Már megint álmodoznak a hazai értelmiségi közbeszéd alakítói. A kormányzat körüli megmondó emberek azért bizakodnak Donald Trump újraválasztásában, mert ettől remélik, hogy továbbra is következmények nélkül garázdálkodhatnak az orbánisták az Európai Unióban. S ami ebből következik: a holdudvarban minden úgy folyhat, mint eddig, és az továbbra is kifizetődő lesz számukra. Az ellentábor szintén képzeleg.

A még létező ellenzéki médiumok és a Facebook liberális, vagy milyen fórumai lázas tervezgetéssel vannak tele. Ezek újságírói, szakértői, posztgyártói, kommentelői úgy vélik: ha Joe Biden lesz az USA elnöke, helyreáll az élet szerintük normális rendje Magyarországon is. Eddig hiába reménykedtek hol Angela Merkel német kancellárban, hol Donald Tuskban, az Európai Tanács, hol Jean-Claude Junckerben, az Európai Bizottság elnökében, meg a jó ég tudja hány jobboldali, de úgymond mégiscsak européer politikusban – eleinte még a szintén jobboldali Trumpban is, aki mégiscsak az amerikai demokrácia gyermeke lenne –, hogy ráncba szedik Orbán Viktort. Most azonban eljön a jó világ, mert úgymond

Szánalmas! Főleg az benne a nevetséges, sőt megalázó, hogy a magát értelmiséginek tekintő csoportok egyike sem saját erőből képzeli el a cselekvést. Mint történelmünkben annyiszor, a magukat a többségnél többre tartók most is külső tényezőktől várják, hogy megmentenek bennünket – önmagunktól. Csakhogy ez hiú ábránd. Az ország megannyi végzetes úttévesztése mutatja, hova vezetett a múltban ugyanez a csodavárás. Ráadásul akár Trump, akár Biden győz Amerikában, a mi helyzetünkre nem lesz igazán hatással. Egyszerűen azért nem, mert a következő években a washingtoni vezetés saját országával lesz elfoglalva:

– A lecsúszó középosztály, illetve a mélyszegénységbe süllyedtek féken tartásával.
– A gazdasági nehézségek talaján kiéleződő faji, vallási stb. ellentétek csillapításával.
– A mérhetetlen adósság kezelésével, amit előbb-utóbb a dollár hegemóniájának kikezdésére használ fel Kína.

Ebben a helyzetben Nyugat-Európa – ha úgy tetszik, a Németország által uralt Európai Unió – diktálja majd a feltételeket számunkra is. Nem mintha ez nem így történt volna eddig, de a német befolyás várhatóan tovább erősödik. Méghozzá úgy, amiként ez korábban az európai történelemben zajlott, hogy Berlin Moszkvával osztozkodik a befolyási övezeteken. A farvízen evickélő Párizsra, még inkább a fősodorban hasító Pekingre is figyelemmel azért versengenek majd, hogy melyikük határozza meg inkább a szabályokat, s melyik, mennyit fölöz le a keletkező közvetlen vagy áttételes haszonból.

Ami engem illet – bár ki vagyok én? –, ha szólhatnék a jövő magyar politikájának, közgondolkodásának alakítóihoz, egy már 2010-ben sem új, azóta pedig hol az orosz Putyin, hol a német Merkel, hol a francia Macron által bedobott koncepciót ajánlanék figyelmükbe:

„Vigyázó szemetek a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Európára, azaz Eurázsiára, sőt az azon túli Ázsiára, s ezek erőközpontjaira vessétek!”

Hozzájuk képest Washington még ezen a világfaluvá zsugorodott glóbuszon is túlságosan távol van tőlünk. Az érem másik oldala: nem elég kifelé tekintgetni, mert abból újabb pávatánc, újabb kompország lesz. Belül szintén építkezni kell! Az ország egészének érdekét szem előtt tartó értékrendet kialakítani, ennek jegyében a teljes népességet mozgósító, saját alkotó képességeket növelni, s közben egy percig sem feledni, hogy nem mi fújjuk a passzátszelet. Nem úgy mint az elmúlt harminc évben, s főleg nem úgy, mint az utóbbi tízben! 1989 előtt volt már néhány ilyen évtized a történelmünkben, mikor is fellendült az ország egésze, idővel nemzetközi tekintélyt adva vezetőjének...#

CÍMKÉP: Trump és Biden az egyik tévévitában – Bárki is győz, a washingtoni vezetés saját országával lesz elfoglalva a következő években (Fotó: Jim Watson and Saul Loeb/AFP via Getty Images

link