Október hónapban a tudáshoz és az ismerethez való hozzáállásunk változásairól beszélgettünk, és leginkább az körvonalazódott, hogy egy társadalmilag igazságos és környezetileg fenntartható világ létrejöttéhez nagyon is el kell rugaszkodnunk a megtanult sémáktól, és attól, ahogyan az ismeretre vagy a tudásra tekintünk. A koronavírus még inkább rámutatott arra, amit már régóta sejtünk: a világ kezdi meghaladni a frontális, felülről meghatározott tárgystruktúrába épített, órarendekkel kötött közoktatási rendszereket. A mostani rendszerben viszont nem csak az történik meg nehezen, hogy változásokra nyitott, önálló problémamegoldásra képes, reziliens felnőttek alakíthassák saját és közös világukat, de még a boldog gyerek- és felnőttkor biztosítása is háttérbe szorul. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez változzon? Milyen alapvetéseket kellene megkérdőjeleznünk ahhoz, hogy az oktatás transzformációja létrejöhessen? És hogyan lehetne elérni, hogy a társadalmi fenntarthatóság érdekében ezek a lehetőségek ne kizárólag egy szűk réteg számára lehessenek elérhetők? Többek között ezekről a kérdésekről beszélget Köves Alexandra Orosz Lajos pedagógussal, festőművésszel, Ashoka-taggal, az NKE minőségügyi biztosával.
Címfotó: Max Fischer – Pexels
