Olyan jó lenne már valami igazán pozitív dologról írni, de sajnos az ellenzék erre nem nagyon ad mostanában (sem) módot.
Pedig látszik az erőlködés, de eredmény nemigen, márpedig az embert a boldog elégedettség csak akkor tölti el, ha az erőlködésnek eredménye is van.
Sokat spekuláltam, mi lehet az oka az évek óta tartó kínlódásnak, de nehéz egyetlen okot találni, márpedig ha egynél több ok van, akkor mindjárt ok van a belső vitára is, ami egyenes út a széthúzás felé.
Lenin nem volt hülyegyerek, ellenben kiváló hatalomtechnikus volt, nem véletlen, hogy Vezérünk cselekedetei mögül időnként kikandikál a bolsevik forradalmár, amivel nem azt szeretném mondani, hogy Orbán forradalmár lenne, még kevésbé, hogy bolsevik, hiszen ő nem egy szép eszmét akar erőszakosan rátukmálni a népre, ő mindössze harácsolni akar, felzabálni az országot szőröstől-bőröstől.
Vezérünk Lenintől a centralizmus előnyeit tanulta el, a demokratizmust nem, míg ellenzékünk a centralizmustól való szent rettegésében kiöntötte a demokratikus centralizmus nevű gyermekét is, márpedig egy tisztességes párt számára az éppoly nélkülözhetetlen, mint Orbán vejének a zseblámpa.
Demokratikus centralizmusnak azt nevezzük, mikor a döntések előkészítése demokratikus, a döntés végrehajtása pedig a szervezet minden tagjának, minden fórumon és minden cselekedetében kötelező, hiszen csak így lehet politikai pártot működtetni.
Ha ez nem működik, akkor az a párt nem párt lesz, hanem anarchista vitakör, gittegylet, amely leveszi saját szétverésének terhét ellenfeléről, és soha nem éri el célját, mely jobb esetben a társadalom egy jól körülhatárolt csoportjának demokratikus érdekérvényesítését jelenti, kivéve a mai magyar pártokat, melyek mindenkit akarnak képviselni, így aztán nem képviselnek senkit.
Kivéve természetesen a kormányzó pártot, mely vezetőjének érdekei képviseli, még ha kisebb-nagyobb morzsákat szór is vazallusai közé, végtére a maffia is megfizeti embereit.
Az ellenzék vezetői között alig van olyan, aki felismerte volna a tömegkommunikáció szinte mindent felülíró szerepét a mai politikában, képtelenek alkalmazkodni hozzá, legfeljebb csak méltatlankodva és csodálkozva nézik, hogy ellenfelük szecskát aprít összes szóbajöhető jelöltjükből.
Ha van valaki, aki mégis próbálkozik azzal, hogy teret nyerjen a tömegkommunikációban, eljusson akárcsak a választók ingerküszöbéig is, akkor a többiek azt körbeállják és körbefanyalogják, szembesítik magasztos elveikkel és elhatárolódnak tőle, fintorognak és meggyőzik követőiket, hogy ez közönséges és ripacs viselkedés, közben pedig ellenfelük lemegy kutyába és elszipkázza a szavazókat, akiknek persze tetszik a radikalizmusa meg a határozottsága.
Az ellenzék azt hiszi, hogy a választó John Stuart Mill könyvét olvasgatja üres óráiban, ellenfele meg tudja, hogy a választót zavarják a képek közötti fekete izék, melyekről az iskolából vannak halovány emlékei.
A mai választó a telefonját vagy a tabletjét nyomkodva szerzi információit a világról, legfeljebb televíziót néz, és drukkol nagyon, melyik versenyző mutatja meg aznap este a csúnyáját.
A kormányzó erő meg közben azt csinál, amit akar, miután nincs ellenfelének számításba jöhető média-felülete.
Így aztán, ha sokszor elmondja, hogy az állampolgár milyen qrva jól él, az el is fogja hinni, legfeljebb azt sajnálja, hogy ő személyesen milyen szerencsétlen, miközben rajta kívül mindenki boldog és elégedett.
Itt van például mindjárt Kelemen Annácska, aki út teleehette magát virslivel, hogy az utolsó kettő már odaragadt a szájára, se kiköpni, se lenyelni nem tudja, ugyanúgy, mint Orbán Farkas Flóri nevű haverját...
Aki volt katona valaha, az tudja, hogy pusztán védekezéssel nem lehet háborút nyerni, az ellenzék mégis állandóan defenzívában van.
