Gyárfás Endre – CSAK TRÉFA VOLT

Épp elhagytunk egy utcasarkot –hűsítő csöndet szűrt az est -,mikor a falról rámrikoltottegy krétarajz: horogkereszt!“Valami tacskó firkálhatta –útitársam legyintve szólt -,csupán két szögletes vonalka…és biztosan csak tréfa volt.”

Valóban! Hiszen semmiség az:néhány vonás csak kis helyen.De tréfa volna? Furcsa vígasz,nem fogja fel az értelem.E két vonalka nem is régenegy fél világot birtokolt.S ha van köztünk, ki feledékeny,úgy vélné, az is tréfa volt.

Masírozott a had, csapódottcsizmája kövön, csontokon,s a feldübörgő tankhadoszlopátgázolt falun, városon,ledőlt a ház, jajdult az utca,port okádott és füstgomolyt…De eloszlott a füst azóta,az is lehet: csak tréfa volt.

A jelvény ott ágált magasan – két szögletes vonal csupán -,alatta, féregjárt barakkbanpofon, rúgás, korbács utántestvérem végignyúlt a földön,s kívánta inkább a pokolt,s vágyálma lett “a régi börtön”,“a szép halál”… Csak tréfa volt?

Aztán a gáz… kinyílt a fürdő,gyilkosok álltak sorfalat,gyerekbőrből a lámpaernyő,a nyaklánc gyöngyei: fogak!S egy héjahang a rádióbanaz Übermenschről szónokolt…Két vonalka… No hagyjuk, jól van,lehet, hogy mindez tréfa volt.

A rettegés, a hazug vádak,szögesdrót, villanó szurony,a gép, mely otthonokra támadt,a csókban lappangó iszony,költő a sárban, könyv a máglyán– s tőröd se volt, hogy megtorold!Mauthausen, Auschwitz, tifuszjárvány,Lidice… mind csak tréfa volt?!

Ne hidd, hogy elég, ha a falrólelfordítod tekinteted!Ki most horogkeresztet rajzol,nem mind éretlen kisgyerek.A két vonal kinyúl utánad,körülhálóz, négy ága fojt…S a gödör gúnyvisszhangja támad:“Csak tréfa volt, csak tréfa volt.”

Munkások Újsága