Nyomtatás

A Népszava információi szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzatban az az elvi döntés született meg, hogy Budapest semmiképp nem fogja kifizetni az állatkertbe tervezett Biodóm befejezéséhez szükséges 20 milliárd forintot. 

A lap cikke kitér arra is, hogy ez részben elvi, részben gyakorlati döntés, hiszen nincs is ennyi felesleges pénze a fővárosnak. 

A Biodóm névre épület amúgy gyakorlatilag már szerkezetkész, de az eredetileg 16 milliárd forintosra tervezett beruházás az elmúlt években rendkívül megdrágult, ma már 63 milliárd forint lenne a végösszeg, és ebből 20 milliárd forint hiányzik. A Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) projektje, eddig a kormány finanszírozta a központi költségvetésből, de a felső határt 43,7 milliárd forintban húzták meg. 


A lap ezenkívül városházi forrásokból úgy értesült, hogy becsléseik szerint a Biodóm havi fenntartási költsége egymilliárd forint körül alakulna, amire szintén nincs pénze a városnak. 

Az Index szerdán írt arról, hogy Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója egy bejáráson azt mondta a sajtónak, hogy sok bizonytalanság van a projekt körül, és két dolgot nem tudni még: hogy mennyi lesz a bevétel és mennyi a kiadás. De szerinte a hasonló fedett állatparkok nagyon népszerűek a világban, így sok látogatót vonzhatnak, melyből fedezni lehetne a költségeket. 

Azaz van most Budapesten egy eddig több mint 40 milliárd forintot felemésztő gömbszerűség, aminek egyelőre nem ismerni a sorsát. 

Hogy az egész Biodóm amúgy mire szolgálna, az egy nagyon jogos kérdés persze, de mint korábban megmutattuk, egyáltalán nem könnyű rá válaszolni

 

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Horváth Bence 2019-12-19  444.hu