Nem hiszem, hogy egyedül lennék a tízmilliós hazában, akiből Orbán ezeket a tüneteket váltja ki. Téved, aki azt gondolja, hogy ez a személynek tudható be, bár, nem tagadom, kevés taszítóbbat tudok elképzelni az inkriminált ábrázatnál. Különösen, amikor viccesen huncutul mosolyog, összekacsint, vagy szájnyalogat. A tömény undor annak szól, hogy ez az ember, akit a pártbéli bűntársain kívül soha senki semmire meg nem választott, immáron 14 éve ül a miniszterelnöki székben. Mostanra pedig, de már évekkel ezelőtt, eljutott arra a szintre, hogy (szó szerint) magasról tesz az emberekre. Hatalmi mámorában tobzódva bármit megtehet ebben az országban, mert tudja, hogy ha szükség van rá, akár csalással is megőrizheti az uralmát. A hatalom pedig egyenértékű a jogszerűen járó büntetés, a börtön elkerülésével. Nulla önkritika, nulla kötelességtudat, nulla nemzetért érzett felelősség. Van viszont korrupció, lopás, csalás sikkasztás, protekcionizmus. Önhittség, despotizmus, hatalmi gőg, nárcizmus és önnön tévedhetetlenségébe vetett hit. Ha ezeket lehántjuk róla, felvett, megjátszott, természeténél fogva jellemtelen személyiségét ledobni kényszerítjük, nem marad semmi.

Az ellenzék szóvivői és vezető politikusai türelmesen meghallgatták azt a sajtótájékoztatónak nevezett baráti összejövetelt, amelyen válogatott népek vehettek csak részt és elvétve kérdezhettek TŐLE olyanok is, akikkel Orbán amúgy nem szokott szót váltani, mert más véleményen van. Aki elkésett, az sajnos nem mehetett be. A velük szolidáris újságírók pedig felálltak és távoztak. Ez utóbbi csupán a fantázia szüleménye. Nem volt ilyen. Aztán a szóvivő hölgyek és urak oda nyilatkoztak, hogy az, amit láttak „bohóctréfa” és „Stand up Comedy”. Mintha bizony ezért kellett volna oda menni. Hehe.

Hadd mondom ki tehát én, hogy mit láttunk három órás időtartamban, ha eddig még nem lett volna nyilvánvaló: egy hazug és gyáva ember szómenését és terelését, aki azt hiszi, hogy üres dumával el lehet leplezni a valós kormányzás hiányát és bűneit, a kormányzó párt potentátjainak és vazallusainak bűncselekményeit. Eközben persze a régiek mellett – Gyurcsány és Soros – folyamatosan új és bűnbakok felvonultatásával rá lehet kenni minden bajt olyanokra, akiket le kívánnak járatni, és lehetőleg nem is tudnak, vagy nem is akarnak védekezni a támadások ellen. Megjelennek tehát újra a migránsok. Holott 2019-ben 139 ezerre csökkent az EU határait illegálisan átlépők száma és ez a 2013 óta mért legalacsonyabb adat. 92 százalékkal kevesebb, mint a menekültválság csúcsán, 2015-ben volt.

Felújított, belső, ellenségképként ismét megjelennek a cigányok. Felújított, hiszen 2018. márciusi, miskolci kampánykörútja során már megjelölte a cigányságot, mint „belső migrációt”, mint célpontot, a Lyukóvölgyben nyomortelepen élő cigányságot, amellyel csak a probléma van, mert nem tudnak beilleszkedni.

„Most a kampányában a cigányok elleni hangulatkeltés következik, mert az jobban átjön, sokkal kézzelfoghatóbb, mint a sosem látott migráns. Aztán majd jöhetnek újra a kommunisták, a zsidók, a melegek, a fogyatékosok. Aztán jöhetnek a könyvégetések, a kirakatbezúzások. Jól ismerjük a folyamatot, a történelem megmutatta. „(Hidvégi-B. Attila RomNET)

Miközben a szemmel látható hibákat elhallgatja, vagy egetverő eredményeknek állítja be, Orbán az általa elkövetett bűnöket és mulasztásokat mindig ráveri valakire, hogy az vigye el helyette a balhét. Projekciónak, kivetítésnek hívják a pszichológusok az efféle magatartást. Óvodában, kicsi gyerekek között szokásos a másra mutogatás, és az óvó néni nem is díjazza. A lebutított magyar társadalomban, az állampárti választók körében viszont elfogadott és ünnepelt politikusi attitűd.

A projekció tehát most, e sajtótájékoztatónak nevezett propaganda gyűlésen, megint megjelent. Magyarország miniszterelnöke megint a cigányságot kriminalizálja. Jelesül a szegregációs iskoláztatási gyakorlatot elítélő bírói ítélet elleni lázítás formájában került be Orbán beszédében. A gyöngyöspatai cigányok munka nélkül jutnak hatalmas pénzekhez! Felháborító ez a rendes (magyar!) emberek számára.

