Nyomtatás

 A budapestiek többsége szerint pedig egyértelműen így van. A Medián kutatásából az is kiderül, hogy Tarlós Istvánt intelligens, de befolyásolható embernek tartják.

A héten ismertettük a Medián legfrissebb felmérését, miszerint Karácsony Gergely utolérte Tarlós Istvánt. Fej-fej mellett a főpolgármester és legerősebb kihívója: a biztos választók között statisztikai hibahatáron belülre, 1 százalékra került Karácsony Tarlóstól.

Lapunk hozzájutott a Medián azon adatsorához is, ahol Tarlós István megítélésére kérdeztek rá a közvélemény-kutatók.

A regnáló főpolgármestert

Arra a kérdésre, hogy törődik-e a fővárossal,

41 százalék szerint törődik az emberekkel, de a többen vannak azok – minden második válaszadó (50 százalék) –, akik úgy vélik, nem. (9 százalék nem tudja.)

Érdekes tehát, hogy többen gondolják úgy, hogy a fővárossal törődik, mint azt, hogy a benne élő emberekkel.

A Medián feltette azt a kérdést is, hogy mennyire jellemző Tarlósra, hogy önálló lenne és nem befolyásolható.

Tehát az önállóság az, amit a legkevesebben hisznek el róla a többi kérdéshez képest.

A Medián arra is kíváncsi volt, a megkérdezettek hogy tapasztalták, ha az elmúlt években konfliktus volt a kormány és a város között, Tarlós általában kinek az oldalára állt.

A közvélemény-kutatók külön rákérdeztek ennél a kérdésnél a válaszadók politikai orientációjára.

Feltették azt a kérdést is a kutatásban, hogy Tarlós kinek az érdekeit szolgálja: Budapestét vagy Orbán Viktorét?

A megkérdezettek többsége (54%) inkább egyetért azzal, hogy a főpolgármester Orbán érdekeit szolgálja, nem Budapestét. A válaszadók harmada inkább nem ért egyet ezzel, 13 százalék nem tudja.

Az ellenzéki szavazóknál ez így néz ki:

A bizonytalanok többsége (52%) is inkább úgy látja, Tarlós Orbán, és nem a főváros mellett, 27 százaléknyian vannak azok, akik ezzel inkább nem értenek egyet (22 százalék nem tudja).

Végül a Medián feltette a kérdést, hogy egyesek szerint az elmúlt időszak fővárosi fejlesztései a fideszes elit érdekeit szolgálták, mit gondolnak erről a megkérdezettek.

Tehát: az összes fenti kérdésben még a fideszes válaszadók jó része is egyetért a Tarlóst ért vádakkal.

*

Módszertan

A felmérést 2019. szeptember 20. és 26. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet. A fővárosi adatok 500 fős minta válaszain alapulnak, felnőtt állampolgárok személyes megkérdezése után. A minta kisebb torzulásait matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3, Budapest esetében 4 százalék.

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

T.R. 2019-10-07  hvg.hu