Nyomtatás

 
 
 
 
 
 
 
 
https://g7.hu/podcast/20190112/a-klienturaepites-a-joleti-allam-resze-lett-magyarorszagon/  (A beszélgetést az eredeti cikkben lehet meghallgatni!)

Politikai mestermű, hogy a jelenlegi magyar kormány egy politikai táborban tartja a szegényeket és a középosztálybelieket, miközben ezek érdekei gyökeresen ellentétesek – mondta a G7 podcast eheti vendége, Kovách Imre szociológus. A beszélgetést a fenti lejátszás gombra lehet meghallgatni.

Kovách szerkesztette a 2017-ben megjelent Társadalmi Integráció című kötetet, ami az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának jelentős kutatását foglalta össze. (A kutatás előfutára volt ez a 2012-ben megjelent, olvasmányosabb tanulmánykötet, amit itt lehet pdf-ben elolvasni.) Az integráció itt egy elméleti keret, ami egyrészt arra próbál választ adni, hogy miért működnek együtt az emberek, miért nem esik szét a társadalom atomjaira, és másrészt hogy ebből a szempontból, tehát az embereket összefűző kötelékek felől nézve hogyan tagozódik a társadalom.

A kutatás eredménye szerint valahogy így állt össze a magyar társadalom 2015-ben:

  • Kapcsolatgazdag politikailag aktívak (15,5%), lényegében a fővárosi elit.
  • Lokálisan integráltak (9,2%), a vidéki elit.
  • Munkaerőpiacon integráltak (23,2%).
  • Rendszerintegráltak (17,4%), a diákok és a jobban élő nyugdíjasok.
  • Gyengén integráltak (16,1%), az alacsony jövedelmű dolgozók.
  • Normakövető dezintegráltak (12,9%), a szegény nyugdíjasok.
  • Dezintegrált kirekesztettek (5,6%).

A modell nem hierarchikus, de a három kevésbé integrált csoport mélyen elkülönül a társadalom többi részéről, és lényegében nincs politikai képviselete.

A kötet másik legfontosabb újdonsága, hogy mindenki által ismert („jóléti”) újraelosztási séma mellett két másikat is talált Magyarországon, ami nagy összegeket csoportosít át egyes társadalmi csoportoktól mások felé. Ezek a projektalapú, illetve a klientúraépítő újraelosztási rezsimek, amelyek már szociológiai szemszögből is jelentős szerepet játszanak a magyar társadalom egészében, ugyanakkor ahhoz további kutatások szükségesek, hogy azt is tudni lehessen, hogy mennyire fontos ezt a szerep. Mindenesetre ebből a szempontból a jóléti állami újraelosztás szerves része lett klientúraépítés.

Mészáros Lőrinc nem megy be a Nemzeti Bankba egy zsákkal, hanem inkább megoldják projektekkel.

Az újraelosztás magyarországi szintje olyan magas lett a mostani a helyzetben, mint utoljára a totalitárius rezsimek idején volt. Ez jelentős részben a beáramló uniós pénzeknek köszönhető, és a pénzek iránya jelentős mértékben a felső, illetve a felső középosztály. Az újraosztható források bősége ugyanis lehetővé tette a kormánypártnak, hogy ezzel az eszközzel is leszerelje potenciális ellenlábasait.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) A korábbi adásaink itt vannak.

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Kasnyik Márton 2019-01-13  G7.hu