Nyomtatás

 Az iskolaigazgatói bérek juttatásokkal való kiegészítése is megtörténhet, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerdán benyújtott módosítását - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Bódis József hozzátette: többek között ezzel szeretnék elérni, hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya.

A tervek szerint az iskolaigazgatók nagyobb anyagi megbecsülése mellett 2020-ban az idegen nyelvű képzésekre is jelentős források jutnak majd. Ennek részeként minden 9. és 11. osztályos tanuló kétszer 2 hetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt nyaranta - emlékeztetett. 

Hangsúlyozta: a magyar oktatásban intenzív infrastrukturális fejlesztések zajlanak, 800 helyszínen 276 milliárd forintos háttérrel iskola-, tanterem-, uszoda- és tornaterem-fejlesztések valósultak meg az elmúlt két évben. 

Az államtitkár kitért arra is, hogy a nemzetközi felmérésekben általában rosszul szerepel a magyar oktatás, és bár az OECD 2016-os felmérése szerint Magyarország elmarad az átlagtól az eszközökkel való ellátottság tekintetében, mégis az átlagnál jobbra értékelték a magyar diákok teljesítményét a digitális készségek terén. A magyar oktatásban az elmúlt két évben javult az eszközellátottság, a kormány 26 milliárd forinttal támogatta azt a rendszert, ami a gyors internet kiépítését és új információtechnikai eszközök beszerzését segítette - fűzte hozzá Bódis József.

Forrás: eduline.hu

 

Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor: 1. kattints a profilképedre 2. kattints a "keret hozzáadására" 3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény" 4. húzással igazítsd a kívánt helyre 5. add meg, mennyi ideig akarod használni 6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

A Bp-i Autósok Közössége

Sztrájk 2.0

Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ

Autonóm ÉSZT-SZEF Vagyonkezelő Kft.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

jQuery(document).ready(function () { function setCookie(c_name,value,exdays) { var exdate=new Date(); exdate.setDate(exdate.getDate() + exdays); var c_value=escape(value) + ((exdays==null) ? "" : "; expires="+exdate.toUTCString()) + "; path=/"; document.cookie=c_name + "=" + c_value; } function readCookie(name) { var nameEQ = name + "="; var ca = document.cookie.split(';'); for(var i=0;i < ca.length;i++) { var c = ca[i]; while (c.charAt(0)==' ') c = c.substring(1,c.length); if (c.indexOf(nameEQ) == 0) return c.substring(nameEQ.length,c.length); } return null; } var $ca_banner = jQuery('#ca_banner'); var $ca_infoplus = jQuery('.infoplus.info_modal'); var $ca_info = jQuery('#ca_info'); var $ca_info_close = jQuery('.ca_info_close'); var $ca_infoaccept = jQuery('.accept'); var cookieaccept = readCookie('cookieaccept'); if(!(cookieaccept == "yes")){ $ca_banner.delay(1000).slideDown('fast'); $ca_infoplus.click(function(){ $ca_info.fadeIn("fast"); }); $ca_info_close.click(function(){ $ca_info.fadeOut("slow"); }); $ca_infoaccept.click(function(){ setCookie("cookieaccept","yes",365); jQuery.post('https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/18752-juttatasokkal-toldanak-meg-az-iskolaigazgatok-fizeteset', 'set_cookie=1', function(){}); $ca_banner.slideUp('slow'); $ca_info.fadeOut("slow"); }); } });

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

© 2019 szakszervezetek.hu

1068 Budapest, Benczúr u. 45.+36 1 3384 059Jogi tanácsadást nem vállalunk!Facebookinfoszakszervezetek.hu

(function(){ var rsslink = jQuery('head>link[type="application/rss+xml"]'); var menulink = jQuery('.item-169>a'); if(rsslink.length > 0){ let link = rsslink.attr('href'); menulink.attr('href', link); }else{ menulink.remove(); } })();

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

SZAKSZERVEZETEK 2019-06-16  SZAKSZERVEZETEK