Nyomtatás

 

Beszakadt egy Zala megyei hűtőház teteje az ott dolgozó munkások alatt, mert a munkafolyamatokat vezető agrármérnök egy hibás, meggondolatlan utasítást adott nekik. Három ember került kórházba súlyos és maradandó sérülésekkel, a mérnök ellen pedig most emeltek vádat a megyeszékhely ügyészei.

A munkahelyi baleset még tavaly októberében történt, amikor a munkavezető azt az utasítást adta hat alkalmazottnak, hogy a hűtőház tetőteréből le kell lehozni a földszintre a meghibásodott generátort. A telephelyen álló hűtőház egy könnyűszerkezetes lemezépület volt, így az nem volt teherbíró.

A munkások felhívták a mérnök figyelmét arra, hogy a generátor súlya igen nagy, aki ezután másodjára is megerősítette utasítását arra vonatkozóan, hogy a generátort le kell hozni.

A munkások megkezdték a generátor mozgatását a tetőtérben a kialakított anyagmozgató nyílás felé, azonban, néhány méter megtétele után a hűtőház mennyezete beszakadt alattuk, és három munkás, 5 méter magasságból a hűtőház földszintjére, a folyosó padlójára zuhant. Két munkás maradandó sérüléseket, egy munkás pedig súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vád szerint a mérnök utasításának kiadása során könnyelműen bízott a padlás teherbírásában, nem adott megfelelő utasítást, valamint nem határozta meg megfelelően a munkafeladat elvégzésének munkamódszerét sem, hanem azt rábízta a beosztott munkavállalókra.

Mindezekért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövezett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a munkabalesetet okozó utasítást kiadó agrármérnök ellen.

Forrás: Nagykanizsa Online

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Munkások Újsága 2019-11-23  MUON