A Bors utca-Krisztina körút sarkon állt egy hatemeletes bérház. Ennek a háznak összes lakója, meg a vidékről ott rekedtek - mintegy 300 ember - Budapest ostromának idején, 1944-45 telén hat hétig az óvóhelyen várta a csodát.A csodát, hogy majd mindannyian megússzák ép bőrrel az iszonyú pusztulást, hogy a ház, amelynek lakásai jelentették az otthonaikat, nem kap telitalálatot, hogy egyszer majd vége lesz az iszonyatnak, már itt vannak az oroszok, ha eddig nem lett baj, talán már nem is lesz, még egy kicsit kell csak kitartani..
.
Nem így történt.
Aznap megint iszonyúan lőttek. A németek a Várból, az oroszok a Várat. Potyogtak a bombák, vijjogtak a stukák, sivítottak a katyúsák. A pincelakók szinte levegőt se mertek venni, volt, aki átkozódott, volt, aki imádkozott, mint mindig, ha telitalálatot kapott a közeli Déli pályaudvar.
De a 300 civilnek, a gyerekeknek, betegeknek akkor is kell enni, ha háború van, és körös-körül minden lángol. ...
Az óvóhely lakói közül naponta más - más férfi ment ki kenyérért. Azon a bizonyos januári napon egy családos emberre került sor. Annak az embernek - bizonyos Laborczinak - négy gyereke volt. Szó nélkül indult, de akkor egy hórihorgas fiatalember visszanyomta a karosszékébe. -Maradjon, Laborczi úr, majd én kimegyek!-És mielőtt anyja, apja, nővére megakadályozhatta volna, a suhanc már elindult. Triciklivel, az úttest közepén, az Alkotás úton. Valahol, talán a Királyhágóban volt egy pékség, ahol kenyeret sütöttek a frontkatonáknak, .oda szoktak menni a többiek is kenyérért.
Az odafelé vezető úton nem is volt semmi baj.De amikor már visszafelé jött a kenyérrel, egy akna lecsapódott mellette, aknaszilánk fúródott a gyomrába, és a légnyomás miatt belső vérzést kapott. A rettenetes hírt ismerős vitte a családnak. A fiatalember még élt 24 órát, még megoperálták a közeli katonakórházban, de a vérveszteség olyan nagy volt, hogy másnap délben meghalt.