Itt két olyan momentum is akad, ami miatt jobb helyeken magától adná be a lemondását. Vagy, ha nem, politikai ellenfelei, párttársai, illetve a média kényszerítené ki belőle. Magyarország nem szerepel ezen jobb helyek között.

Amikor Szijjártót megpróbálták megkérdezni enyhén szólva is kétséges jachtos nyaralásáról, olyan dumát engedett el, ami után laptársunk, a 444.hu okkal adta azt írása címéül: “Így az alattvalókkal beszél az ember, nem a választóival”. Amit pedig tegnap előadott a külügyi dolgozókkal való bánásmódról, az a középkori gondolkodás iskolapéldája, ami persze egyáltalán nem idegen egy feudalizmusba révedő kormánytól:

„Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik.”

Mindezt úgy, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Orbán Viktor Mihálynak címzett nyílt levelében arra kérte a kedves vezetőt, hogy a kormány lépjen a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés ügyében az országban is megjelent koronavírus miatt:

„Szakmai meggyőződésünk, hogy kizárólag az otthon végezhető munka azonnali elrendelése által biztosítható az államapparátus folyamatos működőképessége” – írták.

Hogy Szijjártó útszéli, arrogáns, pökhendi, feudális egóját lássuk, mielőtt következtetéseket vonnánk le, még egy idézet a futsalostól, ami után nem nekünk kell bizonygatnunk, micsoda egy szaralak:

„Szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza.”

Ez még olyan bájosan maffiás duma is, s ha bulvár volnánk, azt írnánk, nem találjuk a szavakat.

De, találjuk. Egészen mocskosan ordenárékat lelünk a szótárunkban, de ezeket nem tesszük közzé speciális okok miatt.

Már akkor is ilyen barna éjfelű gondolatok voltak bennünk, amikor Szijjártó miniszter (magyarul szolga), úgy beszélt az újságírókkal, mintha a seggéből cibálta volna elő őket. Ám ez bármilyen sajnálatos, mégis megszokott jelenség a NER-ben, és arra bizonyság, a hatalom, s ennek egyik magáról túl sokat képzelő képviselője hogyan viszonyul azokhoz, akik egyáltalán kérdezni mernek tőle. Nem erőltetem a párhuzamot, mert egyértelműen adja magát: így a náci brigantik viszonyultak azokhoz, akik kívül estek a világukon. Nem tekintették emberi lénynek őket, és a magyar keresztény-konzervatív gondolkodás most épp itt tart.

Nem keresztény és nem konzervatív, valami egészen más, amire szintén csak illetlen szavak vannak. Látva, de nem megengedve, hogy a vele nem egy szekeret húzó organizmusokkal hogyan bánik – kioktat, ordibál, fennhéjaz, hazudozik, menekül – mentségéül, de nem feloldozva megállapítható, hogy

politikusnak ócska, beosztására alkalmatlan, futsalosnak talán megteszi.

Viszont, ahogyan mint főnök viszonyul a beosztotthoz, abból pedig az tetszik ki, hogy embernek is a legalja. A szakszervezetekről mondottak pedig a saját munkatársai fenyegetésén túl azt is mutatják, mit képzelnek ezek a munkavállalók jogairól.

Dolgozz és kuss. Valahogy így. Az elmúlt néhány nap sok mindent megmutatott nekünk Szijjártó jelleméről kvázi jellemtelenségéről, emberi értékeiről, tehát értéktelenségéről, általa megértettük, miért olyan a NER amilyen, s azt is, hogy miért ilyen Szijjártó-félék ugatnak benne a leghangosabban. Az összkép kiábrándító, s nem azért, ami Szijjártóból megmutatkozott ez alkalommal. Ezt, ha nem is tudtuk, sejtettük. Az az igazán aggasztó, hogy mindezek után még a helyén van. Mert sehol máshol nem lenne ott, kivéve persze a baráti diktatúrákat és türk sivatagokat. Itt tartunk.

Szerző: Rezeda
Forrás: Rezeda világa