Nyomtatás

TRANSZPARENCIA

Majd egy hete választották meg Pécs ellenzéki polgármesterét, Péterffy Attilát, ő pedig máris elindította a városi cégek átvilágítását, írja egy helyi lap, a Szabad Pécs.

A lap megkereste azt az átvilágítással foglalkozó, kizárólag pécsi ügyvédekből álló csoport vezetőjét, Bodnár Imrét, aki megerősítette: pénteken a Zsolnay Örökségkezelőnél, a Tettye Forrásháznál és a Pécsi Vagyonhasznosítónál kezdték a procedúrát, valamint találkoztak a pécsi önkormányzati többségi tulajdonban álló szervezetek vezetőivel is.

Bodnár azt is nyilatkozta: az ellenőrzés elsősorban a vagyongazdálkodást célozza, arra kíváncsiak, hogy eddig felelősen és a szabályoknak megfelelően történt-e minden: a szerződésekre, beszerzésekre, pályáztatási folyamatokra is rá fognak nézni.

Jövőhéten, kedden újabb négy pécsi önkormányzati társasággal folytatják az átvilágítási folyamatot.

Mindeközben a város volt, fideszes polgármesterejelöltje ellen eljárást indítottak, számolt be róla ma reggel a HVG. Vári Attila ugyanis egy verekedéssel kapcsolatos ügyben nem bizonyult szavahihetőnek sem első-, sem másodfokon. A lap úgy tudja, egy, a pécsi sportcsarnokban tartott rendezvényen két biztonsági őr megvert egy egyetemistát, mert az szerintük részegen randalírozott a mosdóban, valamint agresszívan viselkededett velük. Az egyetemista ezt tagadta, ezért feljelentést tett. Péterffy kihívója is a tanúk között volt, ám az első- és másodfokú tárgyaláson a bíróság többek között azt állapította meg, hogy a tanúvallomások, köztük Vári Attiláé, nem szavahihetőek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta a Szabad Pécsnek: hamis tanúzás miatt indították el az eljárást, az ügy részleteiről a a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb felvilágosítást nem kívánnak adni.

Egyébként nem Pécs az egyetlen város, ahol az újonnan megválasztott polgármester hadat üzen a korrupciónak: a Rajta Újváros dunaújvárosi ellenzéki egyesület az alábbi poszttal jelentkezett, miután jelöltjük, a jobbikos Pintér Tamás nyert tizenharmadikán:

https://static.xx.fbcdn.net/rsrc.php/v3/yw/r/qztuOcCk00U.png"); background-size: 26px 214px; background-repeat: no-repeat; display: inline-block; height: 24px; width: 24px; background-position: 0px -26px;">app-facebook
Rajta Újváros
csütörtökön

RENDKÍVÜLI HÍREK!

Információink szerint megkezdték a bizonyítékok eltüntetését és a mai nap folyamán több merevlemezt is eltávolítottak a Városháza számítógépeiből. Üzenjük nekik: ez kevés lesz! Minden egyes elvett forinttal, amit a közös kasszából vettek ki el kell majd számolniuk!

 

Címlapkép: Kép: A polgármester Facebook oldala

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Blaskó Zsófia 2019-10-19  MERCE