Nyomtatás

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője „klímavészhelyzet Magyarországon és Budapesten” címmel tartott sajtótájékoztatót azon törvényjavaslat kapcsán, mellyel a klímavészhelyzet kihirdetését szorgalmazza. Tordai sajtótájékoztatóját itt tudjátok megnézni:

A törvényjavaslat szerint a klímaváltozás

„már egy-két évtizeden belül felülírja eddigi életvitelünket, és a XXI. századvégére alapjaiban fogja veszélyeztetni az emberi civilizáció létfeltételeit a Földön”.

A törvényjavaslat szerint az országgyűlés kihirdetné a klímavészhelyzetet, valamint kötelezné a kormányt rövid- közép- valamint hosszútávú klímavédelmi – valamint, mivel a változás visszafordíthatatlan – klímaalkalmazkodási stratégia kidolgozására.

Ennek értelmében a kormánynak már év végére be kellene nyújtania a klímavédelmi törvényt, a hozzá kapcsolódó rendeleteket pedig 2020 március 31-ig ki kellene dolgozniuk és el kellene fogadniuk.

Tordai kiemelte, habár a migrációs vészhelyzetet immár négy éve bevezették, és már nem áll fenn a szituáció amire hivatkozva ez megtörtént, még mindig hatályban van, miközben valójában klímavészhelyzetben élünk, ami valódi válság, földünk és életlehetőségeink megóvása érdekében pedig cselekedni kell.

A kormányzati gyűlöletkampányra utalva elmondta, meg kell szüntetni az állami százmilliárdokból finanszírozott „szellemi kútmérgezést”, ehelyett a valódi problémákról kell tájékoztatni az embereket, ugyanakkor hangsúlyozta,

különös figyelmet kell fordítani a gazdaság szabályozására, hisz a károsanyag-kibocsátás háromnegyedéért a gazdasági szereplők a felelősek.

Példaként felhozta, Magyarországon a júniusi átlaghőmérséklet négy fokkal haladta meg a szokásost, miközben több országban lángolnak a sarkköri erdők, Nyugat-Európában pedig sorra dőlnek meg a melegrekordok és elképesztő szárazság uralkodik.

Emlékeztetett arra is, több kormány már felismerte a klímavészhelyzet fennállását és kihirdette a vészhelyzetet, emellett több nyugati nagyváros is hasonlóképp tett már, ahogy Karácsony Gergely, az ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltje is ezt fogja javasolni a közgyűlésnek, amennyiben megválasztják.

Az önkormányzati választási kampány keretében azt is elmondta, Karácsony programjában hangsúlyos helyen szerepel a főváros zöldítése, zöldövezetek létrehozása, és a város levegőjének a javítása.

Tordai kifejtette: a klímaváltozás már a mi életünkben érezteti hatásait – ahogy már jelenleg is érezzük.

A klímavédelmi törvény a következő pontokat tartalmazza:

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Kiss Soma Ábrahám 2019-08-01  MERCE