Nyomtatás

„Többszöri jelölés után a testület fideszes többsége ismét elkaszálta Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, ahogy eddig is, egységesen, tömbben szavazva”

– írta ki csütörtökön Facebook-oldalára Mizsei László XVI. kerületi önkormányzati képviselő.

A helyi Fidesz-frakció nemcsak az idén 100 éves Bálint gazda, de a tavaly elhunyt Lantos Antal helytörténész posztumusz díszpolgári címét is megfúrta.

Mizsei azt írja, Bálint gazda, az egész ország által ismert kertészmérnök

„megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben, míg ezek a percemberek emlékét elfújja a szél, kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt.”

Az LMP-s önkormányzati képviselő posztja alatt kommentelt Vincze Ágnes, aki a Fidelitas tagja és szintén kerületi önkormányzati képviselő. A kormánypárti politikus felszólítja Mizseit, „vegyen vissza a sértettségből”, és ősszel nyerjen önkormányzati választást, ha Bálint gazdát díszpolgárként akarja látni:

„Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat. Ősszel nyerj többséggel az LMPvel választást és akkor majd az lesz a díszpolgár akit csak szeretnél.”

A 12 engesztelhetetlen avagy: párfegyelem mindenek felett!

A tegnapi képviselő-testületi ülésen újra bebizonyosodott, hogy első a pártfegyelem, második a józan ész. Vagy harmadik, sokadik, a lényeg az, hogy a rektális izmok jól működjenek. Többszöri jelölés után a testület fideszes többsége ismét elkaszálta Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, ahogy eddig is, egységesen, tömbben szavazva. Ha valakit ők nem akarnak, az nagyon nem akarják. Így volt ez szegény Lantos Tóni bácsival is, aki nagyon várta, hogy megkapja, de még halála után, posztumusz sem engedték. Bálint gazda idén 100 éves. Megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben, míg ezek a percemberek emlékét elfújja a szél, kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt. Tőlük függetlenül nekem Bálint gazda az év XVI kerületi díszpolgára!

 

 

Arról nincs hivatalos információnk, miért is ellenezte a kerületi Fidesz Bálint gazda díszpolgári címét, de némi támpontot adhat, hogy a kertészmérnök a tavalyi országgyűlési választások kampányában és az idei ellenzéki főpolgármester-előválasztón is Karácsony Gergely zuglói polgármester támogatására buzdított.

Ezt erősíti a már idézett Vincze Ágnes egy frissebb kommentje, amelyben már azt írja:

„ha pitiseg ha nem én sem szdszes múlttal sem szocialista múlttal nem támogatok senkit diszpolgarnak”

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Pap Szilárd István 2019-02-14  MÉRCE