Az olcsó munkaerő, a tanulatlan fiatal, a közmunkás nem pálya
Néhány nagyvállalat bejelentette a létszámcsökkentést. (A választásokig azért kitartottak.) Elsősorban a megnövekedett bérköltségekre hivatkozva. Persze, ha Németország felől nézzük, akkor egészen más a helyzet, mint mondjuk Oroszország felől.
Viszont a magyar piacon tudomásul kell venni, hogy a bérek növekednek és azt a növekményt a vállalatoknak ki kell tudniuk gazdálkodni. A nagyoknak talán könnyebb a helyzete, mégis náluk jelenik meg először a létszámcsökkentés gondolata.
De a béreink még mindig messze vannak a nyugati szinthez. Akkor hogy is van ez?
Egy magyar Audi-gyárban nyilván nem lehet nagyobb a nyereség (nem szabadna), mint az anyaországban, viszont a Dunaferrben sem lehet veszteséget termelni.
Pedig ezzel a problémával mindig szembe kell néznünk, akár beengedtünk egy nagyvállalatot, akár privatizáltuk azt. Egyrészt a költségek és a nyereség befolyásolható, tehát sose teljesen tiszta a kép, másrészt az összeszerelő (audi) létnek és a nem eléggé magas színvonalú termelésnek (acélgyártás) megvan a saját értékesítési kerete.
Mit lehet tenni? Hát fejleszteni, amit sokszor mondtam. Egyrészt színvonalasabb és lehetőleg robotizált termelést célozni meg, másrészt olyan tevékenységeket fejleszteni (túrizmus pl) amely felszívja a feleslegessé váló munkaerőt. Persze ehhez hosszú távú képzési és gazdaságfejlesztési stratégia szükséges.
Az olcsó munkaerő, a tanulatlan fiatal, a közmunkás nem pálya.
GJ