„… de ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. (…) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van.” „Tehát szerintem a gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk.” (Népszava tudósítás)

Gyerekeken kéri számon a „munka nélkül szerzett” jövedelmet!? Fenyegetés ez az ott élő cigányság felé. Felhívás a nem cigány (magyar!) lakosok számára a cigányok elleni nyílt fellépésre. De benne van a burkolt fenyegetés is az ítéletet meghozó bíróság felé is.

Nyílt és leplezetlen rasszizmus. Nyílt és leplezetlen támadás a független igazságszolgáltatás ellen. Mindez a magyar miniszterelnök szájából.

Ezzel persze nincs vége, mert volt ott más, ügyesen leplezett megjelenési formája is a nemzeten belüli diszkriminációnak. Azt mondja ez az ember, hogy ki kell terjeszteni immár a jövedelemadó mentességet a három gyerekesekre is. A multimilliárdos Lévai Anikó már az első körben bekerült az adómentesek körébe öt gyerekével. Az új intézkedés most talán azért körvonalazódik, mert a multimilliárdos Orbán Ráhel is várandós lehet a harmadik gyerekével. Okos szakértők tüstént osztani és szorozni kezdenek. Honnan lesz pénz? Lesz-e elég? Hány családot érint?

Két gyerekemtől hat unokám a bizonyíték arra a tapasztalatra, hogy az az anyuka, aki három-négy gyermeket szül, évekig sem tud munkába állni. Mi több, akkor se sem szívesen alkalmazzák, ha már módja lenne munkát vállalni. Tudjuk miért. Halmozottan érvényes ez megint csak a cigánycsaládokra, ahol hagyományosan sok a gyermek, és hagyományosan nem dolgozik az anyuka. Tegyük hozzá, az apukát sem alkalmazzák jól fizető állásokban, mondjuk a Miniszterelnöki Hivatalban. De még annak gondnokságán sem. Aki azt mondja, hogy ezek közhelyek, az próbálkozzon, járjon utána, és belátja, hogy igazam van. Sok, nagyon sok család tehát nem bérből és jövedelemből él, akarom mondani, nyomorog, hanem talán a családi pótlék a legfontosabb, ha nem az egyetlen megélhetési forrás.

Ezt tessék végig gondolni, amikor a látszólag nagylelkű családtámogatási rendszert, a személyi jövedelemadó mentességet, és az adókból leírható egyéb kedvezményeket a kormány hatalmas jótéteményként nyomja be a köztudatba. Jövedelemadót csak attól lehet leírni, akinek jövedelme van. A családi pótlék ellenben minden gyermek után alanyi jogon jár. Azt viszont évek óta nem emelik. Ez is a burkolt rasszizmus megjelenése, amely szenvedésre és akár kínhalálra ítéli a gyermekeiket nevelő, önhibájukon kívüli munkanélküli szülőket és cigánygyerekeket. Ráadásul pellengérre is állítja őket, mondván, hogy nem is akarnak dolgozni.

Még egy gondolat az orbáni one man show kapcsán. Azt írja Karácsony Gergely a Facebookon:

„Megint kiderült, van annak hasznossága, ha választott vezető időt szán a tájékoztatásra és nem csak a saját politikai befolyása alatt álló mikrofonállványoknak nyilatkozik. Ritka alkalom, hogy a miniszterelnök valódi kérdésekre is felel, figyelemmel kísértem ezért én is a mai sajtótájékoztatót, adódik is belőle sok tapasztalat Budapestre, a kormány és az új városvezetés kapcsolatára nézve. …
Úgy tűnt, mintha Orbán Viktor a kormányát valamiféle zöld fordulatra fogná. Ez örömteli, különösen annak fényében, hogy pártjának prominensei eddig javarészt tagadták a problémát is, ellenfélnek kiáltották ki a klímavédőket és összehordtak nem kevés ostobaságot is az elmúlt időben. A felismerésnek, hogy a magyar kormánynak is dolga van a klímavészhelyzettel, ideje volt már jó régóta. Én persze a ma elhangzottaknál sokkal ambiciózusabb programot várnék, amit lehetne azzal is kezdeni, hogy a kormány nem sunnyogja el az európai klímaügyi konzultációt. Tőlem a kormány klímapolitikája állhat biblikus alapokon is, csak legyen már végre.”

Talán Karácsony tényleg elhitte, hogy a divattá vált zöldpolitika és klíma-vészhelyzet valóban aggasztja a kis méretű miniszterelnököt és kormányát. Talán pontosan tudja, hogy hazudik, de igyekszik tőle megszokottan korrekt maradni.

Orbán viszont immár harminc éve bármit mondhat, csak az számít, amit tesz is. Ez annyira igaz, hogy tőle, magától tudjuk. Ebből következik, hogy Orbán harminc éve szakadatlanul hazudik. Bele az ország tízmillió polgárának a képébe, akik közül közel hárommillió füleinek ez maga a szférák zenéje. Ők biztosítják a hatalmát, őáltaluk erős bástya. Hétmillió meg maximum beletörődve rázza a fejét. Nincsenek véget nem érő tüntetések, nincs kormány elkergetése. Belátás van, hogy nincs mit tenni, hiszen Orbán vállalja a terheket, továbbra is készen áll a kormányzásra.