A járványügyi válság és a kibontakozó gazdasági recesszió jelentős kihívás elé állítja a Fideszt. Miközben a ciklus közepén egy tudatosan építkező kormányon lévő pártnak egyértelmű politikai naptárának kell lennie a hátralévő időszakra, ez a járvány mindent felülírt. Egyszerre kell küzdeni a kiismerhetetlennel és azzal, hogy a választók értékválasztását milyen mértékben írják felül az elmúlt hónapok.

A beszélgetés során arra kerestük a választ, hogy felül lehet-e írni azt a két alapvető politikai paradigmát, amelyek az elmúlt tíz év kormányzati alapját jelentették. Az egyik az ’aki nem dolgozik, ne is egyék’ elv, melynek megtestesülése a segély helyetti közmunkarendszer volt. Ezt az elvet a feltételes vagy feltétel nélküli alapjövedelem erősen kikezdte – kérdés, hogy mennyire lesz emögött társadalmi támogatottság. A válság megmutatta, hogy a viszonylag biztosabb egzisztenciális háttérrel rendelkezők is hamar abban a helyzetben találhatják magukat, hogy megszűnt a létbiztonság.

A másik alapelv, hogy nem kell a társadalmi, gazdasági újraelosztás rendszeréhez hozzányúlni, és alapvető korrekciót végrehajtani. Az egykulcsos adórendszer és a multinacionális vállalatok alacsony adóztatása mind azt eredményezték, hogy százmilliárdok maradtak olyan rétegeknél, amelyek az igazságossági elvet nézve nincsenek erre rászorulva. Ahhoz, hogy a válságban érdemben segíteni lehessen társadalmi, gazdasági csoportokon, éppen a korábbi nyerteseket kellene nagyobb anyagi felelősségvállalásra rávenni.

Miközben programszinten az alapjövedelem (a Jobbik kivételével) megjelent az ellenzéki pártok 2018-as választási programjában, addig a ’fizessenek a gazdagok’ elvvel már óvatosabban bánnak a pártok. Ez pedig azt jelenti, hogy kérdéses érdemi és egységes kihívást intézni a Fidesz válságkezelési narratívájával szemben.

Címfotó: Wikipedia, CC