEMPONTOK EZT FELÜLÍRHATJÁK), A GYAKORLAT ÁTLÁTHATÓBBÁ VÁLÁSA MÉGIS POZITÍV LEHET.

Ha a módszertan is megalapozottabb lesz az irányelv hatására, az mind az alacsony keresetű munkavállalóknak, mind a vállalkozásoknak segíthet.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images