Nyomtatás

MAJDNEM STADION

Tegnap este lakossági tájékoztatót tartott a XVII. kerület önkormányzata, ahol szóba került a helyben épülő, új sport- és rendezvénycsarnok is, aminek tervét pont egy hete jelentette be Horváth Tamás fideszes polgármester – ám az csak most derült ki, pontosan mennyi pénzbe fog ez kerülni.

 
Horváth Tamás - Rákosmente polgármestere
kb. egy hete

Rákosmente történetének újabb mérföldkövéhez érkeztünk.
Ma aláírtam azt a nyilatkozatot, amely lehetővé teszi – állami beruházásban – a Rákosmenti Sport- és Rendezvénycsarnok megépítését.
Közel húsz éve, e Képviselő-testület elődje döntött úgy, egyhangúan, pártállásra tekintet nélkül, hogy sportcsarnokot kíván létesíteni itt, Rákoskeresztúr központjában. A 2006-tól Riz Levente nevével fémjelzett időszakban a megvalósítás előkészítése zajlott. Néhai polgármesterünk szerepe elv...

Továbbiak
A képen a következők lehetnek: 2 ember, ülő emberek és öltöny
A képen a következők lehetnek: 6 ember, , mosolygó emberek, álló emberek és öltöny
 

Ez a külső megjelenésében is egyedi, környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épület szervesen illeszkedik majd abba a szabadidős és rekreációs térbe, amelynek része az újjászületett Népkert és a Rákos-patak menti kerékpárút.

-írja Horváth az új sportközpontról.

A csarnok szükségességéről még 2016-ban döntöttek, a kivitelezés viszont évek óta húzódott. A közbeszerzést pedig, aminek eredményét idén júliusban hirdették ki, a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte el, amely az év elejétől Mészáros Lőrinc tulajdonában áll.

A lakóssági fórumot az Index helyi beszámolója szerint Horváth Tamás azzal kezdte, hogy ez lesz Rákosmente történetének legnagyobb volumenű beruházása – az 545 munkanap alatt felépülő sportkomplexumot vélhetően 2021 márciusára készítik majd el.

A kérdések következtével kiderült, hogy a csarnok teljes ára 10,5 milliárd forint lesz, összehasonlításképp: a híres, felcsúti 3500 fő befogadására alkalmas Pancho Aréna 4 milliárd forintból épült fel.

És bár azzal kapcsolatban nagyjából egyetértettek az egybegyültek, hogy a kerületüknek szüksége van egy ilyesmi létesítményre, amikor kiderült, hogy a komplexum üzemeltetését az önkormányzat finanszírozza majd, kissé elszabadultak az indulatok. Többen azt is kifogásolták, hogy a kerület egy amúgyis zsúfolt és forgalmas részén tervezik felhúzni a csarnokot.

„Nem akarunk helyi adót fizetni”

-közölte egy helyi felszólaló, akit Horváth azzal igyekezett megnyugtatni, hogy remélhetőleg sikerül egy komoly befektetőt találniuk a feladatra.

Címlapkép: Elágazás Budapest XVII. kerületében

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Blaskó Zsófia 2019-12-11  MERCE