Folytatódik a nagy gazdaságátverő program
Újabb gazdaságvédelmi és a versenyképességet javító törvényjavaslatot nyújtott be tegnap a Pénzügyminisztérium.
Azt nem tudom megmondani, hogy a gazdaság ettől miért van védve, de a versenyképesség javítása is késik pontosan 10 évet. Legnagyobb bajom, hogy nem 2010-ben nyújtotta be, ahogy ígérte.
Legjobban a nyugdíjasoknak egységes járulékkedvezménye tetszik. Pár éve még ha nyugdíj mellett dolgozott valaki, az éves bruttó keresetének 0,5%-a emelte a nyugdíját. A nagy kedvezmények ezt eltörölték. Vagyis a költségvetés igazából csak magára gondolt, hiszen
újra munkába állította a gyalázatosan alacsony nyugdíjjal rendelkezőket úgy, hogy közben hiába dolgoznak, az nem jogosítja őket a nyugdíj újraszámolására.
Pedig pl. 3 év új munkaviszony érezhető nyugdíjemeléssel járhatna.
Hogy egyszerűsödik az adórendszer az kiváló, de a söralátétes adóbevalláshoz biztosan kell még 10 év. Az pedig, hogy az őstermelés és a megbízásos jogviszony munkaerőpiaci ellátást fog ezután biztosítani, fantasztikus. De eddig miért is nem?
A családi adókedvezmény kedvezővé válása is nagyon jó,
tovább erősítve a jól kereső családok eddig is kedvező adózási lehetőségeit, az egyedülállókat és főleg a gyereküket egyedül nevelők hátrányára.
A családvédelem legszebb eleme a 4 gyerekes édesanyák szja mentessége. Örökre. Hmmmm. Mert ha örök támogatást kapnak gyerekenként egységesen, az oké, amíg gyerekek. De a minimálbéren dolgozó 4 gyerekes, és az 1 milliót kereső 4 gyerekes között miért szükséges és mi indokolja a többszörös támogatást, azt nekem senki nem tudja megmagyarázni!
GJ