A közbeszédet Orbán suttyói tematizálják, erre a legjobb példa talán, amit Karácsonnyal művelnek, akiből megpróbálnak Gyurcsány 2.0 típusú ellenfelet fabrikálni, sajnos előbb-utóbb sikerrel.
Pedig célszerűbb válasz lett volna a vádra, mely szerint a főpolgármester éjjelente kéjgázdemizsonnal járja a Pesti-úti Idősek Otthonának szobáit, nyomában hullahegyek támadnak, a védekezés és a "Nem is igaz!" kiáltások helyett azt kommunikálni, hogy Orbán költségoptimalizálás céljából szisztematikusan megöli a nyugdíjasokat és a fogyatékosokat, utoljára ilyesmit a világ a múlt század negyvenes éveiben látott a wannsee-i konferencia után, csak a célszemélyek változtak, habár némi átfedés azért van...
Vagy a Birodalmi Fővadászt - Hermann Gőring óta nem volt még ilyen rátermett - megvádolni azzal, hogy valószínűleg az ő mulasztása miatt lőtték agyon szegény nyugdíjast a kertjében, és meglehet, titokban már engedélyeztetni akarják a vadásztársaságoknak a nyuggerek kilövését - a kilövött nyuggerek beszolgáltatott füleiért díjat akarnak fizetni.
Ezt - személyes tapasztalataiból levont következtetésként - a nyugdíjasok nyolcvan százaléka hihetőnek találná, és ha ehhez még hozzátennék, hogy a karantén őszi szezonja alkalmából el fogják rendelni az öregek befalazását szobáikba, egészséges élelmezéssel egybekötve, mely napi ötszáz kalóriát jelent...
Hülye ember az aki egy nyálát csorgató hiénával sportszerűsködik, miközben őt minden megmozdulásánál tökön rúgatja Viktor...
Panaszkodni kevés, a demokratikus többségű önkormányzatoknak már régen meg kellett volna teremteniük saját közös médiumukat, amire az anyagi lehetőség adott, legfeljebb a helyiérdekű hymen-hírek számát és a kuka-tároló felavatásáról beszámoló nagyriport terjedelmét kellene szűkíteni valamelyest, és máris kész lenne az ellenzéki hangvételű hetilap, melyben be lehetne számolni a maffia legjelentősebb tolvajlásairól a hálás közönségnek.
Kellene továbbá egy ernyőszervezet is, mely a következő országgyűlési választáson a közös jelölteket indítja, mert a pártacsarkodásokat időlegesen félre kellene tenni, legalább az ítélethirdetésig.
Aztán kellene egy állandó egyeztetési fórum, kellene egy közös internetes portál, kellene a közösségi médiában tájékoztatási lehetőség.
Fel kellene használni a mobil telefonokban rejlő lehetőségeket is, és nem kellene mindent újból kitalálni, rengeteg dolgot kitaláltak már mások, más célra, csak alkalmazni kellene azokat.
Persze ki kellene dolgozni egy programot arra az abszurd esetre, ha győznénk, és legalább informálisan át kellene beszélni, hogy kikkel szemben kell kész vádemelési javaslattal várni egy győztes választás eredményhirdetését.
Ha esetleg akkor kezd el az ellenzék spekulálni azon, hogy mi a teendő, akkor már régen késő, három héten belül megbukik.
Egy ilyen helyzetre kész tervekkel, és kész személyi javaslatokkal kell készülni, nem akkor kell koalíciós torzsalkodásokat folytatni, hiszen ez nem csak egyszerű választási győzelem kellene legyen, hanem egy új kezdet is - nagytakarítással és meszeléssel egybekötve.
Ami azt illeti, szervezeteket is kellene építeni, méghozzá vidéken elsősorban, mert ötödik-kerületben már elég jó az ellátottság, meg civil szervezetekből is.
Vidéken meg Julcsa nénje nem is hall mást, csak hogy milyen boldognak kellene lennie pusztán attól, hogy magyar, és még hátravan Trianon körbezokogása, és az országgyarapító Horthy ünneplése, miközben földalatti járatai fölött büszkén dülleszti mellét a patkánymentesítést elkerülő tolvaj elit.
Már majdnem késő, de talán két év alatt lehetne tenni ezt-azt, hát nagy a pártok vezetőinek felelőssége.
Ha nem látják ezt be, az következő választás után már lehet, nem lesz kiket a vereségért felelősségre vonni - lehet, választás se lesz.
Talán lehetne nekikezdeni önmagunk megszervezésének...
:O)))
