Meghökkentő indítványokkal állt elő Tóth Bertalan, az ellenzékinek mondott Magyar Szocialista Párt elnöke a kormányzó párthoz, a Fideszhez közelálló tulajdonos-főszerkesztő által irányított InfoRadio Aréna című, március 27-ei műsorában. A szocialista pártvezetővel készített rádióinterjú nyomán a Klubrádióés Népszava is beszámolt arról, hogy
„Itt vannak a konkrétumok: 236 ezer forintos minimálbérért, 20 százalékos áfáért harcol az MSZP az EP-választáson.”
Az MSZP javasolja, hogy legyen a minimális bér az Európai Unióban 750 euró, ami nagyjából 236 ezer forintnak felel meg. Ez csaknem 90 ezerrel forinttal több, mint a jelenlegi magyar minimálbér (bruttó 149 ezer forint), és 40 ezerrel magasabb, mint az úgynevezett garantált bérminimum (195 ezer forint) – olvasom az örömhírt. Ha ezekből kiindulva jól számolok, a minimálbért 58–60 százalékkal emelnék meg, ami bizony nem semmi. Csak bírják fizetni a kis- és középvállalkozások. A magyar állam nemkülönben. Ráadásul a párt azt is javasolja, hogy „vezessenek be minden gyermek után egységes európai, minimális családi pótlékot, méghozzá 150 eurót(valamivel több mint 47 ezer forintot). Itthon ennek a támogatásnak az összege jelenleg 12 ezer 200 és 25 ezer 900 forint között van”.
Naná, hogy elsőre jól hangzik! De ezzel sincs vége. A nagyralátó tervek között szerepel, hogy a termőföldek tulajdonosait hektáronként minimálisan 300 euróval támogatnák, ami 94 ezer 500 forint a jelenlegi 70 ezerhez képest. Ide vele! – mondják talán sokan, és nem tamáskodnak, amiként én teszem, mikor azt kérdezem: „Berci! És az inflációval mi lesz?” Ám leintem magam: az nem lehet, hogy egy ilyen program meghirdetője ne utalna a teljesítménnyel nem fedezett bérkiáramlás miatti veszélyekre. S arra, hogy miként gondolja ezeket elhárítani. És egyáltalán, miből akarja fedezni az emeléseket? A párt honlapján, az európai parlamenti választási programban keresem a választ a kérdésekre. Szó, ami szó, van részem meglepetésben. Nem is egyben. Mindenekelőtt híre hamva sincs konkrétumoknak. Lózungok találhatók arról, hogy
♦ „Szociális Európa: a mi Európánk”,
♦ „Építsük meg a Szociális Európát, amely – azonos minimum jogokkal és azonos minimum szolgáltatásokkal – minden polgára számára garantálja a szociális és fizikai biztonságot!”
♦ Be kell vezetni az európai minimálbért és az európai minimálnyugdíjat.”
Számokkal nem terhelnek bennünket! Így aztán nem derül ki, hogy Tóth Bertalan milyen dokumentumra támaszkodva tárta a nyilvánosság elé az adatokat. Maga a minimálbér kifejezés mindössze kétszer fordul elő a hivatalos programban, a minimálnyugdíj egyszer, illetve a nyugdíj kifejezés még kétszer, egy-egy szóösszetételben. Forintok nélkül. Maga az emelés szó sem szerepel itt. Az ember legfeljebb beleképzelheti a leírtakba, hogy feltehetően több pénzt akarnak adni az embereknek, ha már a biztonságot emlegetik. Csakhogy ezzel kapcsolatban szintén támadhatnak kétségeink. A program összeállítói maguk is beleütköztek abba a kérdésbe: miből lehet mindezt finanszírozni. Ám a válaszuk már-már kétségberejtő. Azt közlik velünk, hogy
„Mivel a kibővült ESZA (európai szociális alap – KDL) lényegében magába olvaszt korábban önállóan működő alapokat, számottevő valóságos növekedésről nem beszélhetünk. A Magyar Szocialista Párt ezért javasolja a szociális célú források jelentős, valódi növelését.”
Igen, jól érti az olvasó: a pénz az ablakban. Nemhogy Magyarországon, de magában az unió büdzséjében sincs ezekhez az elgondolásokhoz többlet forrás. Még ezért is harcolni kellene. Ám a párt ezt a kissé határozottabb fogalmazást sem meri felvállalni. Csupán jelzi a választóinak, hogy kezét tördelve esedezni fog majd javaslatainak meghallgatásáért Brüsszelben, Strasbourgban vagy akárhol. Viszont, ha azt hiszi a nagyérdemű, hogy ennél már nincs lejjebb, akkor bizony téved. Ez a párt, amely azt a nevet viseli, amely 1919-ben olyan forradalmat vezetett, amihez így vagy úgy még száz évvel később is viszonyulnia kell a magyar közélet szereplőinek, képes elővezetni a következőt:
„Az MSZP szintén szeretné elérni, hogy legyen egy 300 euró összegű, egységes európai minimális nyugdíj. Ez a mintegy 95 ezer forintos összeg ugyan alacsonyabb, mint a mostani hazai átlagnyugdíj, de nem árt hozzátenni, hogy 100 magyar nyugdíjasból 3 még 50 ezer forintot sem kap.”
Hogy mi van? Ha nem vettétek volna észre, közlöm veletek drága szocialisták, hogy láthatóan eszetekbe sem jutott a nyugdíjaknak a megemelt bérekhez való igazítása, a javaslataitok nyomán Magyarországon bizonyosan elszabaduló infláció miatti kompenzálása. Úgy emelnétek meg a nyugdíjasok három százalékát érintő, valóban szégyenletesen alacsony kegydíjakat, hogy mindenki mást – a szüleiteket, a nagyszüleiteket – magukra akarjátok hagyni a bérek és az árak várható kavargása közepette. Éljenek meg, ahogy tudnak! Ha van tartalékuk, akkor használják azt. Ha nincs, magukra vessenek! Igazi kapitalista mentalitás!
Minthogy annyira ostobák nem lehettek, hogy ne vélelmeznétek: előbb-utóbb szóvá teszi valaki mindezt, és rámutat arra, hogy az ilyen húzásokkal hovatovább az utolsó választóitokat is elveszítitek, csak két dologra gondolhatok. Vagy főként a saját anyagi gyarapodásotokkal vagytok elfoglalva, vagy amit oly sokan suttognak már egy ideje: ti is csak Orbán Viktor szatellitjei vagytok. Jut eszembe, talán nem véletlen, hogy a mai állampárthoz közeli rádióban kürtöltétek világgá a minden realitást nélkülöző ígérethalmazt, amit még egy nyugdíjasokat érintő ködösítéssel is megtetéztetek. Ám győzzetek meg az ellenkezőjéről, ha van ehhez elegendő szellemi muníció benneteket és mögöttetek! Állok, állnánk elébe. #
CÍMKÉP: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke (Fotó: Tóth Gergő – Forrás: Népszava/MSZP-honlap)


